Harminc évvel a pártállam lebontása után egy új pártállam kiépülésének vagyunk tanúi – ezzel indokolta az ellenzéki pártoknak írt levelében 26 köztiszteletben álló értelmiségi az összefogás...
Csak a Fidesz kereskedelempolitikájáért felelős politikusa, Szathmáry Kristóf boltja engedheti meg magának, hogy szelektíven kezeli a blokkolást? Vajda Zoltán nem először buktatja le: először kiderítette, hogy...
Bartis Attila író, fotóművész. Az év egyik felét Indonéziában, a másikban Budapesten tölti. a kétlaki élet azonban nem okozott nála semmiféle meghasadást, megállapításai tű pontosak. „Én nem...
Vekerdy Tamás, Magyarország legismertebb gyermekpszichológusa üzent szülőknek, nagyszülőknek és a gyerekeknek is a Tanítanék Mozgalom tüntetésén. „Csak szabad tanárok, csak szabad emberek nevelhetnek szabaddá váló gyerekeket....
Gödre Baranya megye Hegyháti járásának 900 lelket számláló községe. Nagy élet lehet az Isten háta mögött, vannak migránsos és migránsmentes rendezvényeik. Egyik ez utóbbi közül a...
Pilz Olivér nevét, 2016 elején ismerte meg az ország, amikor nyilvánosságra hozta a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének a közoktatás problémáiról szóló nyílt levelét . Azóta...
A Zoom.hu megbízásából készült felmérésből kiderült, hogy a magyar választók kétharmada abban a tudatban él, Soros György Pártja (SGYP) is részt vesz az április 8-i országgyűlési...
Minden eddiginél nagyobb akcióra készül a Diákparlament, miután olyan értesülések jutottak el hozzájuk, hogy Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere nem támogatja a január 19-én kihirdetett 12...
Hódmezővásárhely fideszes alpolgármestere szerint nem Németh László atya vitte a politikát a templomba, hanem Márki-Zay Péter független polgármester-jelölt. Tehát ebben az esetben is bolond, aki a...