Connect with us

Blogbazár

Igen tisztelt MYL-esek, ezekre is oda kellene figyelni, bár egy kicsit macerásabb, mint a sebességmérés!

Igen tisztelt MYL-esek, ezekre is oda kéne figyelni, bár egy kicsit macerásabb, mint a sebességmérés!
Megosztás

Talán emlékszünk, 2013-ban 12 milliárd forintért vásároltunk szupertraffipaxokat (te is, én is, mert közpénzből ment), amit aztán felszereltek fixen az utak fölé, másik része meg háromlábra állítva mér és fegyelmezi a vezetőket az utak szélén.

De ez nem hozott eredményeket,

most civil autók követik, mint a kábítószerdílereket a megátalkodott sofőröket és, ha túllépik a sebességhatárt, lecsapnak rájuk. Lehet, ezek is új beszerzések, minden esetre gyanús, hogy mindegyikük rendszáma MYL betűkombinációval kezdődik.

Nagyon helyes! És hol is mérnek?

Nem a lakótelepeken a kerékpározó gyerekek között száguldozóknál, iskolák óvodák környékén! Nem, a nyílegyenes utakon, esetleg lejtőkön. Ott lehet nagyot kaszálni! Nem is tudom, hogy áll a nyomozás a pár napja egy kamionos életét megkeserítő gépkocsival, amelyik 70-nel tartotta fel a munkáját végző vezetőt.

Na, de mindegy, lenne itt más is!

A sebesség túllépése kétségtelenül veszélyes, főleg olyanoknál, akiknek a nagy autójuk  meg van, de a vezetési képességük sehol. Miközben ma már az egyik legveszélyesebb helyzet az egyenrangú kereszteződések, a vezetők jelentős százaléka egyszerűen figyelmen kívül hagyja a jobbkéz-szabályt. Amikor a lámpánál várakozok a jelzésre és az zöldre vált, a keresztirányú forgalomban még konvojok haladnak a tilosban.

Ma már a kézből való telefonálás mindennapos, fel sem tűnik, amikor azt látod, hogy az előtted, melletted lévő gépkocsi furcsán, lassan halad, imbolyog az úton, biztos lehetsz benne, hogy a vezetője nem az utat nézi, hanem a lefelé a telefonját. Vagy smsezik, vagy éppen a fészbukon társalog, viccelődik. És ez nem egyedi eset! Számtalan ilyen látható a közlekedésben.

Ennek veszélyéről annyit,

hogy sokszor halljuk, olvassuk, hogy a jármű ismeretlen okokból áttért a szembeforgalomba. Tegnapi hír, a hét személyt szállító kisbusz sofőrje fészbukozott és a vége hét halálos áldozatot követelő frontális ütközés lett.

Szóval, igen tisztelt MYL-esek, ezekre is oda kellene figyelni, bár egy kicsit macerásabb, mint a sebességmérés!

Breyer Gábor

Ide kapcsolódik a facebookon keringő jelentés egy rejtéses fehér Audiról….(forrás: index.hu)

https://www.facebook.com/bulyaki.akos/posts/10156736717727590

És még egy, egészen máshonnan

https://www.facebook.com/molnar.iphoneszerviz/posts/1834860416566265

A rendőrség a portál kérdésére elismerte, hogy valóban civil autóból mérik az embereket, de azt tagadták, hogy agresszíven tolnának mást utasokat, hiába panaszkodnak erre rengetegen:

A rendőrség nem „tol agresszívan” senkit, nem hajszolja jogsértés elkövetésébe és veszélyes szituációkba a járművezőteket. A rendőrség közúti ellenőrzéseinek célja a többi közlekedőre veszélyt jelentő jogsértések elkövetőinek kiszűrése, ezáltal a közlekedésbiztonsági helyzet javítása, a balesetek megelőzése. Ennek egyik eszköze a menet közben elkövetett jogsértések dokumentálása, akár rendőri jelleget nélkülöző gépjárművekből is.

 

24 órás országos sebesség-ellenőrzést tartanak a rendőrök

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük