Connect with us

Budapesti hétköznapok

Karácsony ismét nekifut – komolytalan kormányzati ígéretek

mediaworks
Megosztás

A fővárosi önkormányzat újra a kormány asztalára teszi az Európai Beruházási Bankhoz benyújtandó fejlesztési hitel programcsomagját – közölte a főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hajrá közösségiközlekedés

Karácsony Gergely elmondta: a hitelből ötven új trolibusz és ötven villamos beszerzését valósítanák meg, ezzel másfél millió ember közlekedését javítanák, és 19 kerületben állítanának forgalomba új járműveket.
Úgy fogalmazott: komolytalanok azok a kormányzati ígéretek, amelyek (…) elhangzanak a főváros fejlesztésével kapcsolatban.
A főpolgármester szerint, szerdán szembesültek azzal, hogy a kormány két héttel ezelőtti, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán tett ígérete a „semmibe hullott”. Annak értelmében a fővárosi önkormányzat 50 trolibusz megvásárlásához 3 milliárd forintot csoportosíthatott volna át más – Karácsony Gergely megfogalmazása szerint – sikertelenül menedzselt európai uniós projektektől.

Változó világ, változó ígéretek

„Ez nem az első elszállt ígéret a járműbeszerzéssel kapcsolatosan” – hangoztatta az ellenzéki politikus, felidézve, hogy tavaly nyáron a főváros vezetése megállapodott a kormánnyal, hogy a kabinet fizeti ki a trolik és villamosok beszerzését.
Hangsúlyozta: azért, hogy ne kelljen lemondani a fejlesztésről, a főváros megállapodást készített előtt az Európai Fejlesztési Bankkal egy „rendkívül kedvező” visszatérítendő támogatásról. Ehhez azonban kell a kormány jóváhagyása, de úgy tűnik, ezt sem teszik meg – jelezte Karácsony Gergely, majd úgy fogalmazott: a kormánynak – úgy tűnik – nem érdeke, hogy Budapest fejlődjön.
Karácsony Gergely leszögezte: mivel nem hajlandók beletörődni, hogy ezt a „kiváló lehetőséget” elszalasszák, újra a kormány asztalára teszik az európai fejlesztési hitel programcsomagját. „Ha ezt is megakadályozzák, akkor nyilvánvalóan hadat üzennek (…) a budapesti polgároknak” – mondta.

Minden adóforint a kormány zsebében landol

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a többi között kijelentette, a kormány képviselői nem mondanak igazat akkor, amikor arról beszélnek, hogy átvállalják Budapest terheit. Ezek között a „kukaholding”, a Lánchíd, a 3-as metró felújítását, a siklóberuházás, illetve a Rác fürdő ügyét említette.
Kitért arra is, hogy a fővárosban élők által befizetett személyi jövedelemadóból, áfából és jövedéki adóból „gyakorlatilag egy forint nem marad a városban”. „Nem kormányzati pénzt kérünk, hanem azokat az adóforintokat, amelyeket itt fizetünk meg” – hangoztatta Tüttő Kata.

Versenyfutás a hitelért

Karácsony Gergely újságírói kérdésre kifejtette: a fejlesztési hitel kormányzati engedélyezését nem tartja „lefutott meccsnek” – mint mondta -, főleg azért, mert a kabinet jelenleg is tárgyal a bankkal egy, a főváros által igényelni tervezett hitel összegét sokszorosan meghaladó hitelkeretről. Úgy vélte, „komoly diplomáciai bonyodalmakat okozna”, ha a kormány ellehetetlenítené a főváros projektjét.

Ki van a háttérben?

 

fővárosi önkormányzat

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Marta+Brash

    2020.10.29 21:32 at 21:32

    Draga Gergo, neked csak most, egy ev utan derult ki, hogy orban szantszandekkal akarja lerohasztani Budapestet, mert nem birja lenyelni a szomoru tenyt, hogy Budapest a szamara nem letezik? Hat ne legyel mar ilyen naiv! AZONNAL Brusszelhez szaladni, feljelenteni, es tovabb harcolni azert, hogy az UNIOS penzek – a tobbnyire vissza nem teritendo adomanyok – ne fugghessenek orbantol es hogy azok a penzek meg tevedesbol se mehessenek at orban mocsok-tapados mancsan, mert akkor abbol megint nem marad egy filler sem, viszont Budapestnek kellene visszafizetni azokat. (Ha az Unio megsem tudna vissza nem teritendo tamogatast, csak kedvezo hitelt adni a fovarosnak)

  2. okoska

    2020.10.30 00:07 at 00:07

    Meddig kell ezt a a söpredéket elviselni!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük