“Honvédelmi hősiességek” a magyar 20. századból

Bár a kormány szerint a honfoglalás óta folyamatosan honvédő háborúkat vívtunk – közülük különösen említésre méltó az első, a kalandozások eseménysora -, az ember mégis azt gondolná, a 20. századból azért nehéz lelkesítő harcot kiemelni – az egyetlen 1956 kivételével.

Az első világháborút “Nagy Háborúként” emlegetik kormánykörökben és azokon túl is

Nekem Ady mond el mindent az egész történet különleges őrültségéről, iszonyatáról és aljasságáról, például az Emlékezés egy nyár éjszakáról című versében.

A második világháborúról, benne a magyar állam szerepéről nem lehet hazudni – de a mai magyar kormány mégis kitartóan próbálkozik vele.

Bennem a honvédelem, a hősiesség olyan szavak, amelyek nyilvánvalóan és elszakíthatatlanul kapcsolódnak jó ügyek képviseletéhez. Talán nem csak gyermekkori Jókai-hatás eredménye, hogy ha magyar katonahősökről esik szó, nekem először 1848-49, Damjanich vörös sipkásai jutnak eszembe…

Azóta sok minden történt, de bennem ez az elszakíthatatlan kapcsolat ügy és hősiesség között ma is él

Ezért aztán, hogy viszolygással töltenek el a hírek alakulatoknak a magyar állam világháborús “hőseiről” való elnevezéséről – köztük olyanokról, akik mindvégig megmaradtak a nácikkal való szövetség mellett.

Ha a magyar lakosság világháborús veszteségeiről beszélünk, az áldozatok a megfelelő szó. Második világháborús hősiességről pedig – szerintem – kizárólag olyanok esetében beszélhetünk, akik szembefordultak a német-magyar szövetséggel.

Ezért aztán mindig megdöbbenek, ha magyar katonák németek oldalán tanúsított “hősiességére”  emlékeznek, hivatalosan, papostul, tábornokostul, mindenestül…

Elnézem a képeket, és elborzadok. Magam már megettem a kenyerem javát, csak megúszom – de azt nagyon nem szeretném, hogy gyerekeimet, unokáimat a hazug tisztelgésbe, képmutató ájtatosságba merevedett katonák védjék meg… Igaz, nem is tábornokok szoktak megvédeni…

Mit várhat a lakosság attól a honvédségtől, amely ilyen szellemiségben nevelődik

 Amelynek katonái elé a nácik oldalán harcoló “hősöket” állítanak példaképül..?

És az ember sorozatosan ilyesmiről szerez hírt – valahogy Kiss Jánosra és társaira, vagy a Budai Önkéntes Ezredre nem emlékeznek ilyen “lelkesen”… Azokra a halált megvető hősökre sem, akik megszöktek ama kor “honvédségéből”.

Letkés “hős védőiről” emlékeznek manapság, meg mondjuk a “kitörésre”.

Szóval “honvédelem”…

Ha a magyar honvédségtől csak ilyen “honvédelem” telik, ha csak ilyenekre lehet így emlékezni, szentmisés ájtatoskodással, hősöknek kijáró tisztelgéssel, akkor föl kell oszlatni a honvédséget: az ilyen “honvédelemből” sokan nem kérnek…

Én azt gondolom, hogy a reménybeli IV. Magyar Köztársaságnak nem lesz szüksége arra, hogy ebben a szellemben nevelődött “hősök” védelmezzék. Azt remélem, a köztársaság seprűje a honvédségben is takarítani fog, és kinyitják majd a kaszárnyák ablakait…

Kapcsolódó

honvéd

 

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: ““Honvédelmi hősiességek” a magyar 20. századból

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük