Időnként kimegy a temetőbe beszélgetni a feleségével —  Embermese Debrecenből

Egy igaz történetet következik, főhőse egy 70 év körüli, a cívis városban élő, hajléktalan férfi.

Napjainkban a cigányság mellett, a magyar emberekben a legtöbb előítélet a hajléktalanokkal szemben él

Kivert kutyaként, megvetettként, páriaként élnek, sorsuk az “úri” társadalom megvetése.
A legtöbb városban ki vannak tiltva a város központjából, ne rontsák úgymond az összképet, és a templomból éppen kijövő dámák gyomrát nehogy már megfeküdje, a nem éppen jól öltözött, zömében ápolatlan emberek látványa.

A megtört, az életbe megrokkant emberek

többségének megvan a maga nagyon is drámai története, csak ez szinte senkit sem érdekel. Országunkban a gyűlölködés jobban teljesít. Aki az utcán él, az megérdemli a sorsát – mondja a nagy többség.

Az idős férfi a debreceni Morzsapartin lehajtott fejjel várt arra, -több száz társával együtt- hogy ingyen ételhez jusson.

Beszédbe elegyedtem vele,

ami nem volt könnyű, hisz a maga nyomoráról senki sem beszél szívesen. Elmondta, nem volt mindig ilyen ágrólszakadt, rendezett körülmények között élt, volt felesége, gyermeke, jó munkahelye. Tisztes körülmények között éltek, gyermeke tanult, párjával mindent megtettek, hogy az életben megállja a helyét. Életét a munka és a család kötötte le, és “bevallotta”: szerette a focit is, kijárt még a meccsekre is. Úgy érezte rendben van minden körülötte, azt gondolta nyugodt, békés öregkora lesz.

Hírhullám>>>>>>>>>>>>

A rendszerváltás után pár évig volt munkája, majd hol volt, hol nem volt.

Egyetlen gyermekük saját családot alapított, rendezett körülmények között él. A több évtizednyi házasság után felesége meghalt, magára maradt és összecsaptak felette a hullámok. Egy ideig még próbált talpon maradni, aztán a kis lakás rezsijét sem tudta már fizetni, házát elárverezték. Támasza nem volt, felnőtt gyermeke párja nem látta örömmel a papát.

Kiutáltak

-mondja. Időközben nyugdíjas lett, szerény, jóval 100 ezer forint alatti ellátást kap.Önálló lakásra már nem futja és hát időközben le is épült. Még eltudja magát látni, de keserű szívvel gondol arra, mi lesz vele pár év múlva.

Nappalait általában az utcán tölti, amióta hajléktalan korábbi emberi kapcsolatai megszakadtak

Magányosan tengődik, tudja számára csak rosszabb jöhet. Belenyugodott már a sorsába, feladta a létért való küzdelmet. Minden nap szenvedés, öröme nincs, bánatát magában tartja. Egyébként is kit érdekelne egy rozzant vénember sorsa? A hajléktalan szálló törzs lakója, ott azonban barátokat nem, legfeljebb ivócimborákat lehetne szereznie. Megissza ő is a magáért, de -elmondása szerint–ismeri a mértéket. Családjával nincs kapcsolata, időnként kimegy beszélgetni a temetőbe, eltávozott feleségével. Tudja, élete szerelme onnan fentről is figyeli, és várja, hogy újra találkozzanak. Bízik abban, hogy hamarosan újra együtt lehetnek asszonyával.

(Néhány a témával foglalkozó tanulmány itt olvasható)

koronavírus

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük