Connect with us

Kerítésen innen

Ki kerít be kit? A TEK sem akar kimaradni

Ki kerít be kit? A TEK sem akar kimaradni
Megosztás

Ki kerít be kit? Lassan már követhetetlen, hogy ki a bekerítő és ki a bekerítő kerítője. Nincs ez egy kicsit túlparázva? Nem 2006-ot írunk, most a demokratikus oldal készül demonstrálni!

Kerítők a köbön

Gyakorlatilag az utolsó utáni pillanatban került fel a TEK honlapjára egy 2018. május 4-én keltezett személy- és létesítménybiztosítási intézkedésről szóló dokumentum, aminek értelmében

2018. május 8-án 00.00 órától a szükséges ideig, de legkésőbb 2018. május 8-án 11.00 óráig gyakorlatilag körbezárják a Kossuth teret.

Tüntetésdömping szombattól keddig

Délelőtt 10 órára például a Civil Ellenzéki Kerekasztal jelentett be demonstrációt, amihez az elmúlt időszak nagy tüntetéseit szervező csoport biztosít nekik hangtechnikát, a nap folyamán pedig a tervek szerint hangszórók segítségével szembesítenék Orbán Viktort saját korábbi mondataival. Este 6-tól pedig a Mi vagyunk a többség csoport tüntet immár harmadjára a Kossuth téren a demokráciáért.

Csakhogy a nemzet főterének TEK általi körülzárása a délelőtt 10 órás demonstrációt, és főleg az előző estére bejelentett élőláncot minimum veszélyezteti, az intézkedést ráadásul május 4-én kelt, így vajmi kevés esély van arra, hogy időben lehessen jogorvoslatot kérni ellene.

Hát ez a baj a civilekkel – érvényre juttatják a jogot!

Pedig a A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pont tegnap – vagyis május 4-én – jelentette be, hogy pert nyert a rendőrséggel szemben, így a korábbi tiltás ellenére a rendőrségnek mégis engedélyeznie kell az Országgyűlés alakuló ülését megelőző élőlánc felállását a Parlament épülete köré.

„A bíróság döntésének eredményeképpen a tüntetést a rendőrségnek tudomásul kell vennie. A tiltás hatályon kívül lett helyezve, úgyhogy bár a területlezárást elrendelő határozatot nem érinti, így az hétfőn érvénybe léphet, viszont a rendőrségnek biztosítania kell azt is, hogy a tüntetés zavartalanul megtörténhessen a téren, akár a lezárt területen belül is”

– jelentette be a TASZ élő közvetítésben.

Egyre nagyobb a lezárt terület

Most viszont a TEK is bejelentette a maga lezárását, ráadásul meglehetősen nagy területen, szintén azzal az indoklással, hogy a területen védett személy fog tartózkodni.

Hegyi Szabolcs, a TASZ munkatársa a Mércének azt nyilatkozta:

a TEK lezárása nem csak a tüntetőket, hanem mindenki mást is érint, vagyis a meghatározott időszakban a terület teljesen le lesz zárva. Mindez pedig nem csak azért problematikus, mert az idő rövidsége miatt nem lesz lehetőség a döntés ellen jogorvoslatot kérni, de azért is, mert az ilyen esetekre nincs is hatékony jogorvoslati eljárás.

Külön érdekessége a történetnek, hogy amíg csak a parlamenti őrség rendelt el területlezárást, az mindössze a Kossuth térre volt korlátozva (az ő hatáskörük eddig terjed), ám a TEK ennél jóval nagyobb területet zár le hermetikusan, így azonban délelőtt 10 órakor az Alkotmány utcára is kiterjed a korlátozás – már ha valóban addig tart majd a lezárás.

(forrás? merce.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük