Connect with us

Banánköztársaság

Kósa Lajos simán lemossa Bödőcsöt— Lapzsemle

lapzsemle_pecs
2 of 4
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Borkai aranyai

Az elmúlt héten láthattuk, milyen az, amikor a fideszesek „elemzik” a vereségük okait. Gulyás Gergely főminisztert idézzük.
Gulyás Gergely az Alapjogokért Központ keddi budapesti konferenciáján azt mondta:

„Borkai Zsolt nagy dicsőséget és aranyérmet szerzett 1988-ban Magyarországnak, most legalább három, de lehet, hogy öt fővárosi kerületben és legalább két megyei jogú városban aranyérmet szerzett a balliberális pártok jelöltjeinek”.

A Borkai-ügy a főpolgármester-jelölti versenyben is egyértelmű előnyt biztosított Karácsony Gergely ellenzéki jelölt számára – mondta a miniszter, aki szerint ennek köszönhető az I., a III., a VIII. és talán a II. és a IV. kerület elvesztése is.”

Mégis, mi a hiba ebben a hibátlannak látszó elemzésben?

Nos hát, az, hogy tökéletesen félreértik, vagy inkább félremagyarázzák a győri polgármester és helyi udvartartása botrányát. Annak, ami a kampány végén történt, „az ördög ügyvédje” blogger a főszereplője. (Akit bizonyára azóta is nagy erőkkel és lelkesen keresnek a fideszesek, mert pontosan értik, hogy a lehető legrosszabb történt velük: saját köreikből támadt egy igazán hatékony ellenségük.) Azok a videók nagyon szexi csomagolásban a teljes Fidesz-rezsimről szólnak. Igen, így működtök, és már veszélyérzetetek sincs, márpedig pont így szoktak összeomlani a Fidesz-rezsimhez hasonló kuplerájok. Nem Borkai nyerte október 13-án az ellenzék aranyait, hanem az Orbán-rezsim, amely a videón látható világot rendezett be, és felnevelte saját belső ellenségeit is…

Szerző

2 of 4
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük