Határon túli mellékletekkel és új főszerkesztővel folytatja küldetését az Előretolt Helyőrség, A Fidesz-kurzus központilag irányított irodalmi-kulturális melléklete ezentúl Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján is jelentkezik.
A rendkívüli hőség miatt 2018. július 29. (vasárnap) déltől országosan életbe léptették a vörös kódot – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra...
Szegény Nyíri úr! Milyen lesz, amikor elmeséli majd a lemenőinek, hogy elsöprő győzelmet aratott, egyedül indult. Vele szemben sem méltányos az ellenzéknek nevezettek eljárása!
Orbán Viktor oldalának kezelője nem késlekedett és feltöltötte a közösségi oldalra a miniszterelnök Tusványoson előadott összes kirekesztő, homofób, xenofób kijelentését. Minden embernek joga van....
Miközben Magyarországon a regnáló hatalom nem kényezteti el a kisebb-nagyobb fogyatékossággal élőket, addig Európa igazi demokráciáiban fokozott figyelemmel viseltetnek irántuk. Úgy tűnik, itthon is lett egy...
Amelyik HírTV-s munkatárs eddig nem tudta magáról, a pestisracok.hu főszerkesztő-helyettese ráébresztette őket, hogy rém gátlástalanok, mert forognak, mint a szélkakas, vagyis Csintalanodnak. Ki tartja el a...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter Gulyás Gergely Bálványoson ,Újabb négy év két szemszögből címmel megrendezett pódiumbeszélgetésen vitázott Schiffer András és Bárándy Gergely egykori országgyűlési képviselőkkel. Gulyás Gergellyel...
Erős interjút adott Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető a Magyar Hírlapnak: a meleg családok szembemennek a természetes és normális élet követelményével, a kormány tulajdonképp Ferenc pápa szavait...
Lehúzott redőny mögött 0 ahogy az 50-es, 60-as években – sokan kacérkodnak a kivándorlás gondolatával. Ők azok, akiknek elegük van a napi politika mindenhová betüremkedő gyűlölködéséből, a...