Blogbazár
Hadházy, a megválasztott képviselő, aki csak látogatójeggyel léphet be a parlamentbe… – Hungarikum!
Újabb hungarikum! Mivel Kövér László „jóvoltából” Hadházy Ákos képviselő nem teheti le hivatali esküjét és május elején a belépőjét is letiltatta, így nem maradt más választása, ha a munkahelyére akar bejutni, látogatójegyet kell vásárolnia.

Emlékeznek?
Természetesen lesz lehetősége Hadházy Ákosnak letennie a képviselői esküjét, de hogy mikor, azt még nem tudja megmondani,
-közölte Kövér László a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A független országgyűlési képviselő egyedüliként bojkottálta az Országgyűlés alakuló ülését, a parlamenti eskütétel helyett a Baranya megyei Kisvaszaron tett alternatív esküt. Elmondása szerint azért nem ment be, mert

nem akarta ünneplőben végignézni, ahogy a Választási Bizottság beszámolója után a parlament megszavazza, hogy ez egy tisztességes és demokratikus választás volt.
Úgy tervezte, hogy később külön teszi le az esküt, hogy felvehesse a mandátumát. Hadházy nemrég arról számolt be, hogy nem kapott még időpontot az eskütételre.
„Méltatlannak tartom, hogy ennek az embernek a személyes problémái egyáltalán szóba jönnek. És, hogy bárkinek foglalkoznia kelljen vele”
– folytatta az Országgyűlés elnöke. Kövér egyszer sem mondta ki Hadházy nevét.
„Nem egészen értem, hogy mit képzel magáról, (..) hogy veszi magának a bátorságot, hogy kétségbe vonja annak a választásnak a legitimitását, aminek az eredményeképpen ő mandátumot nyert.”
Kövér azt javasolta Hadházynak, hogy mondjon le és
“akkor nyugodtan csinálhat magából továbbra is bohócot.”
- A rengeteg, 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fogMegosztás Miközben Európát és benne hazánkat, hatalmas szárazság súlytja, a föld más pontjain árvizek pusztítnak legutóbb Texasban, ahol legalább 78 halálos áldozatot szedett a pénteki villámárvíz , további 41 embert pedig eltűntként tartanak nyilván. További viharok várhatók a régióban, ami akadályozhatja a mentőcsapatokat, A halálos áldozatok közül hatvannyolc, köztük 28 gyermek, Kerr megyében van, ahol… További információ: A rengeteg, 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégénMegosztás Újabb kánikulai hétvége most sem kímélte a vonat-vonalakat és persze a még bennük bízó utazóközönséget. Ugyan belengette Hegyi Zsolt, akit jelenleg a MÁV-csoport vezérigazgatójaként tartunk el, hogy beindult kísérleti jelleggel az „olasz meló”, vagyis „próbát teszünk egy mediterrán módszerrel: Magyarországon először sínfestéssel védjük a pályát a túlmelegedéstől”, de persze ez nem volt hatással a… További információ: Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfőMegosztás A sorsát előre senki sem ismeri, a jóslatok közül sem valósul meg mindegyik, vagy legalábbis nem vesszük azonnal észre, nem értjük meg. Mindenképpen érdemes beleolvasni, hogy a több ezeréves tudás, a horoszkóp, mit ígér a mai napra, Apollónia névnapjára. A nap kel: 5:10, nyugszik: 20,30. Nyilas 11.23 – 12.21. – Meglepő Folytatódik kollégája munkahelyi intrikája.… További információ: Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemévelMegosztás Egy csillagjós szerint, ha a Hold hatással van a tengerekre, miért ne lenne ránk is? – szoktam mondogatni mosolyogva, amikor valaki szkeptikusan néz rám a csillagjegyek hallatán. Mert bár sokan legyintenek a horoszkópokra, a csillagjóslás története és valósága sokkal izgalmasabb, mint azt első pillantásra gondolnánk. Az égbolt, mint ősi Google Térkép Gyakran kérdezik tőlem,… További információ: A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártamMegosztás Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. „A miniszterelnöküknek már a közrádió sem elég, a szélsőjobbra szaladt el – a Mandierre – egy nagyobb interjúra. Kár volt. Ennyi zagyvaságot… További információ: Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
Szerző

Friss
- A rengeteg, 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?