Kerítésen innen
Itt az idő: már lehet kérni az iskolakezdés halasztását
2020-tól már nem úgy megy, hogy a szülő és az óvónő közösen dönthetnek arról, hogy érett-e szemünk fénye az iskolapadra. Január 1-től lehet nyújtani az iskolai felmentési kérelmeket az Oktatási Hivatalhoz.
Hiszen ki ismerhetné jobban a gyereket?
„A gyermekek érdekeit szem előtt tartva a kormány az Oktatási Hivatalt jelölte ki az iskolaérettségi felmentések elbírálására, illetve a kormányhivatalokat a 3 éves korban esedékes óvodába járás ellenőrzésére. A legfőbb cél mindkét eljárás során az, hogy kiszűrjék a gyermek szempontjából hátrányos és indokolatlan felmentéseket. Azok a szülők, akiknek gyermeke tanköteles korú, de szeretnének egy év halasztást kérni a beiskolázás alól, már beadhatják kérelmüket az Oktatási Hivatal internetes felületén, erre 2020. január 31-ig van lehetőség.
Az elbírálást pedagógiai szakértők végzik, akik mérlegelik a szülő kérelmében foglaltakat és a gyermekkel foglalkozó szakemberek véleményét is.
Az Oktatási Hivatal minden szükséges információt közzé tett a honlapján, és a tudnivalókról tájékoztatta az óvodákat is.” – szól a közlemény.
Szabály az szabály?
„A tanköteles kort, vagyis a hatodik életévét legkésőbb 2020. augusztus 31-ig elérő gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben maradásáról 2020. január 1-jétől az Oktatási Hivatal dönt.”
Az eljárás a szülő kérelmére indul
A szülő bármilyen indok alapján vélelmezheti, hogy gyermeke számára az iskola megkezdése még nem indokolt. Az eljárást megindító kérelemben bármilyen releváns ok, körülmény, állapot, tény megfogalmazható, amely indokolttá teszi az iskolakezdés halasztását. Az eljárásban ezen körülmények vizsgálatára kerül majd sor. A szülő a kérelméhez bármilyen általa lényegesnek tartott dokumentumot mellékelhet, elkérheti az óvodától a gyermek fejlődését nyomon követő nyomtatványt is, és azt is csatolhatja. Így az Oktatási Hivatalban a kérelemmel foglalkozó szakemberek közvetve az óvoda véleményére is figyelemmel lesznek. Az óvoda által kiállított és a gyermek óvodai fejlődését nyomon követő nyomtatványnak a kérelemhez csatolása nem kötelező, hiszen nem csak olyan körülmény, állapot, tény merülhet fel, amelyet ez a dokumentum támaszt alá.”
A kérelem benyújtásával kapcsolatos fontosabb szabályok a következők:
- A szülő vagy gyám a kérelmet kizárólag az Oktatási Hivatalhoz nyújthatja be, legkorábban 2020. január 1-jétől. Az Oktatási Hivatalnak a 2020. január 1-je előtt érkezett kérelmeket nem áll módjában elbírálni.
- A kérelem benyújtására legkésőbb 2020. január 31-jéig van lehetősége a szülőnek vagy gyámnak. Azt a kérelmet, amelyen a postai bélyegzőn a feladás dátumaként 2020. január 31. szerepel, az Oktatási Hivatal még elbírálja, ám az azt követően postára adott kérelmeket nem fogadja be.
- A szülő vagy gyám a kérelmet az Oktatási Hivatal által a honlapján elérhetővé tett informatikai támogató rendszer segítségével kitöltött, majd kinyomtatott és aláírt vonalkódos adatlapon, papíralapon nyújthatja be.
A kérelmeket postai úton várják, kizárólag az alábbi címre: Oktatási Hivatal, Budapest
1982. A kérelem benyújtásához javasolt kéreleműrlap az alábbi linken érhető el: https://tankotelezettseg.oktatas.hu/.
A kéreleműrlap kitöltéséhez az alábbi adatok megadása feltétlenül szükséges:
- a kérelmező (szülő, gyám) adatai: név, születési adatok, kapcsolattartási adatok (postai cím, e-mail-cím, telefonszám)
- a gyermek személyes adatai: név, születési hely és idő, oktatási azonosító szám (amelyet az óvodától tud a szülő vagy gyám megkérdezni), lakcím
- az óvoda adatai, amellyel a gyermek jogviszonyban áll: az óvoda OM azonosító száma, neve, címe – ezeket az adatok szintén az óvodától tudja a szülő vagy gyám megkérdezni
- a gyermeknek milyen egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és fejlődése, iskolai életre felkészülése szempontjából miért lenne előnyös további egy évig az óvodai nevelésben maradása
- a kérelmező szülő nyilatkozata arra nézve, hogy ő jogosult a kérelem benyújtására, mivel a szülői felügyeleti jogot egyedül gyakorolja, vagy – közös szülői felügyelet esetén – a másik szülő kifejezett hozzájárulásával jár el.
Kérik, hogy a kérelemben foglaltakat alátámasztó dokumentum(ok) másolatát (szakorvosi vélemény, pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságának szakvéleménye, fejlődést nyomon követő nyomtatvány stb.) – ha rendelkezik ilyennel – csatolja a kérelméhez.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat