Kerítésen innen
Igaz történet-mese, húsvét előtt!
Napjainkban a magyar gyermekek több mint harmada szegénységbe születik. Igaz történetet mesélek el, húsvét előtt. Az ételosztásainkra – minden hónap utolsó vasárnapján – sajnos egyre többen érkeznek gyermekeikkel. Így volt ez a történet idején is. El sem akartam hinni, hogy két család jött hat-hat gyermekkel, akik mint az orgonasíp sétáltak egymás után. Egy másik család négy gyerkőccel érkezett. A gyerekek egy része már régi ismerős. Minden hónapban találkozunk velünk, régi ismerősként jönnek, s ölelnek meg.
Szemükben látni vélem a reményt, egy jobb, tisztább emberi életre
Egyikőjük miközben átölelt, huncutul mosolyogva elárult egy nagy „titkot”:
„Tudja bácsi, miért találtam meg húsvétkor olyan sok nyuszi tojást itt a téren”
-kérdezte. Sejtettem miről van szó, de megvártam, még bevallja:
„mikor a tojásokat eldugták, akkor én egy picit kukucskáltam, láttam hova teszik az ajándékokat. Így sokat tudtam összegyűjteni. De csak azért, hogy a kisebb testvéreimnek is jusson.”
Rám néz, csillog a szeme, közben még mindig ölelt. Mit lehet erre mondani? Megsimogattam buksi fejecskéjét, nevettem egyet. Megígértem, máskor „szigorúbb” leszek. Erre a kis lurkó kacagott egyet, majd sietett a családjához, mert közben megkapták a töltött káposztát.
Hazug, korrupt világban élünk
Azok, akik tehetnének a szegénység, az éhezés csökkentéséért nem tesznek semmit. Az elesettek a kormánytól nem számíthatnak támogatásra. Orbánék eddigi intézkedései a gazdagoknak, a jobb módúaknak kedveztek, a szegények még szegényebbek lettek.
Szerintük a családi jövedelemadózással soha nem látott mértékben támogatták a családokat. Ez egy ordas hazugság. A tehetősek zsebébe tettek még százezreket, a kis keresetűek, a közmunkások, a 22 800 forintos segélyből „élő” milliók helyzete egy jottányit sem javult. Számukra valódi segítséget, a családi pótlék–melynek összege 2008-óta változatlan–emelése jelenthetne némi segítséget. A szakértők szerint közel tíz év alatt a családi pótlék vásárlóértéke, 30 százalékkal csökkent.
Ma a gyermekeknek több mint a harmada születik nyomorba, és a jelenlegi iskolarendszerben arra vannak ítélve, hogy ne is emelkedjenek ki innét: a semmittevés, a bűnözés, az önpusztítás áll előttük, legfeljebb közmunkások lehetnek.
Szomorúan indultam hazafelé
Ilyenkor tudja értékelni az ember igazán értékelni, azt a keveset, amije van. De a fájdalom érzése erős. Vajon mi lesz ezekből az értelmes kisgyerekekből, képesek lesznek- e kitörni abból a kilátástalan helyzetből, amibe születtek? Meddig marad a mosoly a kis arcukon, mikor döbbenek rá arra, hogy milyen kegyetlen, embertelen világban élünk. Mikor jut el a magyar kormányzat oda, hogy a stadionoknál, a felcsúti kisvasútnál fontosabb a gyermekek jövője.
Húsvéti ételosztás Debrecenben!
/A fotók illusztrációk, nem a történet szereplői láthatók rajtuk./
Gyermekéhezés felszámolása a választási kampány alatt szünetel
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…