Connect with us

Blogbazár

„Kunhalmi Ágnes a bántalmazó hajlamú szado-mazo tanárnő karakterének legszexibb példánya…”

Megosztás

A minap – ahogy arról a Városi Kurír is beszámolt – Kunhalmi Ágnes megpróbálta népszintre hozni a gender szó jelentését. Ezt hallva Puzsér Róbertnek sem kellett több, közérthetően válaszolt az MSZP politikusnőjének.

anatomia
Megosztás

A minap – ahogy arról a Városi Kurír is beszámolt – Kunhalmi Ágnes megpróbálta népszintre hozni a gender szó jelentését. Ezt hallva Puzsér Róbertnek sem kellett több, közérthetően válaszolt az MSZP politikusnőjének.

A cici-ügy

„A bántalmazó hajlamú szado-mazo tanárnő karakterének legszexibb példánya, Kunhalmi Ágnes elmagyarázta, mivel foglalkoznak a gendertudományok: „Ugyanolyan diplomát végez Ön is, én is, ugyanannyi éve dolgozunk egy adott munkakörben, de énnekem, mert két cicim van, és nő vagyok, ezért kevesebb a bérem. Tetszik érteni, hogy mit mondok?” Nos, kedves Ágnes:

• Az, hogy harmincöt éves nőként úgy tetszik beszélni egy középkorú férfival, mintha az egy értelmi fogyatékos kamaszfiú volna, számomra őrületesen szexi. Persze van, amit nem értek: Ön tényleg annyira megszokta, hogy az MSZP hetven plusszos törzsszavazójával beszél, hogy már olyan, mint egy jó kalapács: minden szögben nyugdíjast lát? Vagy belső kényszernek engedve játssza el minden helyzetben Jutkát, a Szomszédok tudálékos énektanárnőjét? Akárhogy is, irigylem az Ön csávóját: egy összefüggő hardcore kaland lehet Önnel az élet – különösen, ha diáklánynak öltözik.

• Gratulálok, Ágnes, hogy miután megkapta Orbán Viktortól a fizetésemelését, ilyen lenyűgöző sebességgel kifejlődtek a mellei! Az öntudata láthatóan alig bír velük lépést tartani.

• Ágnes, Ön bölcsész. Zavartatja-e magát azon, hogy egyetlen olyan évfolyamtársa sincs, aki annyi pénzt keres, mint Ön? Se férfi, se nő.

• Ágnes, ha Ön azt tapasztalja, hogy egy nő kevesebbet keres, pusztán mert nő, kérem, hogy arra ne kutatások eredményeit idézgetve válaszoljon, hanem tegyen feljelentést, ugyanis ebben az országban – ahogy a nyugati világban mindenütt – törvénytelen bárkit nemi alapon diszkriminálni. Tudja Ön, hogy eddig hány erre vonatkozó pert kutatott ki a gendermozgalom? Nos, egyet sem.

• A nőket sújtó jövedelemkülönbség mítosza egy százezerszer cáfolt hazugság. Mit gondol, Ágnes: létezik olyan munkáltató, amelyik többet fizet egy ugyanúgy elvégzett munkáért, csak mert a munkavállalónak pénisze van? Ágnes, Ön tényleg úgy gondolja, hogy a tőkések jobban utálják a nőket, mint amennyire szeretik a profitot? Értem én, hogy a gender-tanulmányok célja ezt bizonyítani – csakhogy ez soha nem fog sikerülni. És amíg a genderszakok agymosó szándékú feministák meg hataloméhes politikusok homokozói, addig ez az árnyék sajnos minden értelmes kutatásra rávetül.

• Elragadó, amikor egy olyan befolyásos, gazdag és szép nő, mint Ön, aki a karrierjét kifejezetten annak köszönheti, hogy nő, férfielnyomásról panaszkodik. Hány cigányt, hány meleget, hány rokkantat kellett félrelöknie, Ágnes, hogy Ön kapja azt a kvótahelyet, amelyet elfoglal? Biztos abban, hogy jogosabban jutott Önnek kvóta, mintha azt egy törpe, egy vak vagy egy transznemű személy kapta volna?

• Emlékeztetem, hogy a cicik az élet több területén jelentenek előnyt, mint hátrányt – amint azt már Ön is megtapasztalhatta. Kedves Ágnes, tetszik érteni?”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük