Blogbazár
Az ország választópolgárai úgy döntöttek…… – Orbán, amint éppen nem árul zsákbamacskát
Orbán a következőket mondta a minap: „Nem szeretnék zsákbamacskát árulni, az előttünk álló hónapok az idősek számára nehezebbek lesznek, mert az ország választópolgárai úgy döntöttek, hogy ősszel nem zárjuk le Magyarország működését, hanem folyamatosan működésben tartjuk az intézményeinket, az iskoláinkat, a munkahelyeinket.”
Vagyis:
1. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, amelyre alig több, mint az ország egyötöde válaszolt.
2. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, ahol azt a benyomást keltik, mintha a válaszadók valamennyien, vagyis 1,8 millióan, teljes egységben, vagyis 100%-ban a kormánynak tetsző válaszokat adták volna meg.
3. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, amelyre a leadott válaszok nem ismertek, az eredmény nem igazolt és nem bizonyított, s amelynél felmerült, hogy a válaszok egy részét robot segítségével, azaz csalással állították elő.
4. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, amelynél nem tudni, hogy milyen volt a válaszok megoszlása egyik vagy másik kérdésben.
5. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, amely még augusztusban zárult le, vagyis a viszonylag békés és nyugodt nyári időszakban, azaz jóval azelőtt, hogy a vírus második hulláma, vagyis a jelen trendje és a mostani adatok ismertté váltak volna, s a válaszadók megismerhették volna a hazai és nemzetközi szakemberek mostani álláspontját és előrejelzéseit.
6. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, amelyet epidemológiai kérdésben kértek ki a lakosságtól. Vagyis súlyos járványügyi kérdésben dönthettek a lakatosok, a gázszerelők, a vidámparki körhintások, a Balassi-kutatók, a sportpályák szertárosai, néhány Hegel-kutató, kínai nyelvtanárok és persze nem utolsó sorban a Színház- és Filmművészeti Egyetem kinevezett kuratóriumának tagjai, beleértve a két olajos szakembert.
7. Egy olyan „konzultációra” hivatkozik, amelyre így kívánja áthárítani a felelősséget. Ezzel az erővel megnemzetikonzultáltathatja legközelebb, hogy mire szavaz a dolgozó magyar nép, milyen legyen a paksi atomerőmű védelmi rendszere, milyen legyen a tervbe vett dunai híd szerkezeti megoldása, s Józsi bácsi prosztatabántalmai konzervatív úton kezelendők-e, avagy következzék a műtéti beavatkozás?
8. Egy „konzultációra” hivatkozik, holott az emlékeim szerint azért lettek megválasztva, hogy megfelelő szakemberek szakértelmére és felkészültségére támaszkodva kormányozzanak, s viseljék valamennyi döntésük súlyát és felelősségét.
És közben dől a pénz a szeretgetett egyházaknak
(kivéve annak, amelyik kórházat, iskolát, óvodát és hajléktalanszállót tart fenn a rászorulók, a mélyszegénységben élők számára), dől a pénz Ráhel divatbizniszébe, dől a pénz a zsebükbe, és a miniszterelnök arról szónokol, hogy az idősekre nehezebb napok várnak, mert így döntött az ország. Egyötöde. Ha egyáltalán. Robottal rásegítve. Augusztusban.
Nehéz napok várnak az idősekre
Melegen búgó, behízelgő, szép eufemizmus. Mondhatta volna szebben, kis lovag. Például úgy, hogy hadd hulljon a férgese! A magyar történelem egyik legaljasabb, legkártékonyabb és legcinikusabb kormányáról van szó.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Sulyok köztársasági elnök olvasata: Orbán ‘magyar Attenborough minőségében’ poloskázott
- A magyar kormány ígéri, hogy ‘teljes testtel’ vétóz az EU-csúcson – Ez a helyzet kedden, de messze még a csütörtök…
- Elon Musk a láncfűrészes őrült, már az olasz munkavállalókat is leakarja uralni
- Matolcsy György az ÁSZ célkeresztjében – Orbán levágja egykori jobbkezét?
- Megszólalt Noszály Sándor: sokat dolgozom magamon is
- Húsvéti horoszkóp-előzetes: unalmas nem lesz, az tuti! – A Kos minden percét élvezni fogja, az Halak jön-megy a rokonok között, és Te?
- MostBet Casino – Biztonságos online szórakozás magyar játékosoknak
- Gábor György: Takarónak és Döbrenteinek közösen kellene tiltakoznia az MTI-nél, mert azt a látszatot kelti, mintha nem is lennének antiszemiták
- Hogyan köthetjük le ma a gyerekeket képernyő nélkül?
- Matolcsy-ügy: az MNB alapítványokba átpakolt pénz nem csak ‘közpénz jellegét veszítette el’, hanem el is tűnt
Kovács+Béla
2020.10.03 18:03 at 18:03
Megint hozza a formáját , nehogy már ő legyen a felelős ! Miért nem a teljhatalomkor inzultálta a fa….póit ?
Marta+Brash
2020.10.03 23:33 at 23:33
Most is teljhatalma van, mert azt hatarido nelkul kapta (eppen ez verte ki a biztositekot is Brusszelben, de elengedte a fule mellett a rosszallo megjegyzeseket), szoval HAZUDNI,HAZUDNI,HAZUDNI, mert csak igy tudjak elkerulni a bortont