Connect with us

Banánköztársaság

Kisnyugdíjasunk kitálal: egy pénzügyminisztertől elvárnám, hogy igazat mondjon, legalább pénzügyekben

Megosztás

Viszontválasz Varga Mihály pénzügyminiszternek. Tegnap üzent nekünk, nyugdíjasoknak. Hát engedje meg hogy viszont-üzenjek Önnek! Egy pénzügy minisztertől elvárnám, hogy igazat mondjon, legalább pénzügyekben.

Megosztás

Viszontválasz Varga Mihály pénzügyminiszternek. Tegnap üzent nekünk, nyugdíjasoknak. Hát engedje meg hogy viszont-üzenjek Önnek! Egy pénzügy minisztertől elvárnám, hogy igazat mondjon, legalább pénzügyekben.

No, akkor emlékeztetem!

Tavaly decemberben Önök, miután már beindult az infláció, voltak kegyesek a januárra tervezett 3 %-os nyugdíjemelést 5 %-re módosítani. Orbán ezt Mikulás-ajándékként adta elő a parlamentben. Minden évben alul tervezik a nyugdíjakat. Mi, nyugdíjasok kamatmentesen hitelezünk az államnak. Idén összesen 14 %-ot csepegtetnek nekünk 3 részletben úgy, hogy közben az élelmiszerek inflációja átlagban közel 40 % a KSH szerint, a valóságban sokkal több. A szolgáltatások 20-30 %-al, a gyógyszerek 13 %-al emelkedtek úgy, hogy a gyógyászati segédeszközök jelentős részéről levették az állami támogatást.

Nem szégyellik magukat?

Eközben jelentősen nőtt az államtitkárok, miniszterek, országgyűlési képviselők és természetesen a miniszterelnök bére és most olvasta, hogy 1 millióval szándékoznak megdobni Matolcsy fizetését is, hogy szegény ne érezze meg a brutális inflációt. Nekünk nem elég az infláció, minket terhelnek a 7-szeres gáz- és a 2-szeres villanyszámlával is, miközben az „átkozott nyugat” olyan támogatást ad minden állampolgárnak, hogy nekünk csak tátva marad a szánk. A „nemlétező Németországban” például nem kell senkinek decemberben rezsit fizetnie, de lehet a sort folytatni. Azt is írja a mi 4,5 %-os emelésünk és a 10.000 forintos prémium 620 milliárdba kerül az államnak.

No, ez sem igaz!

A nyugdíjas, ha nem is közgazdász, de számolni még tud. Ha ez igaz lenne, akkor átlagban 248.000 forintot kapnánk most. Ugye ez nem igaz…., mint ahogy az is hazugság, hogy a Bajnai-kormány elvette a 13. havi nyugdíjunkat. Felfüggesztette! Sőt, bevezette a nyugdíjprémium lehetőségét, amit most úgy igyekeznek eladni, mintha az önök érdeme lenne. Mellesleg anno a Fidesz nem is szavazta meg! Önök ígérték a 2010-es választás előtt a 13. és a 14. havi nyugdíjat is. Ebből -bár lett volna lehetőségük rá- maradt a 13. havi , de azt is csak tavaly, a választás éve előtt, részletekben gondolták bevezetni. Idén viszont már akkora volt az infláció, hogy belátták, muszáj adni, mert a nyugdíjasok 50 %-a képtelen megélni, meg hát lássuk be, a választás miatt kellett a beetetés.

Szórták és szórják a pénzt mindenre, amire nem kéne!

A fogyatékosok, az óvodások, az iskolások, a dolgozók a munkahelyeken fáznak, de maguk a költségvetés átcsoportosításából a sportot támogatják. Mehet a világítás még nap közben is a focipályákon, nehogy már rossz minőségű képet adjananak a tévében. Fűthetők a műfüves pályák és nem sorolom, mi mindenre adtak további több száz milliárdot a napokban. Most az ársapkával jönnek ismét, ezzel bedöntve rengeteg vállalkozást, fokozva az inflációt. Értem én, hogy közelegnek az ünnepek, sokaknak ez pillanatnyilag valami kicsit segít, de keserves és nagy árat fogunk ezért fizetni. Egy tegnapi reklámújságból mentettem az alábbi képet, tudja miért?

Elárulom: mert kb. 1 millió nyugdíjasnak a havi nyugdíjemelése nem lesz elegendő egy csomag WC-papírra!

Szerző