Emlékeznek még az újonnan birtokba vett Orbán-rezidencia tekintélyes erkélyén készült képekre? A stábnak és a lakónak egyaránt nem ment egyszerűen, hogy kitalálják, miként lehet a kormányfő...
Négy magyar alkotás is szerepel Ázsia legnagyobb presztízsű filmes rendezvényén, a szombaton kezdődő Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel pénteken. Bűn,...
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos kitett magáért. Aggályokat ébresztett benne, hogy 680.000 magyar azt szeretné, hogy a regnáló ne csinálhassa azt az unió kisemberei által összegrundolt és...
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) felügyelő testülete szerint elfogadhatatlan a kormány törvényjavaslata a tudományos intézményrendszer átalakításáról. Az MTA pénteki közleményében idézett testületi határozat szerint a törvényjavaslat...
Az MSZP vezetői csak az európai parlamenti (EP) választás kampányában értesültek arról, hogy Karácsony Gergely (Párbeszéd) megállapodott a Demokratikus Koalícióval (DK) – közölte az MSZP elnöke...
Két napja él a lehetőség arra, hogy a hűs szobából, a legkényelmesebb foteljéből is szavazhasson arról, hogy ki szálljon szembe Tarlós Istvánnal Budapest vezetéséért. Csak pár...
Bige László, az ország ötödik leggazdagabb embere azt nyilatkozta a sajtónak, hogy tavaly ősszel két barátján keresztül üzenték meg neki, hogy „szabadon elhagyhatja az országot, de...
A krumpli, a sárgarépa, az összes zöldség azért drága, mert sokat esik, meg aszály is van, meg a meleg…. szóval az időjárás a hibás, de minek...
Helységnévtáblának ütközött és meghalt egy motoros Marcaliban. Helységnévtáblának ütközött és meghalt egy motoros Marcali belterületén, a Noszlopy Gáspár utcában csütörtök éjszaka – adta hírül a Somogy...