A maga módján „köszöntötte” persze a gyomorforgatóan undorító Fidesz-uralom – például ifjabb Lomnici Zoltán „alkotmányjogász” is.
Új sztárok születtek a tévé képernyőjén. A képviselő urak és hölgyek, a jövő-menő miniszterek, a pártok frakcióvezetői, s persze a miniszterelnök úr.
A kormány, ne tévedjünk , Orbán hadat üzent a gender-szakoknak az egyetemeken. Ők is tudják, hogy ez két intézményt érint, az ELTE-t, és a CEU-t. Minden...
A doktornő közölte, a légkonditól a jobb fülem begyulladt. Tett bele kenőcsöt, gézcsíkot, majd elkezdte nyomkodni az okostelefonja gombjait.
Globalizált világunkban a gazdaság és a politika már nehezen viseli a nemzeti függetlenségről szóló gajdicsolást. A tudomány, a kultúra és a sport még csak bírja valahogy...
Kínos lehet állandóan együtt lenni olyannal, akinek szemmel láthatóan nem a pénz az istene, nem lehet bevenni a buliba, és még kínos meglepetéseket is okozhat, ha...
Kitartás nemzetes asszony, katonaszökevény, zsidóbérenc van a házban? Ezek mentek abban az időben arrafelé, ahol szolgáltuk a hazát. Közben lekísértük Polák bácsit a Dunára. Most meg...
Pöcs pedig sokféle van. A lúzerek, a pipogyák, valamint a tornából felmentettek számíthatnak arra, hogy így is nevezik őket. Az erotikus vonalat már meg sem említem,...
Az Orbán-kormány nem csak pénzt (magánnyugdíjat), nem csak évek munkájával felépített fizikai tulajdont (trafikot) tud ellopni, hanem tudástulajdont is.