Banánköztársaság
Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
Vajon mire jó egy törvénybe foglalt állami költségvetés? Szerencsésebb országokban iránymutatással szolgál a következő évre a gazdaság szereplőinek, intézményeknek, az állam alkalmazottainak, nyugdíjasoknak arról, hogy az ország jövedelmeinek újraelosztása során ki mire számíthat. Ép elméjű pénzügyminiszterek általában az évek végén szokták a büdzsét beterjeszteni, akkortájt, amikor már nagyjából láthatók a bázisév eredményei, a legalább a közeli jövő folyamatai, és így kiszámítható a majdan felhasználható, elosztható közös jövedelem. Eldönthető, hogy mely fontos közcélra jut pénz és mire nem. Nagyjából – többé-kevésbé reális határok között.
Legyen kész júniusra!
Nálunk ez nem így van. Nálunk fejtetőre áll a költségvetés. Nem vagyok kicsit sem otthonos a József nádor téren (a hajdani Pénzügyminisztériumban, ahol feltehetően a mai költségvetést is összegányolták), ezért úgy képzelem, valaki egy kockás papírra feljegyzi a politikai prioritásokat, ilyeneket például, mint hogy a jövő évi költségvetés háború-ellenes büdzsé lesz, ugyanakkor a gyermeket nevelő családok támogatását állítja a középpontba. És legyen kész júniusra! (Ennek a világon semmi értelme nincs, legfeljebb az Európai Tanács ülésén Orbán elmondhatja: nekünk, magyaroknak már júniusban van jövő évi költségvetésünk!) E mellé sorakoznak fel a választási évben szükségesnek látszó, optimista előirányzatok a növekedésről, árak-bérek-árfolyamok alakulásáról, mindezek függvényében a bevételek és a kiadások összegéről, belső arányairól. No meg persze az államháztartási hiányról. És külön rubrika jut kiadási oldalon a rokonoknak, kivételezett haveroknak és üzletfeleknek juttatott (szigorúan törvényes) baksis, amelynek egy része a pártkasszában, többsége a nagyon nagy hatalmú döntéshozók bugyellárisában landol. (Ez a fejezet így nem feltétlenül nyilvános!)
Van, aki elolvassa?
A papír türelmes, kiváltképp a kockás füzet papírja, oda bármi beírható, s a költségvetési vita során a parlamentben csupán néhány túlbuzgó ellenzéki képviselő firtatja az előirányzatok realitását – mondván: már az idei költségvetés is romokban hever, azt nem tudja senki, hogy a spéci magyar pénzügyi válságnak hol lesz a vége, ilyenformán a júniusban a többség áldásával elfogadott büdzsé a semminél is kevesebbet ér.
Egyáltalán van, aki elolvassa? Szerintem senki, talán még az sem, aki írta. Túl vaskos. (A költségvetési tanács tagjainak muszáj!) Később az egész paksamétát alighanem beteszik valamely minisztériumi asztalfiókba, az ott marad zár alatt – majdan, egyszer a gazdaságtörténészek örömére, aki megtalálják benne az ostoba akarnokság, az önkény bizonyítékait.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Választás lesz
Érdekes lenne részletesen összevetni e fércmunka tartalmát az Európai Unió Magyarországról kiadott legutóbbi országjelentésében foglaltakkal. „Kormányzati korrupció, növekvő szegénység, gyenge oktatás és gyenge gazdasági teljesítmény. Komoly versenyképességi lemaradással néz szembe a magyar gazdaság –– így látja az Európai Bizottság Magyarországot.” (Népszava) Ehhez képest a kormány jövőre 4,1 százalékos növekedéssel, és 3,6 százalékos éves inflációval számol. Választási évre szóló tervezetben ennél gyengébb (netán megalapozott) előirányzatok nem szerepelhetnek, mert összedőlne a fideszes világ. Persze azért a költségvetésben van helye a realitásnak is: az fix, hogy az egészségügyi dolgozók nem kapnak egy fillér fizetésemelést sem, hiszen majd megélnek az adókedvezményből.
Kíváncsi lennék, hány ápolónő, műtős, beteghordó, röntgenasszisztens szavaz majd a Fideszre jövő tavasszal?!
Kukkantsanak a büdzsébe!
De ha már itt tartunk, én már most, június harmadik harmadában kíváncsi vagyok, milyen arányokban támogatják majd a szavazók a bizonyíthatóan és a mindennapokban már súlyosan érezhetően alkalmatlan Orbán-kormány hivatalban maradását, s hányan akarják menesztését? (Kukkantsanak bele ebbe a büdzsébe, és pánikhangulat lesz úrrá rajtuk!)
Tegyük fel, Orbán és pereputtya megbukik. Ez mindenképpen jobb esély országunk talpra állásához, mint ha Orbán a helyén maradna. Ehhez nem kell nagy képzelőerő. De hadd játsszak el most kissé ezzel a szivárványos jövővel (éppen időszerű): ki fog kormányozni? Talán Magyar Péter. Ő? Egyedül? Vagy van már kormányképes csapata? Milyen lesz a Tisztelt Ház összetétele? Tulitarka, mint a fővárosi közgyűlés, és épp oly határozatképes? Nem fideszes többség lehet a Házban. Ám lesz ez a többség együtt gondolkodó, célszerű és észszerű programot alkotó és elfogadó egységes csapat? Tudnak majd normális költségvetést összerakni akkor is, amikor pocsék kiinduló feltételekkel kell majd dolgozni?
A kedves, aranyos Alexandra
És milyen lesz az új ellenzék? Amint elképzelem, a mostani, sárkánylelkű Szentkirályi Alexandra és a fővárosi Fidesz kedves, aranyos, a közös célok érdekében együttműködő ellenzéke Karácsony Gergelynek – ahhoz képest, amilyen lesz a Fidesz parlamenti ellenzékként Orbán Viktor vezérletével. (Bármennyit loptak is hivatali idejük alatt, lecsukatni őket nem lesz éppen egyszerű, így ott ülnek majd a parlamentben, és mindent opponálnak, amit nem ők találtak ki, sőt azt is, amit igen, ha a majdani kormány akarja megvalósítani.)
Tegyük fel, hogy Orbán megbukik. De ha az új kormány nem lesz elég sikeres (márpedig jókora kupac fekáliát kell eltakarítania), akkor félő, hogy a Fidesz visszatér, mint a bumeráng, és mindenkit fejbe ver, akinek akár csak halvány köze volt a kipcsak fősámán, a nemzet atyja, a főhadúr Orbán Viktor eltávolításához.
Választási egység kellene!
Én, ha vezetői szerepre vágynék, ha miniszterelnök szeretnék lenni, hogy az ország szekerét kihúzzam a kátyúból, bizony megkísérelném választási egységbe forrasztani mindazokat (pártokat, civileket, szakszervezeteket, minden munkavállalót, vagyis minden tisztességes és okos választót), akik Orbán távozását kívánják. Majdan pedig erre az egységre építve próbálnék sikeresen kormányozni. Utóbb pedig, ha már visszaépült a jogállam, ha létbiztonságot, jogbiztonságot, szabd életet teremtettünk magunknak, (amint azt Bokros Lajos egyszer már javasolta) lehet új választást tartani tisztességes szabályokkal, hogy a mindig megosztott választói akarat érvényesülhessen.
Ennyi az én szivárványos képzelődésem. Aztán ismét belepillantok a reggeli tudósításokba, és ráébredek, hogy az ábrándozás az élet megrontója.
