Kék fény
Kriminális! Leszúrta az osztálytársát egy hatodikos lány – Frissítve!
Tragédia történt hétfőn délelőtt a bőnyi iskolában: egy hatodikos osztálytársát szúrta le egy lány. Cikkünk folyamatosan frissül!
Kűzdenek az életéért…
A Kisalföld helyszíni tudósítója szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult ki az iskolához. A sérült kislányt mentőhelikopter szállította kórházba. Azt írják, a gyerekek sokkos állapotban vannak, mindenkit hazaküldtek az iskolából. A diákokat csak a családtagjaik vihetik haza.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy
8 óra 45 perckor érkezett bejelentés, miszerint a bőnyi Szent István Általános Iskolában egy fiatal lány megszúrta tanulótársát, aki súlyosan megsérült. A mentőszolgálat munkatársai a sérült lányt kórházba szállították.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esetet bűntetőeljárás keretében vizsgálja, a helyszíni intézkedés jelenleg is tart.
11.00 – A szemtanú gyerekeket hallgatják ki szülői felügyelettel. A családok tanácstalanok, nem értik, hogy történhetett ilyen. Sokan a kezükbe temetett arccal kuporognak az iskola mellett. A tanárok segíteni próbálnak a gyermekeknek, érzelmi támogatást nyújtanak nekik.
A Telex információi szerint
az összetűzés két szomszédos településről, Rétalapról átjáró kislány között tört ki.
A bőnyi iskola vezetése az eset után arra kérte a szülőket, hogy vigyék haza gyermekeiket, akik közül többen sokkos állapotban vannak. Akit nem tudnak elvinni, azok felügyeletet kapnak az iskolában. A helyszínen rendőrök dolgoznak és aggódó szülők várakoznak.
Bőnyiek Új Csoportja Facebook-csoportban azt írják, hogy az iskola vezetése arra kérte a szülőket, hogy az iskolában történt „rendkívüli esemény” miatt a gyerekeket a lehető leggyorsabban vigyék haza.
Jelenleg minden kisgyermek biztonságban van. Azoknak a gyerekeknek, akiket nem tudnak elvinni, felügyeletet biztosítunk
– közölték.
Frissítés!
Az acnews.hu értesülései szerint
a teremben csak három diák tartózkodott, a harmadik lány, aki szemtanúja volt a rettenetes merényletnek ijedtében elrejtőzött.
A tanteremben jelenleg is helyszínelnek, a sérült Mirellát mentőhelikopter szállította kórházba. Életéért ezekben a percekben is küzdenek az orvosok. Az Acnews információi szerint,
a késelő gyermek egy halállistát írt, amin több iskolás gyerek neve is szerepelt, köztük Mirelláé.
Mirella édesanyja a portálnak nyilatkozott, sokkos állapotban van a történtek után:
Pár perce értesültem csak a bőnyi körzeti megbízottól, hogy mi történt a kislányommal. Sokkot kaptam a hírre, hiszen a lányom egy csendes, szelíd kislány. Nem haragszom a szurkáló osztálytársára, számomra csak az a fontos, hogy a gyerekem életben maradjon. De van, amit nem értek. Mi vesz valakit arra, hogy kést vigyen az iskolába és halállistát írjon. A fiam elmondása szerint Mirella és két unokatestvére neve is szerepelt. Hogy nevelték ezt a gyereket a szülei? A férjem Ausztriában szakács, most indult haza, hogy a gyerekem mellett lehessen
– mondta a gyermek édesanyja. Mirella korábban súlyos koponyaműtéten esett át, mert kiskorában ugrálás közben a fejébe állt a hajtű.
Érthetetlen, ami történt, Mirellának soha nem volt konfliktusa az osztálytársaival. Fodrász vagy körmös akar lenni
– zárta a kislány édesanyja.
Frissítve a frissítés!
Megműtötték és túl van az életveszélyen az a hatodikos lány, akit hétfőn egy osztálytársa szúrt szívtájékon Bőny egyik általános iskolájában
– írja a Telex.
Friss
- Tíz év után újra maratoni kajak-kenu világbajnokság Győrben
- SOS -jelzést küldött a Műegyetemiek az Oktatás Jövőjéért Csoport: az állami források a 20 évvel ezelőtti érték 40 százalékára estek vissza
- „Egyik a polcra, másik a lábra” – Hosszú, tömött a sor a Tisza-Azahriah kollekció darabjaiért
- Bayer Zsolt örül: nálunk nincs olyan jólét, amibe belehülyültünk volna
- Pünkösd – Miénk ez a rakpart….
- Orbán: a jobboldaliságban az a szépség, hogy nem túlságosan izgalmas, a baloldalon minden pofon jó helyre megy
- A nehezített körülmények ellenére is már közel 13 ezren jelentkeztek a külképviseleteken szavazásra
- Időjárás: nem kell félni, nem fog (nagyon) fájni
- Ha az ember gazdag, én az vagyok – Két férfi és kétszer három tétel
- Holnaptól, ha hülyeséget kommentelsz, kimegy Lánczi és elveszi a laptopodat? – kérdezte egy hozzászóló a Kocsis-javaslat hallatán