Még az ünnep előtt tartott előadást a CEU-n Justin Gest, amerikai szociológus. A kutató szerint 2016 nagy politikai megrázkódtatásainak legfőbb oka az volt, hogy az Egyesült...
Egyetlen fejlett ország sem költ annyit állami beruházásokra, mint a magyarok. Nálunk dolgozik a legtöbb nő a közszférában, viszont a legkevesebb a politikában. Eléggé bízunk a rendőrségben –...
Karácsony második napján, eltelve a sok finomsággal és néha – uram bocsá’ – a családdal is, lehet tervezgetni, mit is lehet beszerezni a rövidke hátralévő héten....
December 19-én este Nagy Bandó András volt Rónai Egon egyik vendége az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Nagy Bandó András nem rejtette véka alá a jelenlegi...
Tisztelt Bayer Úr! Elolvastam a rólam, mondjuk így: velem, az ATV-s beszélgetéssel kapcsolatos írását, és Karácsony szent este, a szeretet hírvivőjének, Jézus születésének napján, Jézuskövetőként mélyen...
Ferenc pápa üzenete nem ért el Debrecenbe – nagy a távolság, biztosan a posta, vagy vasút a ludas – így Fekete Károly püspök saját kútfőből beszélt...
A Fidesz-kommunikáció semmit nem bíz a véletlenre és ehhez beidomította a megszólalóit is. Boross Péter sem lógott ki a sorból a karácsonyi meghittség jegyében adott interjújában. ...
A kormányszóvivő szerint leáldozott a liberális világnak, értelmetlen, sehova nem vezető politikai korrektséggel nem lehet politikát csinálni és a valóságról beszélni. Az ellenzék mögött állók el...
Nem vele van a baj. Az a gond, hogy megszoktuk, hogy minden kormány feje ilyenkor cirkalmas, békét sugárzó üzenetet küld országa lakóinak. Nem így a magyar...