Kurír Kacsa
HIT – REMÉNY – SZERETET
A miniszterelnök tájékoztatta a honvédelmi minisztert és a titkosszolgálatok vezetőit, hogy az áprilisban esedékes országgyűlési választás közeledtével a terrorveszély fokozódására kell számítani hazánkban. Tette közzé a Hírkacsa.
Gyors, szakszerű felkészülés
Ebben a hadiállapotot közvetlenül megelőző helyzetben nemcsak a felelős politikusok, de egyetlen magyar állampolgár sem dughatja a fejét a homokba. A legfontosabb feladat most a központi irányítással végrehajtott gyors és szakszerű felkészülés. Ennek egyik eleme a Honvédelmi Intézkedési Terv ( HIT ) elkészítése minden oktatási intézményben, elsősorban az óvodákban arra az esetre, ha a vészhelyzet különleges jogrend bevezetésére kényszeríti a kormányt. A miniszterelnök utasította a külgazdasági és fejlesztési minisztert, hogy a kormány legközelebbi ülésén terjesszék be a szükséges végrehajtási rendelet tervezetét.
Ennek leglényegesebb részei olvashatók a következőkben.
A genetikusan kódolt rossz példa kiiktatása érdekében minden magánháztartásban és közintézményben tartott struccot zárt körletben kell elhelyezni. Ugyanezen célból fel kell számolni valamennyi közterületi és óvodai homokozót.
Sugárzó HIT
A tankerületi vezető hetenként műszeres méréssel ellenőrzi a vezető óvónők HIT sugárzását. Az eredményeket naplóban kell grafikusan feljegyezni.
Az érintett intézmények és a lakosság tevékenységét a KATASZTRÓFAVÉDELEM és a HIT GYÜLEKEZETE helyi kirendeltségei hangolják össze.
Az állami támogatásban részesülő egyházak feladata a hívek meggyőző tájékoztatása arról, hogy a három isteni erény közül a legfontosabb most a HIT, a REMÉNY szorosan kapcsolódik a miniszterelnök úr személyéhez, míg a SZERETET újabb intézkedésig háttérbe szorul a hazánkat fenyegető migránshorda által kiváltott jogos ellenérzéssel szemben.
A vészhelyzetre figyelemmel a kormány közbeszerzési eljárás mellőzésével megbízza a múlt héten bejegyzett „Mészáros Textil- és Rézművek” kft-t a terroristákat megtévesztő, mentőautókon elhelyezendő vörös félhold matricák, valamint a kereszténység álcázására szolgáló sárgaréz félholdak és imaszőnyegek legyártásával.
A különleges jogrend bevezetése nem igényel intézkedést, mivel ez 2010 óta folyamatos.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Irán lassan magára marad az Izrael folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is
János Dunai
2018.02.13 11:31 at 11:31
egyesek jol elszorakoznak.”harc „a 4/5 -ért.eszukbe sincs kuzdeni.tart a lóve csak tespednek.minek .egyszer ugyis bebuknak maguktol.tart a lóvé.ja a nép le van szarva.ö nem játszik.kis tapsik dolgozzanak.öruljenek hogy orban ugyesen kezeli öket.meg mi is.igy nem kell forradalomba belecsusznunk.minek.a vegen a nép nyerne es baszhatjuk a nagy bulit.hajra orban.ezt nem en mondom