Banánköztársaság
Erről beszélek, nyuszó-muszó! – A Kedves Vezető tokától bokáig belemászott az életünkbe! Miért gondolom? Figyúzz!
Halál nyugalomban pörgettem a közösségi oldalam, amikor valahogy a hírfolyamban figyelmes lettem egy posztra és sajna a hozzá fűzött kommentekbe is beleolvastam. Nem kellett volna! Rá kellett jönnöm ebből a baromi mini-közvéleménykutatással is felérő olvasmányból, hogy sokkal nagyobb a baj, mint gondoltam. Pedig életből -jelen tudásunk szerint- csak egy van, akár leélhetnénk boldogan is!
Halál nyugalomban pörgettem a közösségi oldalam, amikor valahogy a hírfolyamban figyelmes lettem egy posztra és sajna a hozzá fűzött kommentekbe is beleolvastam. Nem kellett volna! Rá kellett jönnöm ebből a baromi mini-közvéleménykutatással is felérő olvasmányból, hogy sokkal nagyobb a baj, mint gondoltam. Pedig életből -jelen tudásunk szerint- csak egy van, akár leélhetnénk boldogan is!
„Ma kiebrudaltam valaki az életemből, akit a barátomnak hittem…”
Rá kellett döbbennem, hogy ha egyszer nem Orbán fújja majd a magyar passzát szelet, az elmúlt regnálása sokakban olyan mély nyomot, hagy, hogy sok-sok „béke-évnek” kell „lecsorognia a Dunán, amíg halványul, vagy remélhetőleg kitörlődik az emberek fejéből a másik gyűlölete csak azért, mert az másként látja a világot. A kormányközeli megmondóember arról elmélkedett posztjában, hogy
„Bárki bármit mondhat, az igazi baráttal alapvető ügyekben nincs vita. Hasonlóak vagytok, hasonló az ízlésetek, a gondolkodásotok, összeköt a közös hit, a világnézet, ugyanaz a szenvedélyetek, ugyanaz tetszik, ugyanaz taszít. Ami fontos nektek, abban majdnem teljesen egyeztek. Ha ez nincs, akkor az a barátság vagy megroppan előbb-utóbb, vagy mindig marad egy aprócska folt a bizalom cifra szőttesén.
Ma kiebrudaltam valaki az életemből, akit a barátomnak hittem, és akinek a hülye ideológiai rögeszméje fontosabb, mint az érzékenységem. Megláttam, milyen valójában. Nincs harag, de ez mostantól nem barátság. Sipirc!
Nem baj. Jól tettem, hogy megváltam tőle. Kevés az idő a félkapcsolatokra, a kerülgetésre, a befejezetlen mondatokra. Maradnak az igazi barátok, a 100% bizalom alapján. Jól van ez így.”
Eddig magánügy – mondhatnánk, ám közel százan reagáltak
Ízelitőül párat…
„Úristen, mennyire a szívemből szólt…!!!! Pont így vagyok, ahogy halad az idő…sajnálom, de az ideológiai egyezőség nálam minősítő kérdés…..szerencsére ilyen a baráti köröm…”
„… ülünk fent a „hegyen” a pince előtt… arra jön egy ismeretlen pár, kedvesen köszönnek, mi vissza… a pincegazda, ahogy itt erre szokás, azonnal megkérdi, elfogadnának-e egy pohár bort… El. Néhány bemutatkozó mondat, honnan, mi járatban, aztán már érkezik is a bor. Mielőtt koccintanánk, megszólalok: na akkor tegyük ki a lapokat… mi itt mind nemzeti érzelműek vagyunk, s ha ti nem azok vagytok, én nem koccintok, mert már bort sem iszom akárkivel… nagy nevetés, színvallás, koccintás, ennek kb. 5 éve. Azóta töretlen a barátság, s azóta ez a szokásos eljárás fenn a szólőhegyen, ha ismeretlenek elfogadnának egy pohár bort…”
„Ahhoz túl rövid az élet, hogy fél-barátokra pazaroljuk az időnket. Aki elött nem mondhatsz ki gondolkodás nélkül mindent, az lehet bármi, de barát nem!”
„Igy gondolom én is, tegnap megtörtént.”
„Ez így van rendjén, én is megtettem, nem is egyszer, nagyon sok energiapocsékolás szűnt meg.”
„Bárcsak ilyen bátor lennék én is…”
„Időnként lomtalanítani kell… nemcsak a tárgyak közül…”
„Sajnos, ez családon belül is így van. Ha nem tudok vele beszélgetni, ideológia viták miatt, védenem kell magam. Nincs harag, csak minek?”
„Ma kiebrudaltam valaki az életemből, akit a barátomnak hittem, és akinek a hülye ideológiai rögeszméje fontosabb, mint az érzékenységem. ” Jogos, írhatnám nagyon helyes, 0-24-ben acsarkodni rettenetes lehet. Viszont nem lett volna korrektebb azt írni, hogy „mindkettőnknek a saját hülye politikai rögeszméje fontosabb volt a másik érzékenységénél”?”
Két kétkedő, a többi egyetért….
Miért hagyjuk, hogy a politika beledumáljon a magánéletünkbe? Miért nem foglalkozunk inkább azzal, ami szép az életben, a srácaink fejlődésével, az évekig ápolt barátságok elmélyítésével, esetleg világmegváltó gondolatok átdumálásával, vagy, hogy merre piknikezzen a tágabb család a hétvégén? Miért nem fontosabb az együtt töltött tartalmas idő a haverokkal, mint vadidegen emberek hatalmi törekvéseinek kritikátlan követése? Miért nem élvezzük az érvek ütköztetését, ha már vitába bocsátkozunk?
Miért nem tiszteljük a hozzánk közelállókat annyira, hogy elnézzük nekik, vagy magunknak, hogy egy történést másként ítélünk meg?
Ne legyen kétsége senkinek, ha a választáson az ellenzék kap több voksot, attól másnaptól a fejekben nem változik semmi. Akik ilyen ostobán tudnak parancsra gyűlölni bármelyik oldalon, azok ugyanazt csinálják tovább. Hosszú éveknek kell eltelniük, mire nagyon lassan remény nyílik a normális egyensúly beállítására.
Akik pedig ma véres szájjal vuduzzák a rájuk hallgatókat, már régen messze járnak majd és magasról tesznek Önre, meg rám, akik miattuk szívunk.
Gondolkozzunk, Béláim!
Erre akarjuk nevelni a gyerekeinket? Azt akarjuk, hogy ők is megkeseredett, begyöpösödött, szemellenzővel élő antidemokraták legyenek? Hogy csak és kizárólag „kerítésen belül” érezzék magukat biztonságban, mert a nagyvilágban bizony kérdeznek és választ várnak, érvelnek és kíváncsiak a gondolatainkra. És tényleg az a válasz azoknak, akik nem így képzelik el a jövőt, hogy szedhetik a sátorfájukat, meg, hogy nem a nemzet részei?
Szerző
