Voks 2022
Hadházy Ákos: Emlékeznek még Á. Rezső politikai pedofilra?
Az a furcsa dolog történt, hogy Á. Rezsőt a szekszárdi helyi választási bizottság (amelynek elnökhelyettese a megyei kormánymegbízott felesége) 345 ezer forintra bírságolta, amiért a Pécsi Ítélőtábla döntése ellenére sem távolította el a Facebook-oldaláról a fotókat, amelyeken épp ajándékot osztogat iskolás gyerekeknek.
Ugyanez a választási bizottság
ugyanakkor teljesen lehetetlen állítások alapján elrendelte a választás megismétlését két körzetben (összesen hét szavazókörben), hátha mégiscsak visszaszerzi a Fidesz a közgyűlési többséget, így tovább folytathatja eddigi lopásait. Nézzük az ellenzék szörnyű „törvénysértéseit”:
- Az Éljen Szekszárd (ÉSZ) delegáltjai reggel megszámolták az üres szavazólapokat
- Csötönyi László, a 2. vk. győztes jelöltje olyan fotót tett fel magáról a Facebookra, amin ÉSZ-es póló volt rajta, és feltételezték, hogy így ment be a szavazókörbe is (igaz, a póló fölött pulóvert viselt).
- A szavazatszámlálás során összekeveredtek a szavazólapok, ezért azokat többször is meg kellett számolni.
- Faragó Zsolt a választás napján négyszer is bement az iskolába, ahol szavazóhelyiségek voltak.
- Faragó Zsolt egy szatyorban ételt vitt a szavazóköri delegáltaknak.
- 5-6 roma egyszerre szavazott, és állítólag elhangzott: „Mit is mondtak, kire kell szavazni?” Az viszont nem derült ki, mi volt a válasz.
Nagyon várom,
hogy a fellebbezés után ezek a „határozatok” a Pécsi Ítélőtáblára kerüljenek. Remélem, a bírók meg tudják majd őrizni a komolyságukat, amikor felolvassák az ítéletet.
Háttérinfo…
Fent említett Á. Rezső már 2018-ban megérezve a regnáló akaratát, ugyanis a polgármester szerint új civil szervezetek jelentek meg a városban. Hogy mik? Nem árulta el. Szerinte titokzatos kamionok hozzák őket. A helyiek még mit sem sejtenek az egészből.
Ezek után persze
Szekszárd polgármestere is beleáll a Megyei Jogú Városok Szövetségének azon kezdeményezésébe, hogy a képviselő-testületei határozatban tiltsák meg, hogy „illegális bevándorlást szervező irodák” nyílhassanak a településeken.
Itt tekinthető meg a videó, amit az Index akkor készített a polgármester nyilatkozatáról.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik