Connect with us

Banánköztársaság

Juszt László: Ukrajnában egy “bohócból” lett világszínvonalú politikus, míg nálunk egy középszerű politikusból, lett egy igen kártékony bohóc

Megosztás

A televíziós ezúttal sem áll ellen annak, hogy hangot adjon felháborodásának, amit -ki hinné- ismét Orbán Viktor elhibázott „pávatánca” és annak következménye váltott ki. Juszt, ahogy azt tőle megszokhattuk, most is tömören, pontosan fogalmaz.

Megosztás

A televíziós ezúttal sem áll ellen annak, hogy hangot adjon felháborodásának, amit -ki hinné- ismét Orbán Viktor elhibázott „pávatánca” és annak következménye váltott ki. Juszt, ahogy azt tőle megszokhattuk, most is tömören, pontosan fogalmaz.

„Azt gondolom, hogy Orbán beszüntette a Visegrádi négyek alakulatot

Miután sem a lengyelek, sem a szlovákok, sem a csehek nem állnak már szóba vele, a dolog okafogyottá vált. Mint ahogyan Nyugat-Európában sem fogadja ma már senki. “Leprás” lett, akitől mindenki félve húzódik el. Így elmegy Putyin legszorosabb barátjához Szerbiába.”

„Komolyan ma már az is férfiasabb lenne, ha felülne a honvédséginek hazudott kormánygépre, s elrepülne Moszkvába, hogy a barátját vigasztalja.

Nem kellett volna ide jutnia! Ezt az önző, pávatáncos politikája okozta

Azért az elgondolkodtathatná a híveit, hogy 33 éve azzal a jelszóval robbant be a köztudatba ő és a pártja, hogy “Ruszkik haza!”, ma pedig azt a pártársát, – Németh Zsoltot, – aki ugyanezt ismételte meg, kiátkozza a pártja.”

„Mindez arról jutott az eszembe,

hogy most néztem meg az RTL-en “A nép szolgája” című sorozat első két részét, amit a humorista Zelenszkíj évekkel ezelőtt készített, s aminek – lényegében – a következményeként valóban megválasztották Ukrajna elnökének.

Ebben az esetben egy “bohócból” lett világszínvonalú politikus, míg nálunk egy középszerű politikusból, lett egy igen kártékony bohóc.

Forrás

Kapcsolódó

 

Juszt László: Ukrajnában egy “bohócból” lett világszínvonalú politikus, míg nálunk egy középszerű politikusból, lett egy igen kártékony bohóc

Szerző

6 hozzászólás

6 Comments

  1. csipetke

    2022.03.21 07:29 at 07:29

    Juszt minden szavával egyetértek,de amikor Zelenszkijt lebohócozza,az bosszant,mert neki ugyanolyan jogászi végzettsége van,mint orbánnak. Láttunk már ilyet,pl Kovács András Péter,aki szintén jogász,de a stand up műfajban találta meg a számítását, és nincs is ezzel semmi baj.

  2. Dr.Surányi Jenő

    2022.03.21 07:30 at 07:30

    Ebbion így van!

  3. Gabó

    2022.03.21 10:57 at 10:57

    Azért el kell ismerni, hogy Orbán zseniális. Ennyire fanatizálni, agymosni az embereket utoljára Hitlernek sikerült. Lefogadom, hogy ha most kiállna az ún. köztévében az emberek elé, és azt mondaná, rossz lóra tettem, de csak azért, mert a magyar embereket meg akartam védeni a káros nyugati, antikeresztény, LMBTQ és gender és woke ideológiáktól, csak a honszeretet vezetett, éljen Magyarország, simán besz…pnák a hívei.
    Ezt elérni, ezt az imádatot, amit olykor a hívei arcán látok… hát, ehhez zseninek kell lenni. És ahhoz, hogy ezt a hatalmat valaki arra használja, amire ő használta, a világ legnagyobb pénz- és hatalomimádó képmutatójának. Szerény magánvéleményem szerint.

  4. Bárdos Mária Teréz

    2022.03.21 11:22 at 11:22

    Most már csak Magyarország van,nem magyar köztársaság.Akkor hogy lehet köztársasági elnök?

  5. Sélley Anita

    2022.03.21 12:44 at 12:44

    Tisztelt Juszt Úr! Nem tudom vajon mi késztette arra, hogy hosszú idő után „előbújjon”. Köztudott volt a ’80-as években is, hogy maga egy vérbeli komcsi. Sajnos személyesen is találkozhattam Önnel, ’89- ben, egy balatonparti ejszakai bárban, ahová piálni járt.
    Szerintem senki nem kivancsi egy kivénhedt, alkesz exújságíró véleményére. Javaslom tűnjön el oda ahol az elmúlt években volt. Senki sem kívancsi a véleményére és okoskodásàra!

  6. Gabó

    2022.03.21 17:23 at 17:23

    Sokat töprengtem azon, hogy lesz valaki troll. Képezik, fizetik, vagy valóban a saját érzéseinek, eszméinek ad hangot? Az utóbbival nincs gondom, ami bánt, az az, hogy ezek az emberek nemcsak másokban keltenek indulatokat, olykor gyűlöletet, tovább mélyítve az árkokat az oldalak között, hanem tönkreteszik saját magukat is. Mert a gyűlölet, ami egyes kommentekből árad – mindegy, melyik oldalról jön -, olyan, mint egy tűzvész, egyre jobban elharapódzik, mindent felperzsel, és végül azt is elpusztítja, aki fellobbantotta.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük