Connect with us

Kerítésen innen

Közszemlén a Mindenki Magyarországa Mozgalomba folyó támogatás mikéntje – Márki-Zay nyilvános vitára hívta Kocsis Mátét

Megosztás

A Nemzetbiztonsági Bizottság csütörtöki ülése után Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról írt Facebook-oldalán, hogy kérte az ügy titkosításának feloldását, amit Sas Zoltán, a bizottság jobbikos elnöke is támogatott. Ennek jegyében a külföldi pártfinanszírozás ügyével foglalkozó titokgazda fel is oldotta a titkosítást, amit maga Sas Zoltán jelentett be közleményében.

Megosztás

A Nemzetbiztonsági Bizottság csütörtöki ülése után Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról írt Facebook-oldalán, hogy kérte az ügy titkosításának feloldását, amit Sas Zoltán, a bizottság jobbikos elnöke is támogatott. Ennek jegyében a külföldi pártfinanszírozás ügyével foglalkozó titokgazda fel is oldotta a titkosítást, amit maga Sas Zoltán jelentett be közleményében.

„A Magyar Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként 2022. november 21-én kerestem meg írásban, levelemben pedig azt kezdeményeztem, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság döntésének megfelelően vizsgálja meg, hogy mit lehet nyilvánosságra hozni azokból az információkból, amelyeket a testület tagjai előtt ismertetett. Ez most megtörtént, és ahogy ígértem, nyilvánosságra hozzuk a titkosítás alól feloldott információkat”

-áll Sas közleményében.

Titoktalanítás

A parlament honlapján közzétették Kovács Zoltán András dandártábornok, a Nemzeti Információs Központ főigazgatója által 2022. november 23-án megküldött átiratot, melyből többek között kiderül, hogy

„az elsődleges vizsgálatok megerősítették, hogy az Action for Democracy (AD) elnevezésű szervezet összesen 1 848 603 106 forint támogatást utalt a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára, nyolc alkalommal.

Ebből az összegből az MMM 2022. március-július között mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a DatAdat-csoportnak (Datadat GmbH: 1 411 millió forint, DatAdat Professional Kft.: 11,7 millió forint, Datapraxis OÜ: 1,4 millió forint.). Az AD a már ismert összegen és felhasználón felül további három magyarországi jogi személynek is utalt jelentősebb összegeket. Az

  • Oraculum 2020 Kft. 1 milliárd forintot,
  • a már említett DatAdat Professional Kft. 148 millió forintot,
  • a Gemius Hungary Adatfeldolgozó és Kutató Kft. 3,5 millió forintot

kapott az amerikai civil szervezettől.”

Amit eddig tudnak….

Az átiratban az is szerepel, hogy

„az eddig feltárt információk szerint az AD több mint 3 milliárd Ft összegű támogatást (az utalás napján számított árfolyamokkal: 3 014 643 717 forint) juttatott a magyarországi civil szervezetnek, illetve az említett vállalkozásoknak. Mivel a politikai pártoknak nyújtott, bárminemű külföldi támogatás mind Magyarországon, mind az EU vezető tagállamaiban tiltott, és költségvetésüket fokozottan ellenőrzik, tudatos lehetett a külföldi támogatás ezen csatornáinak használata, ami összetettebbé teszi az ügy nemzetbiztonsági vetületét”

– idézi az Index.

A dokumentumban arról is írnak, hogy

„tervszerű folyamatra utal az is, hogy amint az AD 2022. február 24-én megkezdte működését és deklarálta céljait, az első utalást már 2022. március 1-jén teljesítették az Oraculum 2020. Kft. Számára (aznap összesen 684 672 amerikai dollár összegben). Az Oraculum 2020 Kft. A számára juttatott összegekből 324 millió Ft-ot utalt át a DatAdat Professional Kft.-nek, amely így – a már említett közvetett és közvetlen támogatásokkal együtt – összesen 483,7 millió forint juttatásban részesült”.

Az átirat azzal zárul, hogy

„jelenleg folyamatban van az elemző-értékelő tevékenység a tekintetben, hogy az érintett magyar civil szervezet és cégek mire használták fel a külföldről kapott támogatást. A Nemzeti Információs Központ elvégezte az AD intézmény- és személyközpontú kapcsolati hálójának elemzését, amelyet a Bizottság 2022. november 17-i ülésén bemutatott. Az AD-ből levezethető kapcsolatrendszer alapvetően nyílt forrású kutatásokon alapul. Már az adatok ezen, kezdeti szintjén is egyértelmű kapcsolatok mutathatók ki az AD, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányzata és nemzetbiztonsági közössége különböző szereplői között”.

Kocsis Máté olvasata….

„Dollárbaloldal – első felvonás. Ma feloldották a baloldal külföldi finanszírozásáról szóló első vizsgálati jelentés 30 évre szóló titkosítását. Az anyagból számos érdekesség kiderül, de az ördög a részletekben rejlik. Elsőként pusztán arra hívom fel a figyelmet, hogy a dollárbaloldal a választások előtt elhallgatta a külföldi pénzt, sőt később még azt is tagadták, hogy külföldi finanszírozókkal lennének kapcsolatban. Miután kiderült, hogy mégis jött pénz külföldről, letagadták a felét.

Ha csak a választáson induló baloldali pártok számára juttatott külföldi finanszírozás összegét nézzük, az is nagyjából a négyszerese annak, amit a magyar költségvetés biztosít a pártok kampánykiadásaira. Önmagában ez a tény súlyosan sérti az ország szuverenitását.

Az ügyben persze boldog-boldogtalan megszólalt (az egyik épp tegnap beszélt zöldségeket), az érintettek ráadásul sokszor egymásnak ellentmondó állításokat tesznek és össze-vissza beszélnek, pedig ez csak a feltáró munka eleje. Mi lesz még veletek, guruló dollárok?”

Márki-Zay kihívása

„Nyilvános a titkosszolgálatok jelentése- befuccsolt a Fidesz blöffje

A nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés is mind igazolja azt, amit az elmúlt hónapokban elmondtunk. A jelentés megerősíti, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom átláthatóan működött és működik most is, hiszen minden információt korábban nyilvánosságra hoztunk és a hozzánk érkező támogatásokkal pedig pontosan tételesen és átláthatóan elszámoltunk.
Fideszes politikusok az elmúlt hónapokban rengeteg váddal illettek engem és a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, amikre most a titkosszolgálati jelentés csattanós választ adott, hiszen abban szó sincs nemzetbiztonsági kockázatról, hazaárulásról vagy tiltott pártfinanszírozásról.

Éppen ezért, vitára hívom Kocsis Máté frakcióvezető urat, hogy feltehesse mindazon kérdéseit, amik még a jelentés után is benne maradtak. Javaslom, hogy a vitát a legszélesebb körben, a köztévé kamerái előtt folytassuk le.”

Szerző