Connect with us

Banánköztársaság

Így adóztatta Caligula Róma népének extraprofitját

Megosztás

Régóta sejthető, hogy a Fidesz emberei buzgón és kreatívan túrják a levéltárakat, archívumokat. Nem találnak ki semmi újat, elég, ha a hajdani önkényurak ötleteiből válogatnak. Éppen mostanában olvastam újra Robert Graves “Én, Claudius” című történelmi regényét, amely rengeteg esetet sorol fel Augustus, Tiberius és Caligula császár idejéből. Így aztán déja vu-t éltem át, amikor az Orbán-rezsim ötletes különadóiról értesültem.

Megosztás

Régóta sejthető, hogy a Fidesz emberei buzgón és kreatívan túrják a levéltárakat, archívumokat. Nem találnak ki semmi újat, elég, ha a hajdani önkényurak ötleteiből válogatnak. Éppen mostanában olvastam újra Robert Graves “Én, Claudius” című történelmi regényét, amely rengeteg esetet sorol fel Augustus, Tiberius és Caligula császár idejéből. Így aztán déja vu-t éltem át, amikor az Orbán-rezsim ötletes különadóiról értesültem.

Extraprofit és a rendkívüli alapok

Caligula császár istennek nyilvánította magát és családtagjait, és ezerféleképpen nyomorgatta a hatalmas birodalom gazdag és szegény lakóit, még a szórakoztatásuk esztelenül pazarló költségeit is mindenféle különadókkal söpörve be a kasszába.

Természetesen akkoriban sem létezett megszorítás, de senki sem tudhatta, mikor lesz hirtelen szüksége a császári kincstárnak az ő “extraprofitjára”.

Amikor kislánya megszületett, Róma népe rosszat sejtett. Claudius leírja, hogy Drusillát a papa azonnal csodagyermeknek nyilvánította, a csecsemőt Jupiter és Minerva szobrainak karjába helyezte, és egy füst alatt papnőnek is kinevezte. Ezután pedig:

“A papi rendbe való felvételi díjat a kislány számára Róma népétől teremtette elő. Panaszkodott, hogy nagyon szegény, hogy a gyerek nevelése sokba kerül, és alapot létesített, az úgynevezett Drusilla-alapot. Minden utcába gyűjtőszekrényeket állított fel, és ráíratta, “Drusilla tápláléka”, “Drusilla itala” és “Drusilla hozománya”.

A gyűjtőszekrények mellé állított gárdisták mellett senki sem mert elhaladni anélkül, hogy egy-két rézpénzt belé ne dobjon.”

Hát ki ne adakozott volna a nemes célokra önként és dalolva?…

(Forrás: Robert Graves: Én, Claudius. Gondolat, 1957. 343-344. oldal)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük