Banánköztársaság
A köhögősen működő V4-ek – ha négy ország az euroszkepticizmusból próbál hasznot húzni, nem elegendő egy stratégiai szövetséghez
A valóságban a V4-ek ma távolabb vannak egymástól, mint másfél évtizede. Nem csak gazdasági és geopolitikai irányvonaluk távolodik egymástól, de valójában az EU-hoz való viszonyban is teljesen különböző irányvonalat képviselnek. Szlovákia kormányváltásoktól függetlenül markánsan integrációpárti megoldásokat keres gazdasági és társadalmi dilemmáira.
A kormány által sokáig az EU-ellenes retorikában alternatívaként bemutatott visegrádi együttműködés évek óta egyre köhögősebben működik, de mostanra végképp szétesni látszik. A gyakorlatban is beigazolódik, ami az elejétől kezdve világos volt: az, hogy bizonyos belpolitikai konfliktusok taktikai megfontolásai miatt különböző mértékben, de mind a négy országban az euroszkepticizmusból próbáltak hasznot húzni, nem elegendő egy stratégiai szövetséghez – írta Jávor Benedek közösségi oldalán.
A valóságban a V4-ek ma távolabb vannak egymástól, mint másfél évtizede
Nem csak gazdasági és geopolitikai irányvonaluk távolodik egymástól, de valójában az EU-hoz való viszonyban is teljesen különböző irányvonalat képviselnek. Szlovákia kormányváltásoktól függetlenül markánsan integrációpárti megoldásokat keres gazdasági és társadalmi dilemmáira. Nem csak az euróbevezetés köti őket sokkal erősebben az Unióhoz, mint a többieket, de nemzetállamok kontra EU szuverenitásvitáiban is sokkal visszafogottabb. Sőt, igazából az európai nézőpontból megbízhatatlan, vétózó, a közös döntéshozatalt akadályozó magyar vagy lengyel kormánnyal szemben már a populizmustól nem idegenkedő Fico-kabinet is előszeretettel gyűjtött politikai tőkét a „megbízható európai partner” szerepében.
Szlovákia mára egyértelműen az európapárti, stabil sziget szerepét játsza a régió szélsőjobb, populista, euroszkeptikus viharok által felkavart tengerén.
A magyar kormány keleti nyitás-orientált, oroszbarát politikája a kezdet kezdetétől éles konfliktusban állt legmegbízhatóbbnak tartott szövetségese, Lengyelország hozzáállásával is. A túlhajtott EU-ellenes kommunikációs kampányok éveken át elfedték ezt a valóságot, a nyilvánosság számára el lehetett játszani a megbonthatatlan visegrádi barátságot a kolonialista, melegpárti, Soros-ügynök brüsszeli erőkkel szemben.
A valódi, mélyben húzódó konfliktusok felerősödése azonban félretolja a színpadról ennek a színjátéknak a díszleteit,
és feltárja ezeknek a kampánybarátságoknak a felszínességét. A törés most leginkább az EU és Oroszország között kiélesedő feszültség körül következik be, amelyben Magyarország rendre Vlagyimir Putyin előretolt hídfőállásaként viselkedik (pl. az Oroszországot elítélő EU-s határozatok sorozatos megfúrásával).
A 2014-es csehországi fegyverraktár-robbantás utóélete azonban kenyértörésre viszi a dolgot, és a V4 partnerek, Magyarországot leszámítva egyértelműen a csehek mellé álltak.
Babis azonban – részben persze belpolitikai okokból – tovább feszíti a húrt, és valamennyi uniós tagállamot világos állásfoglalásra kívánja kényszeríteni.
Orbán és Szijjártó nehéz dilemma előtt áll: szolidaritást vállalni Prágával, megterhelve az orosz-magyar viszonyt, vagy folytatni a Moszkvával lojális politikát, egyre inkább kisodródva immár a visegrádi körből is.
A kormány válasza erre a helyzetre fontos iránymutatás lesz
Sem a csehek, sem az oroszok nem fogják elfelejteni, amit itt most döntenek a Karmelita kolostorban.
Ha elmarad az orosz diplomata(ák) csehek által kért kiutasítása Magyarországról, az az utolsó szögek egyike lesz a V4 szövetség koporsójában
Magyarország pedig még inkább marginalizálódik, a peremre szorul Európában. Szövetségesek nélkül a magyar érdekérvényesítés is meggyengül az EU-ban. Az érdekérvényesítsés lehetőségének hiánya pedig minden helyzetben a konfliktusok elfajulását hozza. Ha már úgyse tudunk elérni túl sok mindent, akkor kisebb a tétje, a potenciális vesztesége a viták eszkalálásának.
Ha a kormány végül mégis eleget tesz a cseh kérésnek, akkor az az eddigi egyensúlyozgatás, a csak lassanként, lépésről-lépésre keletre, a belső autokrácia, az EU-ellenes pozíció felé tolódó hintapolitika folytatását vetíti előre. Ha Oroszország iránti lojalitásból megtagadják ezt a kérést, annak hamar az EU-ellenes „szabadságharc” felerősödése és elfajulása lehet a következménye.
Szerző
