Június 13-án jelenik meg Joakim Medin új könyve, amely a kiadó honlapján írtak szerint Orbánisztán, Félelem és undor az illiberális Magyarországon címet kapta – írja a hvg.hu. A tartalma csak...
Farkasházi Réka, a Tintanyúl énekesnője, aki színház- és drámapedagógusként zenejátékot oktat gyerekeknek és 2009-ig napi vendég volt azoknál, akik fanatikus Barátok közt rajongók, hétfő este egészséges...
Minden idők legjobb német blues-rock gitárosa, Henrik Freischlader a szinte már „hazai pályának” számító Budapesten lép színpadra, hogy bemutassa vadonatúj lemezét, a szintén új bandájával. Nagy...
Fenesi Krisztinát választották a 2018-as Nemzet Szépe győztesének vasárnap a gödöllői királyi kastélyban. A 21 éves egyetemista nem egyedül képviseli majd Balin Magyarországot: egy közönségkedvenc is...
A múlt hét – többek között – a „Stop Billy Elliot” – jegyében zajlott, ugyanis a musicalt, színpadra vivőit és engedélyezőit pellengérezte ki az Magyar Idők....
24 ingyenes koncertet ad országszerte a Budapesti Fesztiválzenekar Őcsénytől Apostagon át Zalaegerszegig június 4. és 10. között – közölte a zenekar az MTI-vel. Fesztivál Zenekar Az...
Utána néztünk és kiderült, hogy Rákay az M1 egykori intendánsa, a Fidesz nagygyűlések lelkes házigazdája. A média személyiség a Műsorvezető kerestetik című műsor egykori győztese. Ő a...
Puzsér Róbert nem először akasztja össze a bajszát Vágó Istvánnal, ám ebben az esetben Danny Blue is kihúzta a puzsér-gyufát. Mindkettejüket egyszerű szélhámosnak nevezte. Az emberi...
Az Úrnapját a katolikusok jellemzően a húsvéti ünnepkör lezárásaként két héttel Pünkösd vasárnap után tartják. Ez a katolikus főünnep, „Úr Szent Testének és Szent Vérének” ünnepe....