Connect with us

Blogbazár

„Ku Klux Klan tagokat ugyan nem lehet (még) látni, de hatalmas keresztek már bőven imbolyognak a téren”

tuntetes
Megosztás

Nézzék! Én élőben láttam Kósát szólózni – évekig, jegyzem meg! – polgármesterként a közgyűlési pulpituson, nem volt egy szanatórium, elhihetik. Az elején mindig vártam az ápolókat, biztos csak elbújtak valahol, de ápolók sehol, ez a való világ.

Meg Rejtő óta azzal is tisztában vagyok,

épelméjű üdülővendégekre nem lehet világfürdőhelyeket bazírozni. Oké. Megértettem.
De valahogy a tegnapi nap – a rég Svédországba menekült barátom szerint minden nap, ami eltelik kies, romantikus kis hazánkban ilyen, csak én ezt már észre sem veszem – annyira abszurdra sikeredett, annyira beteg, őrült, szürreális volt az egész, hogy még ma reggel is azon törtem a fejem, ez nem lehet a valóság.

Lehet szegény Bacsó Péter támadt fel, és most egyben leforgatja a Tanú című filmje következő 10 részét, közben nagyokat röhög saját gegjein, vagy a koronavírus mutálódott el ennyire, hogy egyből az agyat támadja, nem tudom.

Néhány száz(?) ezer(?),

sanszosan önképzavaros, magát a tükörben tán KÖNYÖRÜLETES, SZELÍD, hetero, fehér, keresztény, konzervatív magyarnak látó ember szemét áhítatosan, egy sanszosan önképzavaros, magát KÖNYÖRÜLETES, SZELÍD, hetero, fehér, keresztény, konzervatív magyarnak tettető emberre függeszti.

ÁLLÍTSUK MEG A GYŰLÖLETET, búgja negédesen a pulpituson az államvallás 5. számú felkent papja, miközben a farzsebéből kandikál életműve, a „ha cigánygyereket gázolsz, taposs a gázba” címmel.

ÁLLÍTSUK MEG A GYŰLÖLETET, dobban egyszerre a jelenlévő KÖNYÖRÜLETES, SZELÍD, hetero, fehér, keresztény, konzervatív magyar szíve, miközben a színpadon Bayer naccs’úr érzékelhetően beleszerelmesedik saját meséjébe, már-már maga is kezdi hinni amit mond. Rég elfeledte, hogy alig néhány napja még úgy küldte egy norvég klímakutató professzor anyjára a bikát kedvesen, még ha verbálisan is, hogy dögölne már meg, ezzel is csökkentve saját ökológiai lábnyomát, hogy arra Arthur Jay Finkelstein, a gyűlölet professzora is csak csettinteni tud a pokolból.

Ku Klux Klan tagokat ugyan nem lehet (még) látni,

de hatalmas keresztek már bőven imbolyognak a téren. Néhányan rózsafűzért szorongatnak, arrébb döglött patkányokat lóbálnak, újságírókat, másként gondolkodókat ütnek-vernek, itt-ott tán vér is folyik. Imádkoznak is. Állna meg a gyűlölet. Mákjuk van, ez bejött nekik, mert az meg is állt. Mit állt, ott tombolt közöttük.

Holnap meg gondolom a Népszabadságot, holnapután a CEU-t, az MTA-t, az iskolákat, kórházakat, majd a demokráciát, a sajtószabadságot, Európát fogják megvédeni. Hurrá! Teljes az agyhalál! Le kéne jönni inkább a szerről. Jobb lenne ez mindnyájunknak.

Mindez történik Európa közepén, 2020. januárjában, valami abszurd, őrült, szürreális, beteg világban. Ápoló meg sehol.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. HAJDU ILONA

    2020.01.31 16:19 at 16:19

    TALÁN AZ EGÉSZ ORSZÁGOT KÖRBE KÉNE KERÍTENI,CSAK A FIDESZESEK MARADHATNÁNAK. KÍVÁNCSI LENNÉK,HOGY ENNÉK MEG EGYMÁST ELLENZÉK HIÁNYÁBAN.

  2. György

    2020.02.04 11:09 at 11:09

    Ez nagyon, nagyon ötletes ?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük