Novák Katalin pénteken nagyot ment! Ő volt a nagyiügyi Fidesz-megszólaló. Nem hiába jutott nekia család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma alelnök és...
Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága csütörtöki ülésén a kormánypártok nem járultak hozzá, hogy az MSZP által meghívott Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondhassa véleményét a...
Egyszerre durva és elgondolkodtató hírt közöl az Origo még július 11-én szerdán, vagyis két napja publikált cikkében. (A dátumnak azért van jelentősége, mert a cikket 48 órája változatlan...
A Figyelő „Megengedhetetlen az Akadémiáról vitázni?” címmel publikált összeállításában több félrevezető állítás is olvasható – közölte honlapján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A lap főszerkesztőjétől helyreigazítás közlését kérték....
Hamis számlabekérő leveleket küldenek ismeretlenek a Telenor Magyarország nevében, a cég ügyfelei védelme érdekében kitiltotta hálózatáról a csalók által használt weboldal címet – közölte a Telenor...
Felbátorodhatott Lázár János a Fidesz kétharmadán Józsefvárosban. Bár eddig azt hangsúlyozta az exminiszter, hogy békében kell Hódmezővásárhelyen dolgozni és a helyi fideszes képviselőket is erre kérte,...
Havonta cirka 200 ezer forinttal kereshetnek többet a parlamenti képviselők, persze csak akkor, ha nincs más funkciójuk, mert akkor jóval többel. Szándékuk szerint így módosítanák a...
Itt volt az ideje megoldani, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek ne kelljen mindenféle kétes utazásokon részt vennie ahhoz, hogy hódolni tudjon felvállalt szenvedélyének. Most már csak azt...
Sikerült a mesterterv, nemhiába látogatott el az Orbán család két férfitagja is a beiktató szertartásra, Recep Tayyip Erdogan néhány hónapon belül budapesti látogatással viszonozza gesztusukat –...