Connect with us

Blogbazár

Juszt László: „Gotov je!”, azaz “Neked annyi!”

Megosztás

Nyilván csak nagyon kevesek emlékeznek arra, hogy miként jutott Milosevics, Jugoszlávia diktátora, az elnöki székből a hágai bíróságra, akinek – érdekes párhuzam – erejét a felkorbácsolt nacionalizmus adta.

juszt
Megosztás

Nyilván csak nagyon kevesek emlékeznek arra, hogy miként jutott Milosevics, Jugoszlávia diktátora, az elnöki székből a hágai bíróságra, akinek – érdekes párhuzam – erejét a felkorbácsolt nacionalizmus adta.

Ez volt kormányzásának legfőbb motorja.

Elfoglalta a médiát, az állami tévét, az írott sajtót, az embereivel töltötte fel a teljes államigazgatást. A hadsereget, a rendőrséget.

Mígnem megjelent a színen az OTPOR,

ez a pártokhoz nem kötődő, fiatalokból álló csoport. OTPOR annyit tesz: Ellenállás! Ez világosan fejezte ki a céljukat. Jelszavuk is egyszerű volt: „Gotov je!”, azaz “Neked annyi!”

A fiatalokkal a rezsim nem tudott mit kezdeni.

Minél keményebben léptek fel ellenük, annál népszerűbbek lettek. Minél több aktivistát vertek meg, az ország annál jobban gyűlölte a rezsimet. Hiszen senki sem szereti, ha gyerekét azért ütik gumibottal, mert kormányellenes matricát ragaszt a házfalakra.

És ezeknek az ifjaknak sikerült azt is elérniük, hogy minden párt felsorakozott az egyetlen célért: eltakarítani a diktátort.

Nekem ez a történet két dolgot sugall. Segíteni a fiataloknak és félretenni minden ellentétet az ellenzék soraiban, egységesen kiállni és akkor mindent ki lehet pucolni.

Juszt László

Orbán retteg saját népétől, legjobban a fiataloktól

Varga Zoltán: Bencsik Elvtárs! Megvéded a gazdit? Egy diákkal szemben, az íróasztal mögül?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük