Connect with us

Kerítésen innen

Kormányinfó – Gulyás teljes tagadásban: „nem látok botrányt! (…) a Pegasus-ügy nincsen!”

Megosztás

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal kezdte a kormányinfót, hogy az uniós helyreállítási programról már gyakorlatilag megegyezett a kormány az Európai bizottsággal, de a brüsszeli testület a „gyermekvédelmi törvény” miatt újranyitotta a vitát.

TASZSZ,
Megosztás

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal kezdte a kormányinfót, hogy az uniós helyreállítási programról már gyakorlatilag megegyezett a kormány az Európai bizottsággal, de a brüsszeli testület a „gyermekvédelmi törvény” miatt újranyitotta a vitát.

„Másfél óra múlva Egerben kell lennem”

Ezzel kezdte a miniszter a Kormányinfót, majd rátért arra az Orbán Viktor által szerdán bejelentett népszavazásra. Alkotmányos kötelezettséges az államnak, hogy a gyermekvédelmi feladatokat ellássa – indokolta a döntést Gulyás Gergely, aki szerint Brüsszel támadást indított az általa gyermekvédelminek nevezett szabályok, valójában a homofób pedofiltörvény ellen.

Jó döntés volt az uniós csatlakozás

Magyarországnak az uniós tagság mellett több érv szól mint ellene. De ha egy klub tagjai vagyunk, akkor lehetőségünk van hozzászólni a kérdésekhez – mondta Gulyás Gergely.

23 embernél a delta, kettőnél a brazil variánst mutatták ki

Védettséget csak az oltások adnak, mindenki oltassa be magát, aki nem tette még. A harmadik oltásra is van már lehetőség, elegendő oltás áll rendelkezésre.

A népszavazás a választás előtt megtartható

Akár már decemberben, de lehet január vagy február is – válaszolta az Origo kérdésére a miniszter.

Bizonyos szektorokban elképzelhetőnek tartja Gulyás a kötelező oltást

A miniszter azt látja, hogy vannak, akik tartanak az oltástól. Beszélt az Iparkamara javaslatáról is, és Gulyás el is tudja képzelni, hogy bizonyos szektorokban kötelezővé lehetne tenni az oltást. Példának hozta fel a vendéglátást.

Mennyire vannak felkészülve a hatóságok a Pride-ra?

Kapta a kérdést Gulyás, aki gyurcsányozással válaszolt, mondván, akkor voltak problémák a gyülekezési jog gyakorlásával, majd arról beszélt, hogy ők minden tömeggyűlést megfelelően biztosítanak.

Nem beszéltek a Pegasus-botrányról a kormányülésen

Nem lehet egy időben megtartani a Karácsony által és a kormány által kezdeményezett népszavazást – mondta Gulyás Gergely, aki arról is beszélt, hogy a kormányülésen nem beszéltek a Pegasus-botrányról, mert nem tartják fajsúlyos ügynek, ugyanis nem vetődött fel, hogy bárkit jogellenesen figyeltek volna meg.

Egy hisztériáról van szó

– közölte a miniszter.

Ismét hangsúlyozta a miniszter, hogy az uniós tagságnak nincs alternatívája

A koronavírussal kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy biztosan itthon is emelkedik majd az esetszám, de a magas átoltottság miatt várhatóan lassabban. De nem tudjuk, hogy mit hoz a negyedik hullám, illetve utalt arra is, hogy azokat érinthetik majd az esetleges lezárások, akik nincsenek beoltva.

A miniszter továbbra sem válaszol arra, hogy vett-e a magyar állam a kémszoftverből

Nem nyilvános adatokra hivatkozik a miniszter, majd ismét hisztériakeltést emleget.

Az, hogy milyen eszközöket használ a magyar állam, nem nyilvános adat, de nincs is jelentősége

– fogalmazott a miniszter. Hozzátette: politikai állásfoglalása miatt senkit nem hallgatnak le Magyarországon.

Amiről most szó van, az szerinte álbotrány.

Törvény szabályozza a titkos információgyűjtést

Ha ezt betartották, akkor nem történt jogsértés – mondta Gulyás. Hozzátette: annak, hogy ez milyen eszközzel történik, nem lényeges.

A belügyminiszter tájékoztatása szerint csak törvényesen gyűjtenek információkat a titkosszolgálatok

– jelentette ki a miniszter.

Miért nem volt téma az ügy a kormányülésen?

– kérdezte a Telex újságírója a minisztert, miután Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, hogy akár nemzetközi szervezetek is állhatnak az ügy mögött.

Gulyás csak annyit reagált erre, hogy nem lát botrányt a Pegasus-ügyben, legfeljebb abban, ahogy azt a nemzetközi sajtó azt tálalta.

Lesznek fideszesek a Pride-on?

– szólt az újságírói kérdés.

Az érintetti kör nem fedi egymást, ezért nem lesznek

– válaszolta Gulyás Gergely, ami nagy derültséget keltett a teremben.

Mi alapján mondják, hogy jogszerű volt a Pegasus használata?

Erről faggatja a Népszava újságírója a minisztert. Gulyás annyit reagált, hogy ez a nemzetbiztonsági bizottság dolga, viszont azt nem hívják össze. Gulyás szerint erre nincs is szükség, mivel megvan a rendszeres ülésezés rendje az ülésszakok idején.

A hisztériakeltéshez ne használják fel a parlamenti bizottságot

– tette hozzá.

Készül egy összefoglaló arról, hogy milyen civil szervezetek milyen felvilágosítás végeznek

Ez is kiderült a Kormányinfóból, ahogy az is, hogy Gulyás Gergely nem tud arról, hogy magyar iskolákban nemváltoztatást népszerűsítették volna, de Nyugat-Európában szerinte sok ilyen eset van.

Nem tudják még, mikor lehet időközi önkormányzati választás

A vírus miatt egyelőre nem lehet felelős döntést hozni ezzel kapcsolatban. Így egyelőre nincs is döntés.

Soha nem fogunk információt kapni a kormánytól arról, hogy megvették-e a Pegasus kémszoftvert

Ez ugyanis titkos információ, indokolta válaszát a miniszter. Szerinte lényegtelen a belső eljárásrend, és az is, hogy ki engedélyezi a lehallgatásokat. Az a lényeg, hogy jogellenes-e a titkos információgyűjtés vagy nem.

Egyelőre nincs szó negyedik oltásról

Egyelőre csak harmadik oltásról van szó, arról, hogy ez milyen legyen az orvos dönt. Nem akarnak előírni kötelezően semmit. Ha az orvos úgy látja, hogy két Pfizer után a harmadik is legyen Pfizer, akkor ez legyen az eljárás. Negyedik oltásról jelenleg nincsen szó, de később persze ez még változhat.

Gulyás a Pegasus-ügyről: ez az ügy nincsen

Ezt válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy mi Orbán Viktor véleménye a lehallgatási botrányról. Arra pedig, hogy mi a biztosíték, hogy ez az ügy csak egy hisztériakeltés Gulyás úgy reagált, hogy ilyen esetben mindig megvizsgálják, hogy van-e bármi alapja, de ez nem a nyilvánosság előtt zajlik.

Kinek állhat érdekében a Pegasus-ügy?

Szegezte a kérdést a Magyar Hírlap újságírója a miniszternek, aki erre nem tud válaszolni. Szerinte ez a következő hetek kérdése lesz. Azt már a hvg.hu újságírója kérdezte, hogy a kormány támogatna-e egy vizsgálatot a Pegasus-ügyről. Nem adott egyértelmű választ a miniszter, de azt kijelentette, hogy

mi a hisztériakeltést nem támogatjuk.

Gulyásnak nincsen semmilyen 2020-as 2021-es lehallgatásról információja

A 24.hu kérdésére Gulyás Gergely a lehallgatási botránnyal kapcsolatos konkrét esetekről azt mondta, hogy ő nem titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, nem kedveli ezt a világot, és nem is ismeri.

Ha felmerül egy hír az Önök kiváló hírportálján, akkor azt ellenőrzik, hogy ezek igaz-e vagy nem azok. És jogszerűen történt vagy nem

– mondta.

Arra a kérdésünkre, hogy akkor ez az ellenőrzés megtörtént-e a miniszter annyit mondott, hogy az ő ismeretei szerint ha egy ilyen hír felmerül, akkor azt ellenőrzik, de a konkrét esettel kapcsolatban ezt nem jelentette ki. Arra a felvetésre, hogy a Pegasust szervezet bűnözés és terrorlehárításra lehet használni, a miniszter azt mondta,

hogy ez olyan információt érint, amire nem tud tájékoztatást adni.

Nem tudja a kormány, hogy hány nemváltoztató műtét volt eddig itthon

Öt népszavazási kérdésből három nemváltoztatásról szólt, ezért a 24.hu arról is kérdezte a minisztert, hogy hányan vettek részt itthon ilyen kezelésekben.

Gulyás Gergely erre azt mondta, hogy

nincsenek konkrét számok a nemváltoztatási műtétekkel kapcsolatban.

