Banánköztársaság
Karácsonyi hangulatban, avagy a balgaság dicsérete
A kedves olvasónak karácsony idején remélhetően jobb dolga is akad, mint Erasmust, vagy politikai tárgyú cikkeket olvasni obskúrus szerző tollából ellenzéki portálon. Magam is azt ajánlom minden jó léleknek, leljenek örömöt inkább családi-baráti körben, semmint a közélet híreiben, mert amit országunk ura és parancsolója, mellesleg félállásban kipcsak fősámán, ünnep idején a Magyar Nemzetnek adott interjújában mondott, az ép ésszel és ünnepi jókkal teli gyomorral teljességgel emészthetetlen.
Mit is vállaltunk mi?
Elöljáróban megjegyzem: a Telex összefoglalója keltette fel érdeklődésemet a mondott írásmű iránt, és kerestem is eredeti helyén az eredeti forrást, de nem leltem, be kellett érnem azzal, ami még van. (Ügyetlen vagyok.) Ez a kevés is figyelmet érdemel, itt van mindjárt az Indexen kiemelt idézet, ide másolom, hadd lássa minden érdeklődő a lényeget, íme:
„A 2020-as választás után, amit nyilvánvalóan elcsaltak, hogy megfosszák Donald Trumpot az elnökségtől, egy éven belül távozott Angela Merkel, a németek erős és stabil kancellárja (…) És éppen ekkor vállaltunk egy erőnket meghaladó katonai konfliktust Oroszországgal.”
Vagyis: a nagy, erős, bölcs amerikai vezetőt a botor jenkik hagyták fondorlattal megbuktatni, a nagy, erős, bölcs német vezetőnek pedig lejárt a politikusi ideje, mi pedig ezért vállalhattuk balga módon a nagy, erős Oroszországgal az erőnket meghaladó a katonai konfliktust. Így, többes szám első személyben, vagyis „mi”! Eddig úgy tudtuk, Oroszország tavaly februárban megtámadta Ukrajnát. Ez nyílt katonai agresszió volt, még Orbán Viktor is elismerte.
- Akkor most egy hajóban ülünk Ukrajnával?
- Mi vállaltunk konfliktust Oroszországgal?
- Mi, és a többiek? A balti államok, Moldova, Lengyelország, egész Európa?
- Ki lenne a MI? Mert hogy az orbáni álságos békepolitika valójában csakis Oroszország érdekeinek kiszolgálója, azt rajtunk kívül valamennyi, az összes „MI” állítja és elfogadja. (Bocsánat: Szlovákia éppen most kétséges.)
Sírva nevetni
És az ősforrás hiányában kénytelenségből ismét a Telex oldaláról csenek idézeteket:
„Az új amerikai elnök kedveli Magyarországot. A kínai elnök az Európai Unió két országába látogatott el, Franciaországba és hozzánk. A barátunk Törökország elnöke, korrekt partnerünk az orosz elnök, és jó barátunk az izraeli miniszterelnök is”.
Van még uniós ország tíz milliós lélekszám alatt, amelynek vezetője ekkora nemzetközi tekintélynek örvend? Ezek a nagy hatalmú, de jámbor fickók mind a tenyeremből esznek – sugallja Orbán úr házi orgánumában, és a realitások fényében értelmes szemlélő nem tudja, sírjon-e vagy hangosan nevessen.
„Közeledünk a béke felé, talán el is érjük, és a világban elburjánzott számos ideológiai marhaságot egy metszőollóval visszametszik” Donald Trump után.
Trump úr (és itt-ott Orbán is) megígérte, hogy az új elnök hivatalba lépése másnapján békét teremt, de ez alkalmasint valamelyest késni fog, talán hónapokat, talán éveket.
- De mire véljük ezt a metszőollós fenyegetést?
- Ostobaságokat ezen túl majd csakis Orbán (esetleg Trump) mondhat, mert övék lesz a megfellebbezhetetlen igazság, és a többieknek kuss?!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Emlékezetes lesz
„Ki emlékszik arra, hogy milyen uniós elnökségek voltak előttünk? Senki. (…) A magyar elnökségre sokáig emlékeznek majd.”
Szó, ami szó! Emlékezetes lesz a körút a pápától, Kijeven, Moszkván, Floridán és Pekingen át Ankaráig, mi fizettük a számlát, magyar adófizetők. Eddig nem volt rá történelmi példa, hogy az EU valamely országának vezetője, amikor éppen hazája töltötte be az Unió soros elnöki tisztét, bármiféle felhatalmazás nélkül nagyhatalmak vezetőit látogassa meg békegalambként. Na ennek volt, van, lesz visszhangja, ha hozadéka nem is.
Balfogásokkal megtűzdelve
„Természetesen szeretnénk minden évben előre lépni. De van olyan év, amikor az is siker, ha életben maradunk, az is jó, ha nem csúszunk vissza. A háborús évek ilyenek.”
Csakhogy visszacsúsztunk. Éppenséggel nem a háború miatt, az a többi országot is érzékenyen érintette, magunk bajait jobbára magunk okoztuk, vagyis inkább a balfogásokkal megtűzdelt ostoba kormányzás. (Olykor Orbán Viktor is belekukkanthatna a Hetényi kör értékeléseibe, a tények is lehetnek érdekesek!)
„A háború 2025-ben véget ér. Vagy úgy, hogy sikerül béketárgyalással lezárni, vagy úgy, hogy az egyik harcoló fél megsemmisül.”
Vajon az ukránok kezet fognak és csókot váltanak az oroszokkal, ha majd Trump azt mondja: itt a béke? És ha nem? Ki lesz a vesztes? Ukrajna? Vagyis „mi”, a megtámadottak, akik 2022-ben „vállaltuk az erőnkön felüli konfliktust”? Mi lesz akkor a mi ragyogó 2025-ös évünkkel? Mi lesz a talpra ugrással, nekilendüléssel, amit Európa csak a hátunkat nézegetve csodál majd?
Ura vagyok a helyzetnek
Ebben az interjúban döbbenetesen sok volt a külpolitikai lefetyelés, de szó sem esett a hazai ügyekről vagy a téma csak kimaradt a Telex összefoglalójából. (Magyar Péter leminősítése, és Gyurcsány sajátos felmagasztalása mégsem ad elég igazodásai pontot a honi közügyek megítéléséhez.) Azt már korábban megtudtuk, hogy Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból, de arról mit sem szólt a miniszterelnök úr, hogy a békeköltségvetésből több jut-e gyermekvédelemre, a szegényeknek ennivalóra, iskolára, óvodára, kórházra, gyógyszerre, az infláció megfékezésére, a forint védelmére, nyugdíjakra, a gáz-, a víz, az áramellátásra, járhatatlan vidéki utak felújítására, közösségi közlekedésre és az ország, az emberek ezer más bajának megoldására.
„Ura vagyok a helyzetnek”
– mondta a művész úr az Apatigrisben, majd földhöz vágta telefonját. No persze. Amíg a miniszterelnök úr, meg Trump békét nem teremt, addig sem lesz semmi baj, majd Nagy Marci megteszi, amit lehet, és a jövő tényleg fényes lesz. Magyarnak pedig coki!
