Horváth Péter: A kisszerűség, a végtelen önzés, az ostobaság diadalát üli

A József Attila-díjas író-rendező egyik legsokoldalúbb alkotónk. Regényeken és novellákon kívül olyan nagy sikerű film forgatókönyvét is írta, mint a Szerelem első vérig. A padlás, a Valahol Európában és az 56 csepp vér musicalek szövegkönyveit is jegyzi.

Áprilisban a Váci Dunakanyar Színházban mutatják be a Canterbury mesék című új slampoetry-musicaljét, amelynek zenéjét Mihály Tamás szerezte.

… a siker, bizonyos honi körökben, egyenlő az értéktelenséggel …

Az író szerint voltak nagyon sikeres dolgai is, ami persze szintén gyanús, hiszen a siker, bizonyos honi körökben, egyenlő az értéktelenséggel. Ráadásul semelyik politikai oldalhoz, szekértáborhoz nem csatlakozott: ez is nyomós oka annak, hogy nem tartozik a felkapott szerzők közé. Újabban egyre jobban izgatja a tényirodalom: olyan műveket ír, amelyek létező személyek valóságos történeteit beszélik el. Ilyen a Getnó című kötete is, amely látlelet a nagy generációról és elmúlt évtizedeinkről:

„Jóskán / szerk.: a regény főhőse/ keresztül megismertem azt a falusi világot, amelyről addig szinte semmit nem tudtam. Abban a faluban megtörtént mindaz, amihez hasonlókat én is átéltem a múlt rendszerben. Egy eldugott kistelepülésen a hatalmi erőszak, a kiszolgáltatottság azonban sokkal végletesebb és végzetesebb. Jóskához képest én egy elkényeztetett félentellektüel csávó vagyok. Bár én is kerültem kellemetlen helyzetekbe a múlt rendszerben, de mi az ahhoz képest, amit Jóska átélt! Annak idején például egyik aláírója voltam a Charta 77-nek, amelyben a Csehszlovákiában elkövetett emberi jogsértések ellen tiltakoztunk. Emiatt itthon elestem egy írói ösztöndíjtól. Ennyi volt a retorzió. De senki nem vert félholtra, mint Jóskát a falujában.”

A „túlélőmód”

Hangsúlyozta, minden generáció számára fontosak a gyökerek s azok a hozott minták, amelyek segítenek élni. Nemzedéke tagjai közül azok lettek a legsérülékenyebbek – például az első generációs értelmiségiek –, akik mögött már nem maradt semmilyen stabil kulturális háttér. Nem volt mibe kapaszkodniuk:

„Sokan közülük nem bírták a nyomást, legalább negyven százalékuk lett alkoholista, és többen öngyilkosok. Ráadásul a kommunista rendszer kezdettől arra törekedett, hogy minden addigi kulturális hagyományt eltöröljön, a polgári, paraszti, vallási gyökereket felszámolja. Szerencsére ez nem sikerült tökéletesen. A kulturális háttér megtartó erejét én a hetvenes években leginkább a zsidó barátaimnál éreztem. Ők megtanulták a szüleiktől, nagyszüleiktől: csak az a tiéd, ami a fejedben van. Bármikor bármit elvehetnek tőled, de a tudásodat nem.

A másik hasonlóan erős kultúra, amely még nyomokban fennmaradt, a paraszti kultúra volt, és ennek megismerését Kutassi Jóskának köszönhetem.”/…../ ” Egy parasztfiút arra neveltek, hogy mindent ki kell bírnia. Ezért is válhatott Jóskából annyira szívós, legyűrhetetlen ember. A paraszti mentalitáshoz hozzátartozik a spórolás is. Mindent el kell dugni. Akármi történik, van rejtett vésztartalék. Ha lesöprik a padlást, marad tíz tojás. Ha azt is elveszik, ott van még két tyúk. Ez a túlélőmód nagyon jellemző rájuk.”

Lehet, hogy szégyellnem kellene, de engem a rendszerváltás egyáltalán nem érdekelt

A nyolcvanas évek végén részt vett a demokratikus ellenzék néhány értelmiségi összejövetelén, de úgy érezte, a hangzatos eszmék mögött ott sem minden makulátlanul tiszta:

„Elemzésekhez nem vagyok elég felkészült. Mint ahogy kortársaim zöme sem volt eléggé tapasztalt és felkészült egy alapjaiban új rendszer megalkotásához. Lehet, hogy szégyellnem kellene, de engem a rendszerváltás egyáltalán nem érdekelt. Úgy gondoltam, az emberi viszonyok alapvetően úgysem változnak meg. Abban egy kicsit bizakodtam, hogy Nyugat-Európában az embereket inkább a képességeik és a teljesítményük alapján értékelik, és ez majd itthon is így lesz.

A szabad verseny nálunk is azt jelenti majd, hogy aki jobb minőségben, olcsóbban tud előállítani valamit, többre viheti. Aztán gyorsan szembesültünk azzal, hogy mindez hiú ábránd. Sok pozitív változásra tehát nem számítottam, de azt semmiképp nem gondoltam, hogy sokkal rosszabb lesz minden. Mert az lett.”/….. / ” A kisszerűség, a végtelen önzés, az ostobaság diadalát üli. „

… a kultúra szerepe ismét megváltozott, újra a politikai propaganda eszköze lett…

Úgy tapasztalja, az alapvető emberi értékek – a tisztességesen elvégzett munka és az adott szó becsülete, a szolidaritás, a pontosság – nemhogy erősödtek volna, inkább devalválódtak. A lázadás számára ma leginkább azt jelenti, hogy betartja az emberi minimumokat, és másoktól is ezt várja el:

„De olyan indulatokkal, gyűlölettel teltek meg a szívek, ami elborzaszt.” /…… / ” Ha a saját hivatásomat nézem, az irodalmat és a színházat a rendszerváltás után akkor érte az első csapás, amikor kiderült: ez az egész korántsem fontos annyira, mint ahogyan azt mi hittük. Igaz, a szocializmusban is leginkább azért volt fontos az értelmiség, hogy hátteret, igazolást adjon arra: ami itt van, az a világok legjobbika.

1989 után erre már nem volt szükség. Egy szűk rétegen kívül kit érdekelt, hogy mit játszik egy színház, mit ír az író? Most eljutottunk egy újabb fordulathoz: a kultúra szerepe ismét megváltozott, újra a politikai propaganda eszköze lett.”

Hangsúlyozta, a politikai propaganda ma annyira fontossá vált, amennyire a Kádár-rendszerben sem volt az:

„A kormány újra uralni akarja ezt a terepet is, mégpedig vaskézzel, egyetlen központból irányítva mindent. Nemrég került nyilvánosságra a PIM élére kinevezett Demeter Szilárd igazgatói pályázata. Ebben alapelvként fogalmazza meg, hogy azok a legjobb írók, akik a Magyar Művészeti Akadémia tagjai. Az európai liberális gondolkodás szerinte rossz. Kifejti azt is, hogy vannak fontos identitások és kevésbé fontosak: gyakorlatilag értelmezhetetlen identitások” /…. / „Mai szóval: integrálni kell. Demeter pályázatában az is szerepel, hogy van a keresztény magyar nemzeti identitás, a többi alábbvaló.”

Forrás

Kapcsolódó