Állati
Fut Simicskó, a gyáva honvédelmi miniszter

Simicskó István többszörösen is úriemberhez méltatlanul viselkedett
Pont két hét telt el, hogy a nemzetközi nőnapon képviselőjelölti vitára hívtam dr. Simicskó Istvánt, Újbuda jelenlegi országgyűlési képviselőjét. A meghívást több hivatali címére is eljuttattam. Mivel Simicskó István válaszra sem méltatott, nyilvánvalóvá vált, hogy gyáván megfutamodott egy, a demokratikus jogállamban a polgárok tájékoztatására, döntéseik segítésére szolgáló fontos aktus elől.· Simicskó István többszörösen is úriemberhez méltatlanul viselkedett. Egyrészt egy hivatalos meghívásra egy sürgető kampányidőszakban illik két héten belül válaszolni – azt, hogy egy nő hívta ki vitára már szóba se hozom -, de méltatlan ez a bujkálás a miniszteri és a képviselői tisztségeihez is. Természetesen a magyarázhatatlan hallgatással elsősorban a választóit sértette meg, akik joggal tartottak igényt egy demokratikus vitára, az Újbuda jövőjével kapcsolatos elképzelések ütköztetésére.
Csak halkan kérdem:
Még halkabban kérdem:
Szerző
Friss
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak