Kerítésen innen
Hajléktalan lett Simonka György? – zár alá vette a rendőrség a sokatlátott ingatlanát

Simonka György, akit bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt vád alá helyezett a hatóság és akinek kezét görcsösen fogja a Fidesz erős marka.
Ipi-apacs
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala zár alá helyeztette Simonka György fideszes országgyűlési képviselő újkígyósi otthonát – adta hírül a 24.hu.
Bár a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt vád alá helyezett politikus és felesége évek óta nem tulajdonosai az ingatlannak. Csodák csodájára mégis ott laknak. Bod Tamás, az azóta megszűnt „Együtt Békés” megyei elnöke 2016-ban tartozás fedezetének elvonása miatt feljelentést tett a kormánypárti képviselő ellen.
Adták-vették – most viszik
Az ellenzéki politikus azt állította, Simonka eladta a házát az unokahúgának, akitől azóta visszabérli. Bod azt gyanította, erre azért volt szükség, mert csődbe ment a fideszes képviselő agrárvállalkozása, a mára felszámolás alatt álló Magyar Termés TÉSZ Kft., amelynek javára – Simonka akkor ismert vagyonnyilatkozata szerint – 357 millió forint erejéig kezességet vállalt.
Nagy a család…..
A Fidesz-politikus nevén a felszámolás kezdetekor már nem volt érdemi vagyon. Mindössze egy használt Fiat teherautót tudtak lefoglalni tőle, és a fizetése nagyobb részét elviszi a végrehajtó.
Simonka az őt sújtó végrehajtás ellenére nem vont meg semmit magától. 2016 nyarán kiugrott a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar válogatott mérkőzéseire. Háza visszabérlése mellett egy Volkswagen Phaetont használ. A hírportál megtudta, hogy a 15 millió forintos járművet hivatalosan a politikus testvérének, Zsófiának a cége, a szintén botrányokkal terhelt Aktív Klub Kft. lízingeli.
Végül hoppon marad?
Újkígyósi otthonának tulajdoni lapja szerint folyamatosan manővereztek az ingatlannal. A fideszes képviselő után, 2008-ban a politikus egyik üzlettársa lett tulajdonos. Pont az, akit egy időre előzetes letartóztatásba helyeztek a költségvetési csalás miatt folyó büntetőeljárás során. Sőt, aki a 32 további vádlott egyike a Simonka-ügyben. Ezután rövid időre – 2011 és 2012 közt – felesége lett a tulajdonos. Ő 2012 decemberében továbbadta az ingatlant a politikus unokahúgának. Az ingatlant később társasházzá alakítottak, és egy része a politikus gyerekei nevére került.
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…