Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a felvidéki Ógyalla közelében rendezett Martosi szabadegyetemen tartott fórumán úgy jellemezte az EP-választásokat, hogy “az igazság pillanata lesz”.

[mnky_ads id=”10551″]

Az ember aki attól, hogy zöldségeket beszél, még nagyon veszélyes

Azzal indokolt, hogy most először lesz a választás tétje az, hogy merre haladjon Európa: egy idegen civilizációkban feloldódó kontinens legyen, vagy sikerül megfordítani ezt a folyamatot. A szabadegyetem első kiemelt fórumának résztvevői – a magyar házelnök mellett, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke – az elmúlt egy évet értékelték, illetve a jövőbeli kilátásokat mérlegelték Európa, a Kárpát-medence és a felvidéki magyarság szempontjából.

[mnky_ads id=”10552″]

“Nemcsak a magyarországi, de az európai baloldal is vesztésre áll”

– vélekedett az EP-választások kilátásait latolgatva a házelnök, megjegyezve: Nyugat-Európában fokozatosan hátrál meg az a politikai garnitúra, amely felvállalta az “Európai Egyesült Államok” vízióját.

A visegrádi négyekkel

kapcsolatban Kövér László azt mondta: bár azok kormánypártok tekintetében lefedik az egész európai pártstruktúrát, fennáll a paradigmaváltás lehetősége, megvan a lehetőség arra, hogy felülemelkedjenek régi problémáikon, tekintve, hogy most a

“nemzeti államok egymás közti pitiáner küzdelmeinél nagyobb a tét. (…) Ez egy remény, egy esély, amely még nincs itt karnyújtásra”

– tette hozzá Kövér László, aki szerint ezzel összefüggésben a közép-európai identitás kialakítására is szükség lenne.

Minek nekünk a NATO….?

Kövér László beszélt arról a levélről is, amelyet az Amerikai Egyesült Államok vezetése a napokban küldött európai NATO-tagországoknak, felszólítva őket arra, hogy tartsák a vállalt szinten védelmi kiadásaikat.

Kövér szerint ostobaság lenne betartani, amit vállaltunk

Ezzel kapcsolatban Kövér László úgy vélekedett: ha az európai NATO-tagállamok teljesítenék ezeket az elvárásokat – vagyis bruttó össztermékük (GDP) két százalékára emelnék védelmi költségvetésük szintjét -, az többszöröse lenne annak az összegnek, amelyet Oroszország védelmi célra költeni tud – így ebből az összegből akár magukat is meg tudnák védeni.

Érdekes és egyben elrettentő vélekedés.

Tény,azonban, hogy sok milliárd közpénzből – konzultáció nélkül – irgalmatlan fegyverkezésbe kezdett Magyarország.

(forrás: MTI)

Sziszi ki a fészkes fene ellen akar erős hadsereget?

Köteles Kövér nemzethalált vizionál

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét