Blogbazár
Kálmán Olga: A Szerződés – színpadi darab fél felvonásban
Szerintem van jobb dolga is Pintér Bélának annál, mint hogy tanácsadói szerződéseket vigyen színre, de nem szeretném, ha a Nemzeti igazgatója csalódott lenne – írta közösségi oldalán Kálmán Olga.
(Vidnyánszky Attila, a Népszavának:
„Várom is Pintér Bélától azt az előadást, amelynek témája Kálmán Olga tanácsadói szerződése.”),
ezért írok egy vázlatot, hátha valaki lecsap rá. Vagy nem.
A Szerződés -színpadi darab fél felvonásban
A mű nyomaiban a klasszikus görög dráma szerkezeti egységeit használja fel, de csak nyomaiban. Felütésként a SUTTOGÓ PROPAGANDA KAR röviden elénekeli a tanácsadói Szerződés történetét, meghatározva az egész darabon áthúzódó drámai harcra késztetést, az értékpusztulást. A mű újszerűségét és egyben zsenialitását erősíti, hogy a kórus nem említi a Szerződéshez kapcsolható szereplő 25 éves politikai-közéleti újságírói múltját, előválasztási szerepvállalását, pusztán magát a drámai végkifejletet közli.
A szereposztás egyediségét jellemzi,
hogy a tragikus FŐHŐS személye sem egyértelmű, hiszen az igazi főszereplő, Habonyios egy pillanatra sem lép színpadra, de szellemi ráhatása a cselekményre végig érezhető.
Két kardal között nincs párbeszédes rész, a dialógikus epizód is mellőzve van, mindezt egy igazi drámai cselekvéssor helyettesíti: a humánpolitikai osztályon egy irodai golyóstollal aláírják a Szerződést.
A katartikus élmény csak ezek után következik,
amikor az elvonulás közben énekelt rövid kardal alatt a kórus tagjai nyilvánosságra hozzák az addig is nyilvános Szerződés részleteit saját értelmezésükben.
Háttér….
„Várom is Bélától azt az előadást, amelynek témája Kálmán Olga tanácsadói szerződése. Ahogy vártam a Bajnai és a libák előadást, vagy a Gyurcsány szemkilövetős drámát. A kritikus gondolkodásmód a függetlenek részéről kizárólag a konzervatív gondolat felé nyilvánul meg. A kettős mérce elfogadhatatlan.”
-nyilatkozta Vidnyánszky Attila a Népszavának adott interjújában, amiben többek között a független színházakról kérdezte őz az újságíró. A teljes cikk ide kattintva olvasható.
Szerző
Friss
- Lázár a ‘Bayer-ban’: a Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket
- ‘Ugyanekkora sikert kívánok a következő országgyűlési választáson’ – üzente egy hozzászóló Orbán valósághajlításához
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf lemondani, kommenteket olvasni nem, kórházban látogatni hajlandó volt
- Varju László fölényesen vezet Újpesten – Frissítve: megnyerte! – Frissítve: gyors Fidesz-reakció: győzni fogunk
- Hihetetlen, de igaz: egy kiszámított bronzérem
- Az átfazonírozott Németh Balázs Fidesz-frakciószóvivő sebtiben az ‘egyszerűagy’ szájízére bazíroz
- Politikusok erkölcse – avagy egy önkényuralom vázlata
- Orbán foci-hitvallása: ‘…nagyra értékelek egy csontzenét, a fiatalkoromra emlékeztet…’ és más, hasonlóan sportemberhez méltó dolog
- 30 millió lejáratásra, Újpest ma – Az utolsó időközi országgyűlési választás a következő országos voksolás előtt
- Szanyi Tibor: 500.000.000.000 forint