Arra a felvetésre, hogy akkor mi indokolja az országos népszavazást, a miniszter az uniós kötelezettségszegési eljárást hozta fel. A magyar kormánynak az a félelme, hogy a jogi szabályozásunkat támadják, jelentette ki. Arról ugyanakkor van információ, hogy vannak itthon is ilyen műtétek, mondta általánosságban Gulyás, és szerinte a népszavazási kampány arra is jó, hogy választ kapjunk az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Nem sikerült megállapodni a norvégokkal

Hét hónap alatt sem sikerült megállapodnia a kormánynak a donorokkal arról, hogy ki lesz a Norvég Alap és az EGT Alap 77 milliárd forintos támogatás civil pályázatainak lebonyolítója, derült ki Gulyás Gergely lapunk kérdésére adott válaszából. Ez azt jelenti, hogy

nem sikerül most elindítani a támogatási programot.

 

Forrás

Szerző

9 hozzászólás

9 Comments

  1. Fürediné Kiefer Edit

    2021.07.22 10:06 at 10:06

    Gulyás semmiben nem lát problémát, ezzel hárítja le magáról a felelősséget.Ezt fiatalon megszokja, nem sok jövőt jósolok neki a politikában, ahol a XXI.században megnőnek a követelmények egy politikussal szemben.Varga Judit is rossz képet állított ki magáról, hogy nem tud kialakítani egy pedofil törvényt önállóan.Az is egy bukott fiatal politikusok,sajnos lejáratja a női politikus eszmény képét, azt a minőséget, amit a nők a befogadó, szerető lényükkel tudtak eddig felmutatni.Kár ezekért a fiatal Fidesz politikusokért, mert elvesztik Orbán mellett az egyéniségüket.

  2. Tóth Ákos

    2021.07.22 10:13 at 10:13

    Röviden, ne beszéljenek a Pegazusról, csak mondjanak le! Elég volt a hazudozásból!

  3. gina

    2021.07.22 12:17 at 12:17

    Aljas szemét. ez a banda a legutolsó maffia, el kell takaritani ezt a szektát. beteg hazug , mocskos népirtó prolik

  4. PáLoS TReND

    2021.07.23 20:16 at 20:16

    NEM LÁT, NEM HALL, DE MELLÉBESZÉL a KIKERESZTELKEDETT S(Z)ÓVÍVŐ HIGANYEMBER!!!…- HOLOTT a FELCSÚTI PARANOIÁS MÉG a CSALÁDJÁT is PEGASUSSAL KÉMLELI!!!
    2021. július 16-án egyeztettem telefonon a magyarországi devizacsalások egyik főkolomposának tartott közjegyző-maffiózóról (Tóth Ádám) egy elszánt érdekvédő harcostársammal.
    S mit ad Isten?
    Ma 1 idéző végzést!!!…- pont a már említett napon kiállítva, hogy 2021.szeptember 23-án 08.30-kor tanúként akarnak kihallgatni a PKKB III.emelet 391. sz. tárgyalójában ennek az ominózus Kósa Lajos részére is pusziért köz-okiratokat gyártó NER-nek csaló közjegyző-féreg perében!
    Amúgy minket 2018. húsvétja óta hallgatnak le az ún. Pegasussal, mert Orbán és sleppje nagyon nem akar visszafizetni a kifosztott devizacsalás áldozatainak 2.000, azaz kétezer milliárd forintot.
    Inkább megtartaná magának az átkozott!
    Vajon sikerül anélkül, hogy a belső szervei/szerverei idő előtt (már most is késő amúgy!) felmondják a szolgálatot?!

  5. Pingback: Séta a Pegasus-botrány körül - Városi Kurír

  6. Trey Kneller

    2024.11.26 12:31 at 12:31

    A person essentially help to make seriously articles I would state. This is the first time I frequented your website page and thus far? I surprised with the research you made to create this particular publish extraordinary. Fantastic job!

  7. API entegrasyonu

    2024.12.14 14:31 at 14:31

    Wonderful beat ! I would like to apprentice even as you amend your web site, how can i subscribe for a weblog website? The account aided me a applicable deal. I have been a little bit familiar of this your broadcast offered brilliant clear idea

  8. NBA live stream online today

    2024.12.16 18:45 at 18:45

    Pretty nice post. I just stumbled upon your weblog and wanted to say that I’ve really enjoyed browsing your blog posts. After all I will be subscribing to your rss feed and I hope you write again soon!

  9. NFL live streaming online

    2024.12.16 19:14 at 19:14

    Thank you for the good writeup. It in fact was a amusement account it. Look advanced to more added agreeable from you! However, how could we communicate?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük