Eddig úgy volt, hogy ha figyelmetlenségből, vagy „csak azért is” nem tartotta be az autós a KRESZ-szabályokat és fülön csípte őt a rendőr, akkor a pénztárcája...
A Donald Trump amerikai elnök az üzleti köröknek akar szinte mindenek felett kedvezni. Görcsös igyekezete azonban amellyel a hazai üzleti köröket akarja támogatni nemzetközi téren világpolitikai...
A bíróságokat az igazságügyminisztérium alá rendelnék, visszaállítva az 1990. előtti helyzetet. A Fidesz szerint az önigazgatás rendszere hibás. A bírói önigazgatás lehet a kormány célkeresztjében a...
Magyarország 2012-ben világelső volt a kórházi fertőzésekben. Kásler Miklós elismerte, hogy az általa felügyelt egészségügyben a kórházi fertőzések csökkentése az egyik legsürgetőbb feladat. Elődje még igyekezett...
Tegnap hatályba lépett a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) decemberi határozata, amely eltörli azt a netsemlegesség 2015-ös szabályozását. Az még megtiltotta, hogy az internetszolgáltatók kedvükre befolyásolják ügyfeleik...
Az alaptörvény hetedik módosítása, valamint a „Stop Soros” csomag zárószavazását is várhatóan június 20-án, jövő szerdán tartja a Ház – derül ki az Országgyűlés honlapjára csütörtökön...
Az ideinél 33,7 milliárd forinttal kevesebb pénz jut jövőre a nyugdíjalap kifizetéseire a munkáltatók államkincstárba történő befizetéseiből. A tegnap benyújtott 2019-es költségvetési törvényjavaslat szerint megváltoznak azok...
Semjén azt nem árulja el, ki fizette ki a vadászatot helyette. A politikus egyből magánemberré változik amint milliós utakat ajánlanak neki. A 444 egy kanadai olvasója...
A Red Bull Air Race szervezői nagyon jól fekhetnek a főváros döntéshozóinál, mert a szokásos területhasználati díj 90 %-ról lemondott Budapest vezetése. Tarlós István azt nyilatkozta, hogy...