Ez a nap
Magyarország egyre inkább sereghajtó a V4-ek közt
Az örök negyedik – tetszik, nem tetszik, egyre inkább ez a státusa Magyarországnak a visegrádi négyek között. Sereghajtó lett…
A Kárpát-medencében élnek például Kelet-Közép-Európában a legrövidebb ideig az emberek, itt születik relatíve a legkevesebb gyerek, s szintén e vidéken a legalacsonyabb az egy főre jutó fogyasztás is. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók aránya ugyancsak Magyarországon a legkisebb, miközben itt található relatíve a legtöbb gazdaságilag elmaradott térség is az egy főre jutó GDP alapján.
A hét nagy hazai gazdasági régió közül négyben az előállított bruttó hazai termék az uniós átlag felét sem éri el, miközben a volt Csehszlovákia két utódállamában például egyetlen ilyen depressziós térség sem akad – derül ki a visegrádi államok statisztikai hivatalainak múlt héten publikált közös jelentéséből.
Azok a mutatók, amelyek alapján Magyarország mégiscsak listavezetőnek bizonyul Európának e szegletében, nem ritkán negatív „előjelűek”. Budapesten és a magyar vidéken követik el például relatíve a legtöbb öngyilkosságot a V4-ek tagállamai közül, s szintén errefelé a leggyorsabb a népességfogyás üteme is, mert összességében e helyen a legmagasabbak a halálozási mutatók. A visegrádi országokhoz tartozó összesen 34 régió közül ugyancsak nálunk található a legszegényebb. A Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét magában foglaló Észak-Magyarország régióban az egy főre jutó bruttó hazai termék az uniós átlagnak mindössze a 43 százaléka.
Forrás: hvg.hu
Az OECD 25 európai államra kiterjedt legutolsó (2016-os) kutatása szerint a kontinensen Portugália után Magyarországon a legkevésbé elégedettek életükkel a helyiek. Míg Csehország a szóban forgó tabellán pont a középső, 13. helyen áll (megelőzve például az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Olaszországot is), Szlovákia és Lengyelország pedig a 17–18. helyen tanyázik, addig Magyarország a 24. helyen végzett.
(Forrás: hvg.hu)
Szerző
Friss
- Jézus és a vele állítólagosan egy jegyben született Halak (!) horoszkópja
- Bruck Gábor: Magyar Pétert nem kell szeretni. Csak győzzön…..
- Orbán Pilisvörösváron ‘ellenajánlatra’ várva: ‘Trump elnök rendszeresen kérdezgeti, mikor lépünk már ki az EU-ból’
- Delegáltuk a gondolkodást – mi lesz most?
- ‘Az egri óvodák és bölcsődék összevonása első ránézésre is pontosan annak tűnik, ami: politikai nagytakarítás’
- Havas Henrik: megpróbálom Lázár Jánost védeni
- A Bencsik-testvérek fóbiája: Magyar Péter – Ja, és Rodolfó biztosan kikérné magának, hogy bármelyikük rá hivatkozzon
- Tippek: Hogyan tartsuk karban a nyomtatónkat?
- Mostbet: mit hoz a magyarországi szerencsejátékosok számára?
- Április 26., szombat: nemzeti gyásznap – Tudja, hogy mit jelent ez az Ön számára?