Kerítésen innen
Kósa Lajos lassan megértette, amit mondott
Kósa Lajosnak kellett pár nap, mire megértette, hogy zsidózni nem komilfó, még akkor sem, ha az adott pillanatban jó ötletnek tűnik is. Magától, vagy unszolásra, de elnézésünket kéri.
Teszi mindezt ahelyett, hogy lemondana
Mint arról a Városi Kurír is beszámolt, Kósa Lajostól nem idegen, hogy bevállalja olyan Fidesz-üzenetek kimondását, amit nem szívesen adnának a szerintük komolyan vehetők szájába. Nem tudni, hogy ez egyike volt azoknak, vagy elragadta a hév a Fidesz-alelnököt, de olyat mondott, hogy a fal adja a másikat.
Szombaton a Fidelitas tisztújító kongresszusán mondott beszédet és elemezte az önkormányzati választások eredményét. Elmondta, átalakultak a politikai viszonyok, a
„nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, a globalisták összeálltak az antiglobalistákkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra, ami eddig mindig rárontott a magyar nemzetre”.
Utána azt is hozzátette, hogy az antifasiszták összeálltak az újnyilasokkal, a
„zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”.
Mea culpa…
Tudja, Kósa úr, van amire nincs bocsánat, egyik ilyen dolog, amikor valaki antiszemita. Mert tudja, aki zsidózik, az antiszemita. Ön ezt tette!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában – Frissítve a KSH-reakcióval