Connect with us

Budapesti hétköznapok

Akarod a Biodómot? Vidd!

Megosztás

Március óta nem reagál a kormány Budapest azon javaslatára, amely szerint az építési munkákat az állam fejezné be, a növény- és állatbetelepítést pedig az Állatkert végezné. Budapest vezetése úgy látja, nincs más megoldás, minthogy átadja a Biodómot az államnak, azért, hogy az minél előbb látogatható legyen a nagyközönség számára.

Akarod a Biodómot? Vidd!
Megosztás

Március óta nem reagál a kormány Budapest azon javaslatára, amely szerint az építési munkákat az állam fejezné be, a növény- és állatbetelepítést pedig az Állatkert végezné. Budapest vezetése úgy látja, nincs más megoldás, minthogy átadja a Biodómot az államnak, azért, hogy az minél előbb látogatható legyen a nagyközönség számára.

Megduplázódott az ára: 32.000 millió körülre saccolják

A 2013 óta zajló Biodóm projekt költségei az elmúlt nyolc évben drasztikusan megemelkedtek: a beruházás becsült összköltsége 2014-ben 16 milliárd Ft volt, ez az összeg 2019-ben- pedig már összesen 64 milliárd forintra rúgott. Budapest 2020-ban megvizsgáltatta a beruházás állapotát: az Enviroduna Kft. által elkészített – és nyilvánosságra hozott – jelentés megállapította, hogy

a főváros kényszerpályán van a befejezés tekintetében, még legalább 16,4 milliárd forintos ráfordítás szükséges az átadásig. Az elmaradt tervezési munkák pótlása, a szükséges újratervezések, és a jogi eljárások várható elhúzódása reálisan 2024-es befejezést eredményeztek volna.

Akartad, vidd, fizesd!

„A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa keretein belül és azon kívül is több körben zajlott egyeztetés különböző kormányzati szereplőkkel a kormány által finanszírozott beruházás kormányzati befejezéséről. A tárgyalások 2021 márciusában rekedtek meg, az akkori, a Fővárosi Önkormányzat által megküldött FKT határozati javaslatra nem érkezett kormányzati válasz. A hatályos támogatási szerződés alapján rendelkezésre álló, szerződéses kötelezettségvállalásokkal jelenleg nem terhelt keretösszege megközelítőleg 6 milliárd Ft, a kormányzat többletforrást a projekt befejezéséhez nem biztosít”

– mondta el a Biodóm jövőjéről szóló sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet. Ezért a főváros azt kezdeményezi, hogy telekalakítás után vegye át a Biodómot az állam:

„Ehhez szükséges, hogy a Biodóm és a Pannon Park tervezett telke önálló, a Fővárosi Állat -és Növénykert történelmi területétől jogilag is elhatárolt terület legyen. A Biodóm és Pannon Park önálló ingatlanként történő kiszabályozása után a Biodóm telke a felépítménnyel együtt átadhatóvá válna az államnak.”

Most légy okos…, a cehhet így is, úgy is a köz fizeti

A javaslat elfogadása esetén az önálló ingatlanná történő kialakítás és ehhez kapcsolódóan az átadásra vonatkozó megállapodás előkészítése nagyjából 10 hónapot vesz igénybe. A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes kezdeményezte az év végén lejáró támogatási szerződés határidejének meghosszabbítását is.

Szabó Roland operatív igazgató arról beszélt, hogy ez a fejlesztés nagyon fontos a Fővárosi Állat és Növénykert számára:

„Ez a fejlesztés, a Pannon Park és a Biodóm megvalósítása nagy lehetőség az Állatkert számára. Egyrészt azért, mert a múltban mindig csak csökkent, most pedig végre növekedhetett a kert területe, másrészt pedig, mert olyan különleges élményeket adhatunk majd az ide látogatóknak, amelyek kiállják az összehasonlítás próbáját bármelyik európai főváros állatkertjével. Ráadásul a Biodóm maga igazi négyévszakos látnivalónak ígérkezik: olyan lesz, mintha egy állatkifutókból, parkrészekből, sétányokból álló állatkert fölé egy nagy burát borítottak volna, amely alatt mindig állatkerti látogatásra alkalmas az időjárás.”

-áll a fővárosi önkormányzat közleményében.

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük