Connect with us

Kerítésen innen

Kálmán Olga: drága Orbán-kormány összes macsó tagja, és zsebkutatója!

Megosztás

Kálmán Olgát az ÁSZ elemzése akasztotta ki, ami azt pedzegeti, hogy demográfiai problémákat okozhat a nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága azzal, hogy megnehezíti a párkapcsolatok kiépítését, ami végső soron a gyermekszületések csökkenéséhez vezethet.

Megosztás

Kálmán Olgát az ÁSZ elemzése akasztotta ki, ami azt pedzegeti, hogy demográfiai problémákat okozhat a nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága azzal, hogy megnehezíti a párkapcsolatok kiépítését, ami végső soron a gyermekszületések csökkenéséhez vezethet.

Azok a fránya „nemi arányok”, amik ha kell, ha nem, „eltolódnak”

Jól illeszkedik az Orbán-kormány filozófiájába az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idén júliusban publikált „Pink education” jelenség Magyarországon című elemzése

– írta csütörtökön a Népszava. A 700 szülő és pedagógus részvételével, az országgyűlési választás ideje körül lebonyolított reprezentatív kérdőíves kutatás során többek között arra kerestek választ, hogy a hazai oktatási rendszer egyenlő esélyeket biztosít-e a fiúknak és a lányoknak, illetve milyen szerepet játszik a folyamatban a pedagógus szakma elnőiesedése. Az elemzés első részében megállapítják, hogy 2010-2021 között minden évben több nő nyert felvételt a felsőoktatásba, mint férfi, a 2022-es tanév őszi félévében már 54,5 százalék lesz a nők aránya. Ráadásul a férfiak sokkal nagyobb arányban morzsolódnak le.

Az ÁSZ szerint a nemi arányok eltolódásában közrejátszhatott a pedagógus szakma elnőiesedése, a tanárok 82 százaléka ugyanis nő.

Fiú-hátrány

Ez a társadalmi mobilitás, a nemi egyenlőség szempontjából felveti annak veszélyét, hogy a fiúk hátrányt szenvedhetnek a középiskolai záró eredmények és a felsőfokú továbbtanulás terén. Indokoltnak tartanák a humán és reál érettségi tantárgyak kiegyenlítését. A fiúk emellett később érnek, amit a beiskolázási életkor meghatározásánál érdemes lenne figyelembe venni. A nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága ezenfelül demográfiai problémákat is okozhat, megnehezíti a pártalálást, illetve a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet, mivel a nők házasságának valószínűsége és ezzel a gyerekvállalás esélye is csökken – olvasható az elemzésben. További részleteket a portálon olvashat az érdeklődő.

Kálmán Olga olvasta….

„Drága Orbán-kormány összes macsó tagja, és zsebkutatója! Attól, hogy ennyi hülyeséget írogattok össze, még az igazság az igazság marad: MIATTATOK menekülnek el az országból a fiatalok, MIATTATOK nem mernek tervezni és gyermeket vállalni, és senki nem okozott még annyi gazdasági kárt ennek a hazának, mint TI. És ezen az sem segít, ha mi nők mosogatás, pelenkázás és lecsófőzés közben ezerrel drukkolunk nektek, hogy a lopás helyett sikerüljön végre kormányozni. Mert képtelenek vagytok rá. „

Friss!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Nyáry Krisztián: Női szörnyetegek és családot robbantó bombák | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük