A kutya egy életre szól – nem csupán karácsonyra

A gyerekek majd’ mindegyikének álma egy kedves, gömbölyded szőrpamacs, apró kölyökkutya. Érte könyörög születésnap, karácsony tájékán.

Egy élőlény sorsa fölött rendelkezni nagy felelősség

Ám elmúlnak az ünnepek, és számos esetben igen hamar kiderül, hogy bizony annak a gyönyörű pillanatnak ára van. Sokszor gondoljuk, hogy egy magányos embernek szebbé, gazdagabbá teheti a napjait egy kiskutya. Ámde!

Az ajándékozás legtöbbször annak okoz örömet, aki ad, az ajándékozott pedig rosszabb esetben kénytelen együtt élni a számára kiválasztott kis állattal. Mert ugye az ajándék akkor igazi, ha meglepetés. Jól meg kell figyelni az ajándékozott személyiségét, egyéniségét. Szereti-e az állatokat, nem allergiás-e a szőrükre. Mekkora helye lenne az új jövevénynek. Van-e már másik állat, akivel a leendő gazdi együtt lakik. Ha ajándékozni szeretnénk, azt is nézzük meg, hogy az illetőnek van-e elegendő ideje a kisállattal foglalkozni. Kutya esetében kiállításra vinni, együtt kutyaiskolába járni, naponta játszani vele, vagy sétáltatni. Mik a céljai az ajándékozottnak, mire tudná, vagy szeretné használni a kutyát.

Egy élőlény sorsa fölött rendelkezni nagy felelősség. A kutya meg a majdani gazdi már kettő, és akkor még nem beszéltünk azokról, akiknek majd szintén meg kell osztaniuk életterüket a kis jövevénnyel.

Aki meglepetésként állatot ajándékoz, annak tisztában kell lennie azzal, hogy akarva-akaratlanul megváltoztatja mások életét.

A meggondolatlan döntés a későbbiekben nehéz helyzet elé állíthat embert, állatot egyaránt, és nem mi magunk leszünk azok, akiknek a következményekkel meg kell küzdeniük. Lássuk tehát, kinek is ajándékozhatunk kutyát?

Kutyatartás felelőssége

Ha valaki szereti a kutyát, és mégsincs neki, annak az lehet az oka, hogy az illető úgy gondolja, nem tud a tartásához megfelelő körülményeket biztosítani. Ha mégis megkapja az ajándékot, olyan helyzetbe hozzuk, amit önként nem vállalt volna. Előfordulhat, hogy a nem várt kis élőlény végül – mindennek ellenére – családra lel, ám az is, hogy az új gazdinak nem fér az életébe a kutya. Akkor bizony baj van, mert a kutyus magára marad, s aki meg nem tudta vállalni, annak lelkiismeret-furdalása lesz.

Ráadásul akinek még nem volt kutyája, azt számára ismeretlen helyzet elé állítjuk, akinek meg már volt, az bizonyára szeretne önállóan új társat választani magának. A dolgozó ember időbeosztása sokszor nem teszi lehetővé a kölyökkel való rendszeres foglalkozást. A magányos nyugdíjasnak ugyan valószínűleg jól jönne egy kutyus, de kérdés, telik-e a tartására, nem okoz-e gondot számára a sétáltatás. Ha egyébként minden stimmel, még akkor is előfordulhat, hogy az általunk kiszemelt kutya nem fog tetszeni megajándékozottunknak, vagy a kutya nem fogadja el őt gazdájának.

A kutya és gazdája között már az első pillanattól kezdve kialakulhat egy láthatatlan kapocs. Talán hallottuk már azt az igen gyakori történetet, hogy a kutya maga választotta ki a gazdáját. Mi ajándékozóként még a leggondosabb előkészületek mellett sem tudjuk ezt a pillanatot pótolni.

Gyereknek a szülei tudta nélkül kis kedvencet ajándékozni, bizony beavatkozás a család életébe. Ha a saját fiúnkról, lányunkról van szó, meg kell fontolnunk, hogy ha a família szeme fénye éretlennek bizonyul, vajon vállaljuk-e a kutyával járó gondokat? Sok szülő elmondja azt a történetet, hogy a gyerek nagyon örült a kis állatnak, ám hamar megunta, hogy bizony naponta többször le kell vinni sétálni, és ez előbbre való, mint a játék, a foci, a találkozás a haverokkal. És a megoldás: egy teendővel több a mamának vagy a papának. Meggondolásra késztet az is, hogy számos teendő van az állat körül, amit a gyerek még nem tud elvégezni.

„A kutya egy életre szól, nem csupán karácsonyra”

– az angol állatvédők figyelmeztetését ma már Magyarországon is ismerik, mégis mindannyian tudjuk, hogy bizony karácsony után egy-két hónappal megszaporodnak az utcán kóborló, kukázó, kivert, megunt négylábúak.

Sokszor előfordul, hogy családon belül ajándékoznak kutyát. Aztán aki adta, annak kell foglalkozni is vele: kutyaiskolába vinni, orvoshoz, oltásokra. Érdemes őket ivartalanítani, mert szaporodásuk később bizony nagyon sok gondot okozhat. S mindez a meglepetést szerző feladata, mivel az új gazdi ugyan örül a házi kedvencnek, ám ezen túl sok egyebet nem tesz érte.

Karácsonyi kutya

A fentiek mérlegelése után már megadhatjuk a választ a címben rejlő kérdésre: kinek is ajándékozzunk tehát kutyát? Elsősorban magunknak – ám csak ha jól meggondoltuk! Természetesen, ha a családunk régóta fontolgatja, hogy kutyát szeretne, ezt akár össze is lehet kötni valamilyen családi ünnepi alkalommal.

De még ebben az esetben se vigyük haza mondjuk karácsony előtt közvetlenül a kiszemelt négylábút, mert az életünk ilyenkor nem a megszokott mederben zajlik. Az előkészületek alatt kevés idő jut a kutyára, holott az első napokban nagyon kellene figyelnünk rá, hiszen segítenünk kell a beilleszkedésben, abban, hogy megszokja az új környezetet, a család tagjait. Türelmesen meg kell tanítani neki azokat a szabályokat, amelyek majd meghatározzák a közös életünket.

A karácsony előtt szokásos felfordulás egyes kutyáknak – főleg az első időben – komoly stresszt is okozhat. Ezekben a napokban általában mindenki otthon van, s nagy a vendégjárás is. A kutyus hamar megszokja, hogy nyüzsögnek körülötte az emberek, és még az is előfordulhat, hogy a vidékről érkezett nagymamához kezd erősen kötődni, pedig a nagyi hamarosan hazautazik, és esetleg hónapok telnek el, mire ismét találkoznak. Aztán elmúlnak az ünnepek, és a nagy társasági élethez szokott eb hirtelen egyedül marad a lakásban. Nem érti, mi történt, esetleg félni kezd, vagy unalmában kárt tesz új otthonában.

Ha mégis karácsonyra szeretnénk magunknak kutyát, akkor az a legjobb megoldás, ha karácsonyi ajándéknak megvesszük a fekhelyét, beszerzünk pár kutyatartásról szóló könyvet, információkat gyűjtünk. Persze könyvből stabil, kiegyensúlyozott kutyát nagyon nehéz képezni és igen sok hibalehetőséget rejt magában. Ha csak egyszerűen szeretnénk jó kutyát, mielőbb kutyakiképzőhöz kell fordulni.

Az ebtartásra fel kell készülni, meg kell tanulni a kutyázást. Ha alaposan felkészültünk, kialakítottuk a kutyus leendő életterét, megvásároltuk az élelmét, tányérját, ivóedényét, néhány játékot, és elmúltak az ünnepek, akkor már nyugodtan magunkhoz vehetjük mindezek jövendő tulajdonosát is. A legjobb, ha a család minden tagja jelen van, és együtt választják ki leendő kedvencüket.

Tehát legfeljebb saját magunknak ajándékozzunk kutyát, de csak abban az esetben, ha a mindennapok rutinját megközelítőleg tudjuk ez idő alatt is biztosítani számára.

Rémisztő meglepetés

És semmilyen körülmények között ne lepjük meg kutyakölyökkel a keresztgyerekünket és szüleit. Hiszen az eleven szőrpamacs érző lény. Nem lehet, nem szabad csak úgy félredobni, ha nem tetszik az ajándék vagy már meguntuk. Még abban az esetben is visszájára fordulhat az eleven meglepetés, ha a megajándékozott egyébként szereti a kutyákat. Kifejezetten kockázatos az ötlet, mert ez az ajándék tizenöt évre szól.

Nekem meggyőződésem, hogy igazi állatbarát menhelyen keres kutyát. Hiszen ha így tesz, két életet ment. A kiválasztottét, és azét a másikét, aki új kedvencünk felszabadult helyére kerül.

De jönnek a beszoktatás gondjai. Gyakran hallani: elhoztam egy menhelyről ezt a kutyát, de nem őrzi a házat. Pedig minden kutya valamilyen szinten őrzi a területét, de csak akkor, ha azt már sajátjának érzi. Nem szabad elvárni tőle, hogy már az első hét után hevesen ugassa a járókelőket. Hagyjunk neki időt!

Egyszer megkérdeztem az egyik menhely állatorvosát arról, hogy sokan hazaviszik az új házi kedvencet, aztán hamarosan arról panaszkodnak, nem bírnak vele.

– Ilyen indokkal a naiv gazdák szokták visszahozni kutyát – mondta. – Azt hiszik, hogy egy menhelyi kutyust már nem kell nevelni és képezni, csak azért, mert már felnőtt. Ahogy a gyerekünktől sem követeljük, hogy rögtön írni és olvasni tudjon, úgy a kutyától se várjuk el, hogy magától megtanuljon a menhelyen „rendesen” viselkedni, ha előtte erre senki sem tanította meg. Felnőtt kutya esetében sem úszhatjuk meg a rengeteg foglalkozást, főleg, ami az összecsiszolódás időszakát illeti.

– Van olyan is, aki megijed, mert a kutya visszamorog rá – vetettem föl.

– Ha a beilleszkedés időszakában folyamatosan a kutya körül ugráltunk és nem tudtuk azt közvetíteni, hogy a falka legalján van a helye, bizony előfordulhat, hogy az eb néhány hét után elkezdi felállítani a maga szabályait, amit akár morgással is a tudtunkra adhat. Ebben az esetben mindenképpen szakember segítségére van szükség.

A megszokáshoz rengeteg idő kell

Emlékszem, az én örökbefogadott Bonifácom kezdetben megmorogta azokat, akik közelítettek hozzám. De ez érthető. Hiszen végre lett saját gazdája, és úgy érezte, minden áron és mindenkitől meg kell védenie. Erről hamar leszoktattam. Nálam az vált be, hogy keményen rászóltam, és utána levegőnek néztem. A legtöbb gazda sajnos az első morgásokon még jót is szórakozik, sőt büszke kedvencére. Ráadásul gyakran meg is dicséri, hogy „ennyire” szereti. Amikor azonban már egyre durvábban és egyre több embernek odamorog, kezdik átérezni a probléma komolyságát. Ilyenkor már csak egy szakember vagy egy jó kutyaiskola segíthet.

Gyakori gond az is, hogy a menhelyi kutyus mindentől fél, ami érthető, hiszen azoknak a kutyáknak, akik a menhelyen nőttek fel, a külvilág ismeretlen, tele félelmetesnek tűnő dolgokkal, hangokkal és zajokkal.

Aki ilyen kutyát fogad örökbe, jó, ha tisztában van azzal, hogy a szocializációjához rengeteg idő és türelem kell – anélkül, hogy nagy elvárásaink lennének. A hangokhoz, zajokhoz való szoktatást csak nagyon lassan, fokozatosan végezzük, olyan mértékben, amit még látunk, hogy elbír a kutyánk. Emellett nagyon fontos, hogy falkavezérként tudjunk fellépni, és nyugodtan, higgadtan reagáljunk a különböző, az eb számára félelmetes szituációkban.

Bonifác nagyon félt, remegett az autóban, amikor elhoztam az Illatos útról. A hozzászokás idején volt, hogy a hátsó ülésről előrejött, beleült az ölembe, és ketten vezettünk. Én alig láttam ki, viszont a szembejövők jól szórakoztak rajtunk. Ma ott tartunk, hogy ha meglát egy nyitott ajtajú kocsit, úgy véli, hogy az autó csak rá vár. Annak idején a liftben remegett a félelemtől. Ma a lift az övé. Ki- és beszállásnál tolakszik az elsőségért, és megugatja azt, aki ebben akadályozza…