Connect with us

Blogbazár

Kövér László postaládájából: álljanak hátrébb eggyel, és hagyjanak fel a politikával, a maguk ideje lejárt!

nagy-blanka
Megosztás

Kövér László, miközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen osztotta az észt a srácoknak és leszögezte, hogy sajtószabadságból több is van Magyarországon, mint kellene, rúgott egyet Nagy Blankába is.

„Nagy Blankát a középiskolából rángatták ki, hogy hülyét csináljanak belőle”.

Blanka a hvg.hu-nak küldött üzenetben reagált Kövér László házelnök szavaira, amit mi is szó szerint közölünk.

Kedves Kövér László!

A történelem folyamán számos olyan alkalom volt már, amikor a diákok fontosabbnak érezték azt, hogy a saját szabadságuk érdekében tegyenek valamit, mint hogy bent üljenek a tanórán. Így történt ez 1956-ban is. Persze rettenetesen fontos az iskola. Amikor én ezeket a sorokat írom, a holnapi államelmélet-órámra kellene készülnöm. De nem. Jelenleg fontosabbnak éreztem azt, hogy helyre tegyek egy-két dolgot.

Anno pár srác az egyetemről felszólalt az akkori elnyomó rezsim ellen, néhány fiatal mert nemet mondani. Merte azt mondani, hogy

„térdre csuhások”.

Mertek beszólni az öltöny-nyakkendős politikusoknak,

akik földesúrnak képzelték magukat. Ma már ezek a fiatalemberek azok, akik ellen nekem és a kortársaimnak kell fellépnünk, mert azt érezzük, hogy maguk megkeserítik a jövőnket, ellehetetlenítenek minket azáltal, hogy lopnak, csalnak, hazudnak. Kizárják a generációmat azokból a döntésekből, amik minket érintenek igazán. Ellopják a pénzt, amit a jövőnkbe tudnánk fektetni. Romba döntik az oktatási rendszert, az egészségügyi rendszert pusztán azért, hogy valahol a világban bulizhassanak egy nagyot. Az én generációm nyugdíjról nem is mer álmodni, és rengetegen kilátástalannak találják a helyzetük.

Tudja, kedves házelnök úr, ma már az én generációm mondja

azt maguknak, hogy

„térdre csuhások”.

Maguk már semmi olyan értéket nem képviselnek, ami elméletileg a Fidesz. Se nem fiatalok, se nem demokraták, se nem keresztények, és még csak véletlenül sem konzervatívok. Maguk egyszerű, öltöny-nyakkendős csalók, akik azt hiszik, hogy övék a világ. De nem. Tudja, én a héten beszélgettem egy rendkívül intelligens, fiatal, Fideszt támogató úriemberrel, és ha hiszi, ha nem, rengeteg mindenben egyetértettünk. Legfőképp abban, hogy elegünk van abból, hogy nincs párbeszéd, hogy mi nem szólhatunk bele a jövőnkbe, elegünk van abból, hogy ma a politika inkább civakodás, mintsem logikus érvek által felépített diskurzus.

Én úgy gondolom, hogy a politika mindenkié,

nem egy adott csoporté, akik azt gondolják, hogy okosabbak, mint Zuckerberg, vagy hogy egy lacikonyha mellett nem fér el egy kebabosbódé. Ma már más idők járnak. Meg szeretnénk ismerni a saját kultúránkat amellett, hogy más népek szokásaiból is ismereteket szerzünk. Személy szerint ugyanolyan büszkén viselek egy nemzeti színű kokárdát, mint amilyen büszkén kihúzom magamat az Örömóda hallatán.

Nem Fidesz-ellenes vagyok, hanem rezsimellenes

Ha bármelyik más párt csinálná azt az undorító aljasságot, amit maguk itt művelnek, akkor azt az adott pártot is ugyanúgy megvetném. Nem a személyekkel van a bajom, hanem a személytelenséggel. Azzal, hogy maguk mindenben a lopási lehetőséget látják. A munkájukkal van a bajom. Azzal, hogy valami a triplájából készül el, mégis silányabb a minősége. Azzal van a bajom, hogy kihagynak minket a jövőnkből.

19 éves vagyok, és igen büszke vagyok arra, hogy politizálok

Nem érzem magamat fiatalnak ehhez, hiszen senki sem érezheti magát fiatalnak, ha a jövőjéről van szó. Mondtam, amit mondtam. Hogy bántotta-e ez a szépérzéket? Igen. Hogy megbántam-e? Nem. És pontosan azért nem, mert ha csak egy egyszerű beszédet mondtam volna el, akkor ma nem írhatnám meg ezt a levelet önnek. Akkor ma szegényebb lennék azzal, hogy nem ismertem volna meg annyi embert, véleményt és álmot. Tudja, kedves házelnök úr, ebben is különbözök maguktól. Engem 19 évesen jobban érdekel az emberek jövője, az emberek jóléte, mint magukat bőven 50 felett, és ez nem a korról szól, hanem az emberségről.

Szóval stílusosan csak annyit üzennék:

álljanak hátrébb eggyel, és hagyjanak fel a politikával. A maguk ideje lejárt.

Az én generációm uszítások helyett párbeszédet akar,

civakodás helyett érveket, korrupció helyett tisztességet, és hazugságok helyett pedig igazságot. Én ezen szeretnék dolgozni. Elsősorban országot kell építeni, nem pártot – szokta mondani egy nagyon kedves barátom. Én a párbeszéd híve vagyok. És önök? Mi szívesen tárgyalunk magukkal. És önök szívesen tárgyalnának a generációmmal? Ha igen, akkor kerítsenek rá alkalmat.

Üdvözlettel: Nagy Blanka

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. GÁBOR

    2019.10.31 10:35 at 10:35

    Nagy Blankába EGY PRIMÍTIV ÉS BUTA LÁNY! HIÁNYZIK BELÕLE A KULTÚRA! NEM, AZ ILYEN FIATALOKKAL SZERETNÉ A MAGYAR NEMZET FELÉPÍTENI A JÖVÕJÉT!

    AZOK VÁLASZTJÁK AZ ERÕSZAKOT, AKIKNEK NINCS MEG AZ INTELLIGENCIÁJUK AZ ÉRVEIK BEMUTATÁSÁRA!
    JOBB VOLNA ELÕSZÖR TANULNI ÉS MAGADAT HELYRE TENNI!

    A TÖBBSÉG SZERINT, BLANKA A MAGYAR NEMZET SZÉGYENE! HÁLA, HOGY A FIATALOK TÖBBSÉGE NEM ILYEN AGRESSZÍV ÉS PRIMÍTIV!
    EGY OLYAN LÁNY, AKI „SEMMILYEN ÉRTÉKET NEM KÉPVISEL” NE LÁZÍTSON!

    HALVÁNY GÕZE SINCS ARRÓL, HOGY MI TÖRTÉNIK AZ ORSZÁGBAN, VAK ÉS NEM LÁTJA A POZÍTIV VÁLTOZÁSOKAT!

    BLANKA AZ, AKI „undorító aljasságot” CSINÁL!
    „maguk mindenben a lopási lehetőséget látják” NORMÁLIS EMBER NEM HISZ EZEKBEN A MANIPULÁLÁSOKBAN, MERT LÁTJÁK A KORMÁNY POZÍTIV EREDMÉNYEIT!!

    „19 éves vagyok, és igen büszke vagyok arra, hogy politizálok” A PROBLÉMA CSAK AZ, HOGY NEM A BLANKA FÉLE FIATALOKBAN BÍZNAK AZ EMBEREK, HANEM AZOKBAN, AKIK CSENDBEN VÉGZIK A MUNKÁJUKAT ÉS POZÍTIVAN ÉPÍTIK A HAZÁJUKAT! BLANKA CSAK „ROMBOL”!

    NEM AKARJUK A BLANKA ÁLTAL MEGÁLMODOTT UKRAJNÁHOZ HASONLÍTÓ JÖVÕT!

    A BLANKA HÍVEI CSAK USZÍTANAK ÉS MOCSKOLÓDNAK! A NORMÁLIS ÉS INTELLIGENS FIATALOKKAL EL LEHET BESZÉLGETNI, MERT SOKKAL TÖBBET TUDNAK A VALÓS HELYZETRÕL ÉS AZÉRT IS MERT JÓSZÁNDÉKKAL RENDELKEZNEK!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük