Connect with us

Voks 2022

A keddre rendelt szivárogtatás: Nem akarjuk kicsinálni, csak hagyjon bennünket békén

Magyar György: választási Fidesz-piszkatúra
Megosztás

Az egri Fidesz alelnöke arról tanácskozik egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy az egyik helyi ellenzéki képviselőt mivel lehetne rávenni arra, hagyja abba a politizálást –  írja az egriugyek.hu, mely már korábban is kiszivárogtatott hangfelvételt a Fideszből.

Ugyanebből a beszélgetésből a portál újabb részleteket közöl,

melyen állítsuk szerint Oroján Sándor, a kormánypárt helyi alelnöke és képviselő-jelöltje és

„a feltételezések szerint Ujvári Imre tiszafüredi polgármester fejtegeti nézeteit.”

A felvételen állítólag Spisák Györgyről beszélnek (még tavaly), aki a városban önkormányzati képviselő, és aki akkor még egy másik településen a közigazgatásban dolgozott, de a fideszesek nem szerették volna, hogy Spisák a politikai ellenfelek táborát népesítse.

Példabeszéd…..

Az egriugyek.hu szerint a Fidesz így környékezi meg azt, akit ellenfélnek tekint:

„Három éve erről beszélünk vele. Négyszemközt is leültem akkor vele. De ő azt mondta, ő azért akarja megtartani a képviselőséget, mert ő nem lát arra garanciát, hogy amikor, hogy akkor mi nem bántjuk a családját. Amikor mondtam neki, Gyuri, ha kell, akkor én leírom, tehát amit mondtál, hogy nyilatkozzon ő is, hogy lenyilatkozza, hogy lemond, és nem indul el polgármesternek, és hagyjuk őt békén, én meg lenyilatkozom itt akár nyolc vagy tíz tanú előtt, hogy én békén hagyom őt is meg a minden. És akkor így nem is kéne (…), mert tavaly vagy tavalyelőtt ezt megteszi, akkor is én ezt aláírtam volna, meg ő is, akkor nem így néznénk ki, (…) meg tavaly se (…). És akkor ti is látjátok, hogy nem az a szándék vezérel bennünket, hogy mi most mindenáron őt kicsinálni. Egyszerűen azt akarjuk, hogy hagyjon bennünket békén, hagyjon dolgozni. (…)

Mivel nem bizottsági tag (…), sem bizottsági elnök, ezért alacsonyabb tiszteletdíjat kapjon, ami 70 ezer forint.

Mert ha az anyagi oka számít, akkor még az sincs ellenemre, hogy kapjon valamit egy pályázatban, például egy megbízási szerződéssel vagy valamivel. Ebből láthatjátok, hogy nem az a célunk, hogy őt ellehetetlenítsük. Akár vonuljunk ki ebből a történetből úgy, hogy egy forinttal ne kapjon kevesebbet, de világosan el kell dönteni, hogy ő politizálni akar vagy köztisztviselő akar lenni.

Próbálkoztunk őt, hogy átállítható-e és akkor álljon át,

próbálkoztak vele (…). Én azt is meg tudom ígérni, hogy itt helyben nálunk őt emiatt nem fogják piszkálni, tehát én a Fidesz szimpatizánsainkat meg saját szimpatizánsainkat meg fogom kérni, hogy ne kezdjenek ironizálni meg irkálni, minél csendesebben szaladjon ki. Tehát az, hogy ő lemond, és eltűnik a választás előtt egy évvel, az is ugyanúgy kivitelezhető. Tehát nem kell ezt neki akkor ezt tudnia neki.”

Spisák végül nem mondott le és október 13-án ő lesz a jelenlegi fideszes polgármester kihívója Tiszafüreden.

Forrás: 24.hu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük