Játékok és csontok

Azokról a csontokról, amelyek a Dunában hevernek valahol, és amelyeknek fölkutatására izraeli búvárok érkeztek és érkeznek majd, hogy a föllelt és azonosított(???) csontokat aztán Izraelbe vigyék, ahol is a legszigorúbb vallási előírások szerint helyezik végső nyugalomra.

A hír arról szólt,

hogy Pintér Sándor és Arie Deri, Izrael szélsőjobbra húzó kormányának tagja – állítólag Köves Slomó tevékeny közreműködésével – megegyeztek a dologban. És milyen jellemző: Arie Deri a Mazsihisz elnökének tiltakozására azzal a váddal vágott vissza, hogy politikai ügyet csinálnak a temetésből…

Pedig éppen a mai Izrael és Pintér (persze, Orbánnal együtt) csinálnak piszkos politikai ügyet a meggyilkoltakkal való üzérkedéssel. Miközben egyiküknek sincs semmilyen közük hozzájuk – legalábbis nem több, mint bárki másnak, és semmiképpen sem több, mint a túlélőknek, rokonoknak, utódoknak.

Magam úgynevezett vegyes házasságból származom: az asszony, aki anyai nagyanyám lehetett volna, Birkenauban halt meg; férje a gettóban végezte, fia egy légitámadás áldozata lett. A családi emlékezet szerint nem engedték le a pincébe. De belelőhették volna őket a Dunába is.

Próbálok gondolkodni, miután nagy nehezen legyűrtem kavargó gyomrom, a föltoluló hányingert.

Tekintsünk el most attól, hogy kiknek a csontjai lehetnek most Budapest környékén, és milyen, alighanem legyőzhetetlen nehézségekbe ütköznék azonosításuk. Foglalkozzunk most csak az „ötlettel”.

Akiket a Dunába lőttek, nem vallásuk alapján terelték össze: lehettek, voltak közöttük kikeresztelkedettek vagy éppen eleve keresztények és vallástalanok, ateisták is. Vajon kik és milyen alapon dönthetnek ennyi idő után valamiféle közös vallási szertartásról? És egyáltalán: mire föl?

Akiket a Dunába lőttek, magyar állampolgárok voltak, és magyarok ölték meg őket.

Minden, amit velük kapcsolatban kell, lehet tenni, a magyar államra és polgárai tartozik – és persze a még elő rokonokra, utódokra. Hogy képzeli bárki is a csontok Izraelnek való átadását – a felelősségtől, a szembenézéstől, a magyar történelem legnagyobb katasztrófájának tanulságaitól való ilyetén megszabadulást? Hogy nem lehet érezni legalább, ha már tudni nem akarják, hogy egy ilyen gesztus, egy ilyen alku magyar állampolgárok ismételt kitagadásával ér föl?!

De egyáltalán…

Hát tényleg minden az övék? Az elrabolt magánnyugdíjtól a holokausztig; az emlékezet, a történelem: a múlt, jelen, jövendő – minden?! Bármiről dönthetnek anélkül, hogy valakit is megkérdeznének, eltekintve netán  cinkosaiktól..?

És létezhet, hogy mindent elvisznek szárazon..?

A Mazsihisz közösségét felkavarta a maradványok utáni kutatás híre

Tudja, mi van Magyarországon? Most figyeljen: „a zsidó közösségek reneszánsza …..”