Sorting by

×

Háborús napló 63. – A harmadik világháború rémével fenyeget Lavrov

Reális veszélye van a harmadik világháború kitörésének – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfő este az állami tévé Pervij Kanal (Első Csatorna) A nagy játszma című műsorában.

Lavros ilyet csak Putyin engedélyével mondhat

Kedd: 12-10 Lavrov hangoztatta, hogy “a veszély komoly, valós, nem szabad alábecsülni”. A jelenlegi helyzetet a karibi válság időszakával összehasonlítva kifejtette, hogy akkoriban

“kevés írott szabály volt, (…) a magatartási szabályok azonban elég világosak voltak: Moszkvában tisztában voltak azzal, hogyan viselkedik Washington, és Washingtonban világos volt, miként cselekszik Moszkva”.

HANGSÚLYOZTA, HOGY AZ ÚJ START-SZERZŐDÉS (OROSZ-AMERIKAI ATOMFEGYVER MEGÁLLAPODÁS) UGYAN MÉG MINDIG HATÁLYBAN VAN, UGYANAKKOR “A FEGYVERZETELLENŐRZÉS ÉS A FEGYVEREK ELTERJEDÉSÉNEK MEGAKADÁLYOZÁSÁT SZOLGÁLÓ MINDEN MÁS ESZKÖZ GYAKORLATILAG MEGSEMMISÜLT”.

Az orosz külügyminiszter szerint a karibi rakétaválság idején “volt egy kommunikációs csatorna, amelyben a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői” megbíztak.

“MOST NINCS ILYEN CSATORNA, ÉS SENKI SEM PRÓBÁL ILYET LÉTREHOZNI. NÉHÁNY, A KORAI SZAKASZBAN TETT BÁTORTALAN KÍSÉRLET NEM HOZOTT NAGY EREDMÉNYT. EZEK MAGUKBAN FOGLALTÁK AZT A TÉNYT, HOGY BÁR ELKESEREDETTEN PRÓBÁLTÁK ELÉRNI A NATO-T MINDEZEN ÉVEK ALATT, AMIKOR AZ ÍGÉRETEKKEL ELLENTÉTBEN A SZERVEZET BŐVÜLT, AMIKOR UKRAJNÁT A FIGYELMEZTETÉSEINKKEL ELLENTÉTBEN FEGYVEREKKEL TÖMTÉK TELE, MINDEN LEHETSÉGES MÓDON BÁTORÍTOTTÁK ANNAK OROSZGYŰLÖLŐ JELLEGÉT, A PETRO POROSENKO (AKKORI UKRÁN ELNÖK) ALATT LÉTREHOZOTT ÉS (A MOSTANI ÁLLAMFŐ,) VOLODOMIR ZELENSZKIJ ALATT ERŐSÖDŐ REZSIM LÉNYEGÉT”

– mondta Lavrov.
Szólt arról is, hogy nagyon nem szeretné, ha a jelenlegi kockázatokat mesterségesen felduzzasztanák, miközben máris nagyon jelentősek.
Arról, hogy mit hajlandó tenni Moszkva a harmadik világháború kitörésének megakadályozására, a miniszter hangsúlyozta: “Oroszország már elég sokat és sok éve tesz”.

EMLÉKEZTETETT ARRA: MÉG A DONALD TRUMP ELNÖK VEZETTE AMERIKAI KORMÁNYZAT IDEJÉN A LEGMAGASABB SZINTEN SZORGALMAZTÁK, HOGY MOSZKVA ÉS WASHINGTON ERŐSÍTSE MEG MIHAIL GORBACSOV ÉS RONALD REAGAN 1987-ES NYILATKOZATÁT, MISZERINT EGY NUKLEÁRIS HÁBORÚNAK NEM LEHETNEK NYERTESEI, ÉS SOHA SEM SZABAD AZT KIROBBANTANI.

Hozzátette: “Kezdeményeztük a Trump-csapatnál, hogy ismételten erősítsük meg ezt a nagyon fontos nyilatkozatot – amely fontos a nemzetünk, de a világ számára is. Sajnos, nem sikerült meggyőznünk kollégáinkat egy ilyen lépés szükségességéről, de nagyon gyorsan megegyeztünk a Biden-kormányzattal, és tavaly júniusban, a genfi csúcstalálkozón elnökeink tettek egy ilyen nyilatkozatot” – mondta, Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva.
Emlékeztetett arra is, hogy hasonló nyilatkozatot tett a legmagasabb szinten az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja.

“EZ A MI ELVI ÁLLÁSPONTUNK, EBBŐL INDULUNK KI” – JELENTETTE KI AZ OROSZ DIPLOMÁCIA VEZETŐJE.

Megerősítette Lavrov azt is, hogy Moszkva legitim célpontnak tekinti az Ukrajnának adott nyugati fegyvereket. Az, hogy a NATO-tagországok ilyen fegyvereket küldenek Ukrajnába, szerinte azt is jelenti, hogy a NATO “lényegében bekapcsolódott” az Ukrajnával vívott háborúba Oroszországgal szemben.

Az oroszok szabadon engedtek egy ukrán pilótát

Kedd: 11-05 Roman Vasziljuk alezredes Szu-25-ös vadászgépét március 14-én lőtte le az orosz légvédelem a doneck megyei Volnovaha térségében. A pilóta sikeresen katapultált, de megsérült és a megszállók fogságba esett – emlékeztetett a kijevi védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága hétfőn. Az oroszok április 24-én vélhetően egy fogolycsere során elengedték az ukrán pilótát. A hírszerzés információi szerint a férfit több alkalommal is kihallgatták az orosz titkosszolgálat emberei. Szabadulásáig a Donecki Regionális Központi Klinikai Kórházban ápolták.

Roman Vasziljuk jelenleg biztonságban, a Kijev által ellenőrzött területen tartózkodik. A férfi már találkozhatott a családjával, ám további orvosi kezelésre szorul. Abba bízik, hogy egy hónap alatt teljesen felépül.

„NEM MARADOK SOKÁIG KÓRHÁZBAN. EGY HÓNAP MÚLVA SZERETNÉK VISSZATÉRNI FELADATAIM ELLÁTÁSHOZ ÉS TOVÁBB KÜZDÖK UKRAJNA TELJES FELSZABADÍTÁSÁÉRT AZ OROSZ MEGSZÁLLÓKTÓL”

– mondta Roman Vasziljuk.

Zelenszkij szimpatikus, de érthetelen optimizmusa

Kedd: 08-10 Az ukrán elnök szokásos éjszakai videóüzenetében beszélt a háború aktuális állásáról. Volodimir Zelenszkij beszámolója szerint – írja a Blikk – sok város és közösség áll az orosz hadsereg ideiglenes ellenőrzése alatt. Egyelőre 931 települést foglaltak el az oroszok – közölte, ugyanakkor hozzátette: „nincs kétségem afelől, hogy csak idő kérdése, hogy felszabadítsuk a földünket”.

„A TÖRTÉNELEM TANULSÁGAI JÓL ISMERTEK. HA FEL AKARSZ ÉPÍTENI EGY ÉVEZREDES BIRODALMAT, VESZÍTESZ. HA EL AKAROD PUSZTÍTANI A SZOMSZÉDAIDAT, VESZÍTESZ. HA VISSZA AKAROD ÁLLÍTANI A RÉGI BIRODALMAT, VESZÍTESZ. ÉS HA AZ UKRÁNOK ELLEN LÉPSZ, VESZÍTESZ. HA GYŐZELEM VAN, AZT MINDENKI ÉRZI. HA BÉKE VAN, MINDENKI LÁTJA. DE HOGY EZ MEGTÖRTÉNJEN, NEM SZABAD ARRA GONDOLNUNK, HOGY MIKOR MI LESZ. MINDEN NAP AZON KELL GONDOLKODNUNK, HOGYAN TEHETJÜK MÉG ELVISELHETETLENEBBÉ A MEGSZÁLLÓK TARTÓZKODÁSÁT A FÖLDÜNKÖN”

– fogalmazott Zelenszkij, és kijelentette: Ukrajna készen áll a békére, azonban – mint mondta – ahhoz, hogy Oroszország békére törekedjen, minden ukránnak harcolnia kell, és meg kell védenie a szabadságot.

Egy nem akármilyen fegyver

Kedd: 06-10 Az orosz Szarmat nehéz interkontinentális ballisztikus rakéta egyszerre több hiperszonikus csapásmérő egység hordozására lesz alkalmas – jelentette ki Szergej Karakajev vezérezredes, az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka vasárnap a Rosszija 1 televízióban. A tábornok szerint a Szarmat sokkal erősebb, mint az jelenlegi Avangard hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokk hordozója. Karakajev szerint egyetlen más országban sincs még hadrendbe állítva ilyen rendszere.

A Szarmatot kifejlesztő Makejev Rakétaközpont vezérigazgatója és főkonstruktőre, Vlagyimir Gyegtyar azt mondta, hogy az új rakéta – amelyet “a rakétatechnika csúcsának” nevezett – az egész Föld körüli röppályán képes haladni és bármelyik irányból csapást mérni.
A Szarmat első tesztindítását szerdán hajtották végre az Arhangelszk megyei pleszecki kísérleti űrrepülőtéren. A rakéta által szállított tesztblokkok elérték a célterületet a Kamcsatka-félszigeten lévő Kura gyakorlótéren.

AZ OROSZ VÉDELMI TÁRCA SZERINT A SZARMAT A VILÁG LEGNAGYOBB HATÓEREJŰ ÉS LEGNAGYOBB HATÓTÁVOLSÁGÚ RAKÉTÁJA.

A minisztérium közölte, hogy a Krasznojarszki területen lévő Uzsur rakétakomplexumban már folynak az előkészületek a fő rakétaezred átfegyverzésére az új rakétarendszerrel. A fejlesztés alatt álló R-28-as Szarmat rakétarendszer az 1988-ban hadrendbe állított R-36M2-es Vojevoda helyét veszi át.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a tesztindítás napján egyebek között arra mutatott rá, hogy a Szarmatot kizárólag orosz gyártmányú egységekből és alkatrészekből építették meg, ami leegyszerűsíti a belföldi sorozatgyártását és felgyorsítja a rendszerbe állítását. Szakértők szerint az új rakéta állomásoztatására kis átalakítással a Vojevoda silója is alkalmas.

A SZARMAT NEHÉZ INTERKONTINENTÁLIS BALLISZTIKUS RAKÉTA 10 VAGY TÖBB ROBBANÓTÖLTETTEL SZERELHETŐ FEL AZ AMERIKAI KONGRESSZUSI KUTATÓSZOLGÁLAT SZERINT. AZ OROSZ VÉDELMI TÁRCA AZT KÖZÖLTE, HOGY A HORDOZÓ 10 TONNA SÚLYT ELÉRŐ, SZÉTVÁLÓ TÖLTETET KÉPES A VILÁG BÁRMELY PONTJÁRA ELJUTTATNI, AKÁR AZ ÉSZAKI-, AKÁR A DÉLI-SARKON KERESZTÜL.

Az új fegyver évek óta fejlesztés alatt állt, ezért a tesztindítása nem okozott meglepetést a Nyugat számára, de különös hangsúlyt adott neki, hogy rendkívüli geopolitikai feszültség idején történt, amikor Oroszország háborút visel Ukrajnában.

A Mach 27 sebesség (a hangsebesség huszonhétszerese, mintegy 33 ezer kilométer óránként) elérésére, irány- és magasságváltoztatásra képes Avangard hiperszonikus eszközöket 2019 decemberében állították hadrendbe az orosz hadseregben.

Minden a háborúról!

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.