Connect with us

Ez a nap

Hoppá! A honvédség „nem kormánygép” Airbusával ment Orbán Egyiptomba

Megosztás

Egyiptomba utazott Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel, az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozójára.

Megosztás

Egyiptomba utazott Orbán Viktor miniszterelnök február 24-e, vasárnap reggel, az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozójára.

Hónapokig tagadták

A kormányfő érkezéséről a Miniszterelnöki Sajtóiroda adott ki képet. A repülőgép, amellyel Orbán Viktor Sarm-es-Sejkbe érkezett: a Magyar Honvédség Airbus A319-es csapatszállító gépe.

A HM az AirBerlintől vett Airbusok megérkezése után hónapokig tagadta, hogy kormánygépként használnák őket: az ismételt nyilatkozatok szerint azokat kifejezetten csapatszállításra, polgári személyek evakuálására, illetve sebesültszállításra szerezték be. Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter a gépek bemutatásakor pedig külön is hangsúlyozta, hogy: „A honvédség nem kormánygépeket vásárol”.

Az Airbusok lépcsőjén ennek ellenére hivatalos kormányzati protokollfotókon rendre a miniszterelnök tűnt fel. Nyári izraeli, illetve montenegrói kiruccanása után Orbán Viktor az uniós állam- és kormányfők szeptemberi salzburgi találkozójára is az A319-essel ment, miközben kiderült, hogy a magyar iraki katonai kontingens váltásának kiutaztatására különgépet kellett bérelni. (Ez utóbbit Benkő Tibor honvédelmi miniszter azzal magyarázta, hogy az Airbus még tesztüzemben működik, így csak korlátozott számú személyt szállíthat.)

Előbb mellébeszélt, aztán nem válaszolt a HM

Első próbálkozásra mellébeszélt, másodikra pedig megtagadta a válaszadást a Honvédelmi Minisztérium (HM) a hvg.hu adatigénylésére, amelyben azt próbálták megtudni, hogy megérkezésük óta hányszor és milyen célokra használta a magyar honvédség azt a két Airbus A319-es, illetve Dassault Falcon 7X repülőgépet, amelyek beszerzéséről még decemberben adtak hírt, majd februárban, illetve augusztusban érkeztek meg.

A vasárnap és hétfőn zajló egyeztetéseknek a biztonság, a migráció és a gazdasági fejlődés lesz a fő témája. Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben megrendezett tanácskozáson huszonnégy uniós állam-, illetve kormányfő vesz részt, továbbá Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

(Forrás: HVG)

Kapcsolódó

Focimeccsre haveri, operabemutatóra honvédségi géppel repül Orbán?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük