Kerítésen innen
L. Ritók Nóra Igazgyöngye sem úszta meg, Iványihoz hasonlóan ők is a kormány céltáblájára kerültek!
Nos, megkaptuk mi is a hivatalos értesítést. Az Igazgyöngy köznevelési megállapodását is 50%-kal csökkentik ettől a tanévtől – írta közösségi oldalán L. Ritók Nóra.
„Az értesítés a járványhelyzettel indokolja a csökkentést,
egyben felajánlja, hogyha nem tudjuk fenntartani az iskolát, ott a lehetőség az államnak való átadásra.
Egyszer már megvonták ezt tőlünk, de aztán visszakaptuk
Most úgy tűnik, visszatértünk a megvonásokhoz. Ami bánt, hogy nem szektorsemleges a történet, és semmiféle szakmaiság nem jöhet be érvként. Hiába a magas szintű pedagógiai munka, hiába a hazai és nemzetközi egyetemi partnerség, hiába a helyi együttműködések, az iskolarendszeren belül is, hiába a határon túli magyar pedagógusok módszertani fejlesztése, hiába az együttműködés az OH-val. Fűnyíróelv van, és bekényszerítés az állami rendszerbe.
Én is voltam megbeszélésen, és azt hittem, tudok megértetni szempontokat
Pl. azt, hogy mi kínosan ügyeltünk arra, hogy olyan területen kínáljunk művészeti képzés, ami nincs a településeken. Másnál ez nem volt szempont, és minden gond nélkül felvették azokat a területeket is, ahol mi már működtünk. Most a minisztérium szerint párhuzamos kifizetések vannak, és ez nem fenntartható. És mi vagyunk a fölöslegesek.
Ami még fájt, hogy nálunk az is szempont volt, hogy nekünk erős a fundraising vonalunk. Eddig is össze tudtuk szedni adományokból, ami hiányzott, tegyük most is ezt. És az öt közhasznú (állami) feladatra, amiből egyre kapunk állami támogatást, az oktatásra, építsünk ebben is az adományokra. No meg elhangzott az is, hogy benne vagyunk a 300 falus programban Tolddal. Ahol iskola sincs, ez egy más terület, a BM programja, és nem vonható be forrásként az iskolafenntartásba.
Hogy az összegről is szóljak, megírom, mennyiről van szó
Csak, hogy el tudja mindenki helyezni a költségvetési hírek között.
Esetünkben 17 millióról csökkentették 8, 5 millióra a támogatást.
Ha a múlt tanév egy hónapját, mondjuk a májust nézzük, akkor egy hónapra 4 125 850 Ft-ot kaptunk a gyereklétszám szerint bérekre. Amit a pedagógusoknak a besorolás szerint kifizetünk, hogy a törvényeknek megfeleljünk, a járulékokkal együtt havi 5 369 970 Ft, és havonta eddig ezt 1 416 666 Ft-tal egészíthettük ki a köznevelési megállapodás keretében.
Tehát 666 Ft-tal volt több, ami így hozzánk került az államtól, mint ami a bérekhez és a járulékokhoz szükséges. (És ehhez jönnek az egyéb költségek, mint az anyagköltség, útiköltségek, stb. az iskolafenntartáshoz.)
Hát, most itt tartunk megint
A nagy demokratikus vívmány, az iskolaalapításról és fenntartásról átértelmeződött. Ebben kell most gondolkodnunk, hogy meddig tudunk működni, ebben a feltételrendszerben.
Hogy túl tudjuk-e élni, mert a költségvetés ennyi…és az állami támogatás szűkül.
Mi pedig nem olyan társadalmi csoporttal dolgozunk, akikre a költség ráterhelhető.
- Csökkentsük-e a tanulólétszámot, vagy más területtől vegyük el a hiányzó összeget?
- Hogy feladjuk-e, vagy küzdjünk tovább az iskolánkért?
- A szektorsemlegességért?
- A gyermekközpontú pedagógiáért?
- A leszakadó társadalmi csoportok gyerekeiért?
- Egy esélykiegyenlítő oktatásért?
Mert mindig nehezedik a terep….és mi sem bírjuk a végtelenségig.”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….