Blogbazár
Juszt László: Nincs mese! Orbán végképp bedilizett

Egy konferencián vesz részt Bakuban, amely – a felirat szerint – a Török nyelvű országok VII. csúcstalálkozója.
Megint lemaradtam valamiről?
Nem mellesleg: Szíjjártó bevándorlási ügyként kezelte azt, hogy a török haderő egy másik ország területén százszámra öli a kurdokat. Közölte a török külügyminiszterrel, hogy
“a magyar kormánynak egyetlen dolgot kell figyelembe vennie, a magyar nemzeti érdeket. A magyar nemzeti érdek pedig azt diktálja -, hogy kerüljük el, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál.”
Háttér
„A magyar nemzeti érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést, és ne Európa irányába”
– nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának kedden Azerbajdzsánban, Bakuban, ahová a miniszterelnök vezette delegáció tagjaként érkezett a Türk Tanács soron következő ülésére.
Miután Orbán Viktor Recep Tayyip Erdogan török elnökkel egyeztetett, Szijjártó Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel tárgyalt.
A tárgyalást követően a magyar külügyminiszter azt nyilatkozta,
hogy a magyar kormányt ebben az ügyben – a szíriai török offenzíva kérdésében – csak az vezérli, hogy a magyar érdeket képviselje.
Szijjártó Erdogan török elnökre hivatkozva hozzátette, hogy ha Törökország nem tudja visszatelepíteni Szíriába az onnan érkezett bevándorlókat, akkor kénytelen lesz Európa felé megnyitni a határokat. A magyar külügyminiszter szerint ha az a kérdés, hogy a törökök Szíriába telepítik vissza a bevándorlókat, vagy Európa felé terelik őket, akkor a kormány az előbbi megoldásban érdekelt. Ellenkező esetben, tette hozzá Szijjártó,
„ez a négymillió bevándorló megindul, akkor Magyarország déli határánál kell őket feltartóztatni, és ezt jobb lenne elkerülni.”

Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
Európai téridő
2019.10.16 10:23 at 10:23
A türkös logika egyik lehetséges oka az, hogy a finnek meg „hátba szúrtak” minket, demokrácia-, Európa- meg jogállamblablailag. Ez egy „csakazértis” (dafke, dac). De ettől még finnugorok is vagyunk, ha jól „észlelem” a szókészletbeli hasonlóságokat. A finnugrizmus Habsburg-ármányként való beállítása nem állja meg a helyét, de azért vélelmezőinek is legyen meg az örömük, hogy végre nem cenzúrázza ki őket egy „hatalom”.